Kezdőlap Gazdaság PM: kiegészítő nyugdíjemelés jöhet a nyáron
No menu items!

PM: kiegészítő nyugdíjemelés jöhet a nyáron

Illusztráció: MTI/Varga György

Pótlólagos nyugdíjemelést hajthat végre a kormány a vírushelyzet miatt – mondta a Pénzügyminisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára.

Tállai András a Magyar Nemzetnek elmondta: az infláció a tervezett 3 százalék helyett jelenleg 3,6 százalék, ezért a költségvetési törvény módosítása nyomán 0,6 százalékos évközi kiegészítő nyugdíjemelés jöhet. Ezzel a 2,5 millió nyugdíjas összesen 26 milliárd forinthoz jutna.

Az infláció alakulásától függően novemberben újabb kiegészítés is járhat – tette hozzá az államtitkár.

A nyugdíjak minden januárban az infláció előző évben megbecsült mértékével nőnek, ha azonban a pénzromlás év közben végül nagyobb mértékű lesz a tervezettnél, nyugdíj-kiegészítés jár – emlékeztet a lap. A különbözet januárig visszamenőleg illeti meg a jogosultakat, akik ezt rendszerint novemberben, egy összegben kapják kézhez.

Az idei költségvetési törvény módosításáról szóló, a napokban benyújtott javaslat azonban új menetrendet vetít előre erre az évre.

Tállai András

Tállai András kifejtette: az év elején három százalékkal emelkedtek a nyugdíjak, mert a múlt évben még arra lehetett számítani, hogy ekkora lesz idén az infláció. Jelenleg azonban ennél nagyobb, 3,6 százalékos a pénzromlás.

Kiemelte: a járvány új viszonyokat teremtett, és ebben a helyzetben a kormány minden lehetséges eszközzel igyekszik segíteni a nyugdíjasokat. Ezért a költségvetési módosító javaslat már év közben jelzi, hogy 3,6 százalékra növelhető az év elejétől járó nyugdíjemelés mértéke.

Az előterjesztés értelmében már nyár elején egy összegben megkapnák az érintettek az első hónapokra járó, 0,6 százalékos kiegészítő emelést, azután pedig ennyivel több lenne a havi juttatás.

A kiegészítő nyugdíjnövelés átlagosan nagyjából évi tízezer forintot jelent – jelezte az államtitkár.

Nagyításért KLIKK a grafikonra

Ha az infláció 3,6 százaléknál is nagyobb lenne, Tállai András elmondása szerint a hagyományos, törvényben rögzített menetrend lépne életbe. Ez azt jelenti, hogy a nyár végén a kormány újra megvizsgálja az infláció alakulását, és ha a várható éves mérték meghaladná a 3,6 százalékot, a nyugdíjasok a különbözetet – ahogy eddig – novemberben, januárra visszamenőleg egy összegben kapnák meg.

Tállai András emlékeztetett arra, hogy megkezdődött a 13. havi nyugdíj visszaállítása: az idén negyedhavi nyugdíjat kaptak a jogosultak, jövőre pedig már félhavi juttatással számolhatnak. Az – évközi nyugdíjemeléssel felérő – előre hozott kiegészítés is azt a célt szolgálná, hogy a nyugdíjasok minél könnyebben túlléphessenek a járványidőszakon – mutatott rá.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg
Hirdetés

Hírek

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás