Hirdetés
Kezdőlap Élelmiszeripar Takarékbank: tartósan drágák maradhatnak az élelmiszerek
No menu items!

Takarékbank: tartósan drágák maradhatnak az élelmiszerek

Az élelmiszeripari alapanyagok mellett az építőipari árak is nőttek, ami a mezőgazdasági beruházások költségeit emelheti, így tartósan magasan maradhatnak az élelmiszerárak – hangzott el a Takarékbank online háttérbeszélgetésén.

Az agrár üzletág ügyvezető igazgatója, Hollósi Dávid ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a korlátozások enyhítése kedvezhet a gazdálkodóknak, akik a kereslet helyreállását várják a lazítástól. Az agrárkibocsátás az év második felében érheti el az éves szinten 5-7 százalékos növekedést – tette hozzá.

Hollósi Dávid

Elemzése szerint az elmúlt hónapok árrobbanásának legnagyobb nyertesei a szántóföldi növények termelői, akik a korábbiakhoz képest jóval magasabb áron értékesíthetnek. A gabona, az olajos magvak, a fehérjehordozók drágulása rövid idő alatt akár az 50 százalékot is elérhette, ami hatalmas profitot eredményez. A terméskilátásokat némileg ronthatja a szárazság, amely évek óta gondot jelent tavaszonként.

A hús, a tojás, és a tej előállítását megnehezítette a takarmányárak növekedése, de az állattartók beruházási kedve továbbra is magas. A visszajelzéseik szerint a kilátásaik kis mértékben javultak az első negyedévben. A kertészeti ágazat szintén jelentős fejlesztési forrásokra számíthat, különösen az üvegházi termelés fejlesztése áll nagy lehetőségek előtt. A barackot a tavaszi fagyok megviselték ugyan, de a magyar gyümölcstermelés túlnyomó részét kitevő almát nem érte jelentős károsodás – tette hozzá Hollósi Dávid.

Héjja Csaba

Az üzletág elemzője, Héjja Csaba a borágazatról beszélt. Elmondta, a termelők jól alkalmazkodtak az egy éve előállt kihívásokhoz, amit az is igazol, hogy a magyar kivitel mennyisége 18 százalékkal nőtt 2020-ban. A világszintű fogyasztás közben 3 százalékkal csökkent, elsősorban a 17 százalékos kínai visszaesés miatt – tette hozzá.

Véleménye szerint a járvány egyik legfontosabb tapasztalata, hogy minél több értékesítési megoldást kell kiaknázni, és érdemes nyitni az online forgalmazás iránt is. Héjja Csaba szerint az uniformizált, könnyű, újvilági borokkal szemben az európaiak akár évekig is érlelhetők, így eladásuk rugalmasabban tervezhető.

Kérdésekre válaszolva a szakértők kifejtették, hogy a következő hónapok során jelentős drágulás nem várható az élelmiszerpiacon, de az élelmiszerek fokozatos átárazása elkerülhetetlen.

A hús előállításának költsége nem fog teljes mértékben beépülni a fogyasztói árakba, a gazdálkodók nyeresége lesz kisebb, ezért lehetnek olyanok, akik beszüntetik a tevékenységüket – tették hozzá.

Számítanak ugyanakkor arra, hogy a magyar mezőgazdaság hatékonyságán sokat javítanak a minden korábbit felülmúló pályázati lehetőségek. A beruházási hullám sikerét vetíti előre, hogy mostanra azok a termelők maradtak versenyhelyzetben, akik jól tudják a forrásokat hasznosítani – hangsúlyozták.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Zöld Magyarország: 50 millió facsemete évente

Zamárdiban közösen ültetett fát Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Witzmann Mihály, a térség országgyűlési képviselője.

Autóvásárlási roham az USÁ-ban – vám előtti pánikroham

Az Egyesült Államokban rohamosan csökken az új és használt...

Trump csapást jelzett és kamatot csökkentett az Európai Központi Bank

Christine Lagarde az Európai Központi Bank elnöke Fotó: europarl.europa.eu Az...

A Ford beleáll az elektromos átállásba

„Az elektromos autózás olyan, mint a mobiltelefonok fejlődése volt:...
Hirdetés

Hírek

Kína ellen blokkot gründol az ázsiai családi egység meghírdetésével?

Miközben Donald Trump újabb kereskedelmi szövetségi nyomást helyez Ázsia...

Trump csapást jelzett és kamatot csökkentett az Európai Központi Bank

Christine Lagarde az Európai Központi Bank elnöke Fotó: europarl.europa.eu Az...

Szabadon bárhova! – Bécs új kerékpárja  mozgáskorlátozottaknak

Bécs városa továbbra is elkötelezetten dolgozik a fenntartható közlekedés fejlesztésén, ennek jegyében 2025 áprilisában bemutatták az első mozgáskorlátozottak igényeihez igazított "Grätzl-kerékpárt", amely a környezetbarát és akadálymentes közlekedést támogatja.

Oszakai Világkiállítás – megnyílt a Magyar Pavilon

Az Oszakai Világkiállítás a világ legnagyobb volumenű kulturális, turisztikai és gazdasági hatású eseményeinek egyike, egyúttal páratlan diplomáciai és gazdaságfejlesztési lehetőség

Itt az idő: be kell fizetni a gépjárműadót

Közeleg az április 15-i határidő, az autósok több mint fele már befizette a gépjárműadót, a 3,3 millió érintett közül 1,7 millióan

Ők így csinálják: Bécs fiataljait célozzák meg

A bécsi városvezetés új, modern kampányt indított, hogy minél több fiatalt vonjon be az áprilisi helyi választásokba. Digitális eszközökkel, influencerek közreműködésével és interaktív tartalmakkal próbálják elérni, hogy a fiatalok valóban éljenek szavazati jogukkal.

Trump tovább vámolja Kínát, közben mézesmadzagot dob a többieknek – összefoglaló

A CNBC, amely élő folyamban követi Trump elnök kaotikus...

Trump azonnali hatállyal 125 százalékra emeli a kínai vámot, haladékot ad a többieknek.

Donald Trump ismét posztolt a közösségi médiában, ezúttal megint Kínát vette célba. Most azt mondta, hogy 125%-ra emeli a Kínára kivetett vámot - méghozzá „azonnali hatállyal”
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.

Európai terjeszkedéséhez olasz bankot nézett ki az ING

  Fotó: popso.it Európai terjeszkedési tervéhez igazodva az ING, Olaszország felé vette az irányt, ahol a Banca Popolare di Sondrioval vette fel a kapcsolatot. Az ING Group...