Kezdőlap Turizmus Terasznyitás fiesta hangulatban - Erős hazai forgalom és drágulás jöhet a nyáron
No menu items!

Terasznyitás fiesta hangulatban – Erős hazai forgalom és drágulás jöhet a nyáron

A vendéglátásban drágulás jöhet, az elmúlt hónapok bezártsága után  helyenként már-már fiestába csapott át a teraszok újranyitása.  Kiss Nikolett riportja.

Az elmúlt hónapok bezártsága után nem csoda, hogy helyenként már-már fiestába csapott át a vendéglátóhelyek teraszainak megnyitása. Sok helyen a törzsvendégek foglalásai miatt előre biztos lett a telt ház a hét végére. Szemmel láthatóan örült egymásnak vendég és vendéglátó. Utóbbiak közül a tulajdonosoknak nem csak fejtörést okozott, hogy az elmúlt hónapokban, ha egyáltalán át tudtak állni a kiszállításra, többségükben ott is jócskán esett a forgalom, a munkaerő megtartása is komoly kihívást jelentett, a szektorban így is sokan pályaelhagyókká váltak.

– A látszat ellenére igazából még korai lenne nagy tömegről beszélnünk, a teraszok nem képviselnek akkora volument, hogy ebből végkövetkeztetést lehessen levonni – kezdte az elmúlt napokat értékelve Flesch Tamás.

Flesch Tamás: emberhiány lesz és drágulás

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége elnöke ugyanakkor hozzátette: beigazolódni látszik az a félelem, amit megfogalmaztak már hónapokkal ezelőtt, mely szerint nagyon komoly emberhiány lesz – az elején biztosan – és azt sem tudni, hogyan és mikorra fog rendeződni. Nem csak minőségben, hanem mennyiségben és bérben is.

Már elkezdődött az egymásra ígérgetés, illetve többféle verzió létezik: van, aki ténylegesen elhagyta a pályát, más kivár, és természetesen olyanok is vannak, akik maradtak vagy már visszajöttek.

A szakember szerint biztosan számítani lehet áremelésre ebben a szektorban, hisz minden költség, alapanyagár jelentősen emelkedett. Azt pedig, hogy a piac ezt kifizeti-e vagy sem, ezt ma nem lehet megmondani, az a következő hetek, hónapok kérdése. Flesch Tamás egyébként nagy belföldi rohamot prognosztizál a nyárra, főleg vidéken.

– Budapesten az egyik fő vonzerőt azok a rendezvények jelentenék, amiért érdemes eljönni és maradni is néhány napot, egyelőre viszont nem úgy néz ki, hogy lennének ilyen események. Vidéken viszont minden bizonnyal nagyon erős lesz a belföldi turizmus. Persze, az is lehet, hogy amit ma mondok, holnapután már nem lesz igaz, hisz a terveink állandóan felülíródnak az elmúlt egy évben, folyamatosan kell vizsgálni a történéseket. Az biztos, ha esetleg még egyszer be kell zárni, akkor szerintem vége van, már nem kezelhető, halálos tőrdöfést kap a szektor. De szerencsére ezzel most nem is számol senki – fogalmazott az elnök.

Veszprémben a zenészeket is helyzetbe hozták

Napsütés, élőzene, „egészséges” telt ház – így indultak a „szabad” napok a veszprémi Gusto 13 Bistróban. Szinte már az előfoglalásokkal megtelt a terasz az első nap a Stílusos Vidéki Éttermiség egyesülethez tartozó étteremben, de mint ahogy Szakál Bálint üzletvezető fogalmazott: kontroll alatt tartottak mindent. Hat személyesnél nagyobb asztalok nincsenek, de ügyeltek az asztalok közötti távolságra, az állandó fertőtlenítésre is. Az élő zenével pedig nem titkolt céljuk volt, hogy újra „helyzetbe hozzák” a zenészeket is.

legfeljebb minimális „kozmetikára” lehet számítani a következő étlapváltásnál

A Gusto 13 egyébként nem tartott nyitva az elmúlt időszakban, ezeket a hónapokat a konyha teljes felújítására szánták.

Nagyot léptünk előre ezzel a felújítással, megvolt a próbaüzem is, minden rendben lezajlott. S bár az elmúlt időszak nehézségei miatt tudjuk, hogy a vendéglátásban sok a pályaelhagyó, mi minden kollégát megtartottunk. Szakács poszton ugyan történt változás télen, de szerencsére a hívó szavunknak van súlya, így ez is gyorsan megoldódott. Az árlap egyelőre nem változott, mivel ez egy nem szezonális üzlet és hosszú távon gondolkodunk, az alapanyag árak változásának függvényében legfeljebb minimális „kozmetikára” lehet számítani a következő étlapváltásnál – mondta Szakál Bálint.

Az Anyukám mondta – nőtt a létszám

A hosszú évek óta az egyik legjobb vidéki étteremként számon tartott Anyukám mondta három üzlete közül Miskolcra tért vissza elsőként az élet, hisz mint ahogy Dudás Szilárd tulajdonos elmondta: Encsen nincs megfelelő teraszuk, a debreceni pedig napokon belül debütál.

– Miskolcon nagyon jó volt látni az embereket, mindenki boldog volt, nagyon kulturált volt minden – fogalmazott.

A társaság egyébként azon kevesek közé tartozik, ahol nem, hogy csökkent, hanem tizenöttel nőtt is a létszám a bezárások ideje alatt.

“senki nem akar emelni, mégis muszáj lesz”

– Tavaly márciusban, amikor először be kellett zárni, a család megbeszélte, hogy nem enged el senkit. Igaz, arra számítottunk, hogy ez rövidebb lefolyású dolog lesz. A két hónap zárás után nyáron dolgoztunk szépen, aztán eljött a november, és újra feltettük a kérdést: most mit csináljunk? Meg kellett ezeket a hónapokat finanszírozni, hisz azt tudtuk, ha minden visszatér a régi kerékvágásba, és indulhatunk, akkor nekünk ott kell lenni a startvonalnál, nem mondhatjuk, hogy nincs emberünk. Lényeg a lényeg: senkit nem engedtünk el, már csak azért sem, mert fontosnak tartottuk, hogy amikor a jóban velünk voltak, legyünk együtt velük a rosszban is. Sőt, miután nyitottunk egy új helyet, 15 fővel nőtt is a létszámunk – tette hozzá.

Az áremeléssel kapcsolatban Dudás Szilárd is úgy véli, hogy bár valószínűleg senki nem akar emelni, mégis muszáj lesz. Korántsem azért, hogy az elmaradt hónapok kimaradt bevételét behozzák, ehhez ugyanis biztosan szükség lesz néhány évre, hanem azért, mert az euró és az alapanyagok ára is jelentősen drágult. A nyári szezonnal kapcsolatban pedig abszolút derűlátó.

– Hogy mi lesz, azt nem tudom, de azt szeretném, ha valami hasonló lenne, mint tavaly az első hullám után. A külföldi turizmusnak biztosan több idő kell, hogy helyre rázódjon, de mi 95 százalékban magyar vendégeket fogadunk. Azt gondolom, hogy most már mindenkiben nagyon benne van, hogy találkozna emberekkel, beülne ebédelni, ráadásul a SZÉP kártyákon is felhalmozódott a pénz. Bízom benne, hogy a hazai vendégek jönni fognak – mondta.

Az Erzsébet téren a koncertek hiányoznak

a környező teret is ellepték

A budapesti Erzsébet téren Akvárium teraszán is jól sikerült a debütálás az egyik tulajdonos, Muraközy Péter szerint. Bár a vendégek létszámát korlátozták, nemcsak a klub teraszát, hanem a környező teret is ellepték a több hónapos bezártságból kiszabadult ünneplők. Szerencsére a „vendéglátók törzsgárdáját” sikerült megtartani az elmúlt időszakban is, úgyhogy munkaerő szempontjából nem okozott gondot a nyitás.

– Törekszünk arra, hogy előre nézzünk és olyan üzleti megoldásokhoz folyamodjunk – hitel, átcsoportosítás, ésszerűsítés -, amivel túlélhetjük ezt az időszakot és reméljük, ez sikerül is – mondta. Azonban- mint ahogy fogalmazott-, az identitásuk részét képezik a koncertek, a zenés-táncos rendezvények, ezért számukra az lenne az igazán fontos, hogy ősztől vissza tudjanak térni a „rendes” koncertes üzemmódba.

Halászcsárdák – nem emelnek árat

„Hol a vendégek, hol pedig mi örültünk jobban, hosszú volt az az időszak, amit túl kellett élni” – összegezte az első hétvége tapasztalatát Frank Sándor. Az újfehértói, szegedi, budapesti és győri halászcsárdák tulajdonosa elmondta: ugyan csökkentett óraszámban dolgozva, de mind a négy üzletükben megtartották a személyzet nagy részét, tehát nekik ebből a szempontból nem okozott gondot nekik sem a nyitás. Az elmúlt időszakban ők is átálltak a kiszállításra, de ezzel gyakorlatilag a korábbi bevétel töredéke lett csak a bevétel.

jelentős összegek halmozódtak fel a SZÉP kártyákon

– Az idén nem emelünk árat, inkább próbáljuk idevonzani a vendégeket, nagyobb asztaloknál ajándékot, bort, pálinkát adunk. A belvárosi üzleteknél fontos, hogy milyen árakon dolgozunk, de például az újfehértói csárdában, amelyik a balkáni útvonalon helyezkedik el, és a tehetősebb szerb, román vendégek jellemzőek, nem számít olyan nagy mértékben az árfekvés, jellemzően ők ezt nem figyelik.

A szakember elmondta azt is: erős nyárra számít, optimista, bizakodó, van tartalék a belföldi vendégekben, hisz jelentős összegek halmozódtak fel a SZÉP kártyákon is.

Balatonfüreden erős nyarat várnak

A vendégek hálásak és türelmesek voltak.

Teljesen megtelt a hétvégére az ismert-híres, négyévszakos balatonfüredi kávézó, cukrászda, a Karolina terasza is. Mint ahogy Schindele Viktor tulajdonos elmondta: a nagy örömben, kiszabadulásban nem voltak visszafogottak a vendégek, mindenki a legnagyobb tételeket ette-itta. A vendégek hálásak és türelmesek voltak.

– Mi nyitva voltunk végig az elmúlt időszakban, a téli hétvégéken is nagyon sokan tértek be hozzánk. Hasznot nem tudtunk termelni, de mind a 32 kollégánkat megtartottuk, egymásban is tartottuk a lelket, sztorizgattunk a nyári estékről – mesélte.

Az előttük álló időszakkal kapcsolatban kifejtette: nagyon erős nyárra számítanak a tavalyihoz hasonlóan. A Karolina évek óta telt házzal üzemel nyáron, de a városban 20-30 százalékkal megnőtt a vendéglátók forgalma tavaly. „Ha a covidnak van jó oldala, hát ez biztosan, hogy az emberek itthon maradtak és a hazai tájakat fedezték fel” – mondta. Mindezeken kívül viszont hangsúlyozta: a Balatonnál is nagyon kell most arra figyelni, hogy ne szálljanak el a szolgáltatók az árakkal, illetve ha igen, akkor legyen mögötte tartalom.

Kiss Nikolett

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Idén két budapesti kerületben és Miskolcon lehetett eladni a leggyorsabban ingatlant

A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.

6,2 százalékkal bővült a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke idén

2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.

SH: októberben az előző év azonos időszakához mérten 2,7 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal bővült az ipari termelés

A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 0,5 százalékkal nagyobb volt a 2025. szeptemberinél

America First: januártól jól megdrágulnak a nemzeti parkok belépői az USÁ-ban

Az amerikai belügyminisztérium bejelentése szerint 2026 januárjától...
Hirdetés

Hírek

Idén két budapesti kerületben és Miskolcon lehetett eladni a leggyorsabban ingatlant

A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.

6,2 százalékkal bővült a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke idén

2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.

SH: októberben az előző év azonos időszakához mérten 2,7 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal bővült az ipari termelés

A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 0,5 százalékkal nagyobb volt a 2025. szeptemberinél

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.

A megítélt támogatások 70 százalékát már kifizették a Napenergia Plusz Programban

A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva

Októberben a kártyabirtokosok 14 százalékkal többet költöttek SZÉP-kártyáikról

A családok gondtalan pihenését a kormány a SZÉP-kártyán keresztül kiemelten támogatja, amely októberben a belföldi turizmus egyik legfontosabb hajtóereje volt: a kártyabirtokosok összesen 36,3 milliárd forintot használtak fel kártyáikról, ami több mint 14 százalékos növekedést jelent tavalyhoz képest - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.