Kezdőlap Tőzsde BÉT - Pozitív nyitásra számít az elemző
No menu items!

BÉT – Pozitív nyitásra számít az elemző

Pozitív nyitásra lehet számítani a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden, miután az MNB alelnöke, Virág Barnabás hétfőn felvetette a kamatemelés júniusi lehetőségét – mondta az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.

Varga Zoltán kiemelte: az OTP “kirobbanó formában van”, rövid távon azonban bármikor jöhet egy kisebb-nagyobb korrekció a bankpapír árfolyamában.

Az elemző felidézte, hogy múlt pénteken a BUX index sikerrel törte át a 45 ezer pontos ellenállási szintjét, hétfőn pedig megerősítést nyert a kitörés. Ugyanakkor a hétfői emelkedés egyetlen részvénynek volt köszönhető, az OTP több mint 3 százalékos emelkedésében szerepet játszott a belengetett kamatemelés is – tette hozzá.

A Mol emelkedése egyelőre megakadt a 2300 forintos szint közelében, támasz pedig 2250 forintnál található – jegyezte meg Varga Zoltán. A Richter továbbra is bizonytalanul mozog, a 8350 forintos támaszra érdemes figyelni – tette hozzá.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 432,89 pontos, 0,95 százalékos emelkedéssel, 45 862,01 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 19,5 milliárd forint volt.

A Mol 6 forinttal, 0,26 százalékkal 2278 forintra csökkent, 1,6 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 445 forinttal, 3,05 százalékkal 15 045 forintra erősödött, forgalmuk 16,0 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1,0 forinttal, 0,24 százalékkal 412 forintra esett, forgalma 145,0 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 0,59 százalékkal 8395 forintra gyengült, a részvények forgalma 803,8 millió forintot ért el.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program kapott támogatást

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23...

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.

A jövő év számos adózási könnyítést hoz a kkv-knak – ígéri a NAV

Még több cég választhatja a kivát és kevesebb szochót fizetnek a főállású vállalkozók

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.
Hirdetés

Hírek

Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat

A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.

Ekkora hitelre futja a legutóbbi átlagfizetésből

Októberben a magyarországi bruttó átlagkereset már megközelítette a 700 ezer forintot, ami 8,7%-os emelkedést jelent év/év alapon.

Biztosítók figyelmeztetnek: a karácsony a lakástüzek főszezonja

A Bank360 ennek kapcsán hazai biztosítókat kérdezett arról, hogy mi jellemzi leginkább az év végi lakástüzeket.

Energiaügyi Minisztérium: minden jelentkező nyert a közvilágítási pályázaton

A Jedlik Ányos Energetikai Program immár összesen 580 milliárd forinttal ösztönzi az energiaszektor zöldítését, működési hatékonyságának javítását. Jelenleg a biogáz-biometán előállítását 40 milliárd forinttal támogató felhívás érhető el.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.