Kezdőlap Edukáció Érettségi. Szóban pótolható az írásbeli, ballagást is lehet tartani
No menu items!

Érettségi. Szóban pótolható az írásbeli, ballagást is lehet tartani

Illusztráció: MTI/Varga György

A kormány döntése értelmében azok az érettségizők, akik önhibájukon kívül nem tudtak megjelenni az írásbeli vizsgákon, szóbeli vizsgát tehetnek még a jelenlegi vizsgaidőszakban. Emellett május 25. után lehetőség nyílik az iskolai ballagások megszervezésére szabadtéren.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) közölte: a májusi írásbeli érettségi vizsgák zökkenőmentesek voltak, a fertőzés gyanúja pedig a gondos óvintézkedéseknek és a résztvevők fegyelmezettségének köszönhetően sehol nem merült fel. Néhány tanuló azonban önhibáján kívül – például koronavírus-fertőzés vagy karantén miatt – nem tudott megjelenni a vizsgákon.

Ismertették: aki az önhibán kívüli okot igazolni tudja, még a mostani vizsgaidőszakban szóbeli vizsgával pótolhatja az elmaradt írásbelit, így a felsőoktatási felvételi szempontjából érvényes vizsgaeredménye lesz. A vizsga pótlásáról a vizsgaszervező intézménynek kell gondoskodnia.

Az érettségizők érdekét szolgálja az is, hogy azok, akik a veszélyhelyzet miatt nem mentek el ingyenes érettségi írásbeli vizsgájukra, az elmúlt évi szabályhoz hasonlóan a következő két vizsgaidőszakban, vagyis a 2021/2022-es tanévben egy alkalommal térítésmentesen letehetik az adott tárgyakból a vizsgát – tudatták.

Mint írták, a javuló járványügyi helyzetnek és a lakosság egyre nagyobb átoltottságának köszönhetően május 25-étől megrendezhetők az iskolákban a ballagások.

A szabadtéri ünnepségen a meghívott vendégek – maszkban – életkortól és a koronavírus elleni védettségtől függetlenül részt vehetnek, de az intézmény igazgatója meghatározhatja a meghívható szülők, rokonok számát, valamint a ballagáson betartandó további óvintézkedéseket.

Hozzátették: az eddigi teljes tiltást feloldva, a védettségi igazolvánnyal rendelkező, vagy az erre a célra készített applikáció alapján jogosult külsős emberek is beléphetnek a köznevelési intézményekbe.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.
Hirdetés

Hírek

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás