Kezdőlap Pénzvilág Elemző: júniusban 0,90 százalékra emelkedhet az alapkamat

Elemző: júniusban 0,90 százalékra emelkedhet az alapkamat

Megfelelt a piaci várakozásoknak a jegybanki alapkamat keddi szinten tartása, az MTI-nek nyilatkozó elemzők azonban júniusban már elképzelhetőnek tartják a monetáris szigorítást.

Regős Gábor

Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágának vezetője azt hangsúlyozta, hogy az alapkamat és az egyhetes betéti kamat is emelkedhet kismértékben a következő hónapban.

Az elemző szerint a keddi közlemény szövege – miszerint a jegybank proaktív módon készen áll a szükséges mértékű szigorításra – erős jelzést ad a piacnak. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az indoklásban a monetáris tanács több helyen hangsúlyozza: a felfelé mutató kockázatok erősödnek a nemzetközi és hazai inflációban.

A piaci szereplők jól reagáltak az MNB elmúlt hetekben folytatott kommunikációjára, hiszen a forint ennek nyomán erősödni tudott – emelte ki Regős Gábor.

Varga Zoltán

Varga Zoltán, az Equilor senior elemzője rámutatott: a monetáris tanács megerősítette Virág Barnabás, a jegybank alelnöke múlt heti nyilatkozatát, miszerint proaktív módon készen állnak a monetáris kondíciók szükséges mértékű szigorítására az inflációs kockázatok erősödése miatt.

Az indoklás alapján a júniusi inflációs jelentés kiemelt fontosságú lesz, tehát a következő ülésen várható bejelentés – írta az elemző.
A piaci szereplők egy kamatemelést beáraztak, a hosszabb távú mozgás a következő hetek jegybanki kommunikációjától függ majd – jegyezte meg Varga Zoltán.

Suppan Gergely

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője szerint júniusban egységesen 0,90 százalékra emelkedik az alapkamat és az egyhetes betéti ráta. Szerinte ezt követően az MNB megvárhatja az infláció további alakulását, és csak szükséges esetben szigorít tovább szeptemberben.

Az MNB mozgásterét egyelőre nem változtatta, hogy az infláció 5,1 százalékra, a maginfláció 3,1 százalékra, az adószűrt maginfláció pedig 3,1 százalékra emelkedett áprilisban – húzta alá az elemző.

Az MNB nem konvencionális intézkedésekkel továbbra is támogathatja a gazdaság kilábalását – hívta fel az elemző a figyelmet.

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A jegybank az Impact Alapkezelő engedélyét visszavonta.

Megszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House Holding Nyrt., amelynek 100 százalékos tulajdonában áll az alapkezelő.

Duna Napok – Három napig Torockó a világ magyarságának központja

A néptánc, a népzene, a népi kultúra lesz idén...

Tudta? Van Horvátországnak másik arca is

A Karl May regények hőse, Winnetou generációk óta éli tovább kalandjait nemcsak a könyvek lapjain, hanem a legendás filmadaptációk révén is. Kevesen tudják azonban, hogy a vadnyugat sziklás tájai és folyói valójában nem az amerikai kontinensen, hanem sok esetben Horvátország festői vidékein elevenedtek meg.

A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda

Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum Bizottság hortobágyi ülésén.
Hirdetés

Hírek

A jegybank az Impact Alapkezelő engedélyét visszavonta.

Megszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House Holding Nyrt., amelynek 100 százalékos tulajdonában áll az alapkezelő.

Duna Napok – Három napig Torockó a világ magyarságának központja

A néptánc, a népzene, a népi kultúra lesz idén...

Tudta? Van Horvátországnak másik arca is

A Karl May regények hőse, Winnetou generációk óta éli tovább kalandjait nemcsak a könyvek lapjain, hanem a legendás filmadaptációk révén is. Kevesen tudják azonban, hogy a vadnyugat sziklás tájai és folyói valójában nem az amerikai kontinensen, hanem sok esetben Horvátország festői vidékein elevenedtek meg.

A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda

Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum Bizottság hortobágyi ülésén.

Majd júliusban jön a magyar dinnye, késik a dinnyeszezon

A megszokottnál később kezdődhet az idén a hazai dinnyeszezon, a hűvös tavasz komoly fejtörést okozott a gazdálkodóknak.

Illegális szociális otthonokat számolt fel a NAV

Két illegális szociális otthon működésének vetett véget a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Hajdú-Bihar vármegyében, ennek köszönhetően az idős lakók ma már biztonságban, méltó körülmények között, szakemberek gondozásában élnek

Áprilisban 1,4 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

2025 áprilisában a kivitel volumene 2,3 százalékkal, a behozatalé 0,1 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakának volumenétől.

Mennyit kereshetnek a diákmunkások?

Az idei nyári szezonban a diákmunkások órabére átlagosan bruttó 2000 forint körül alakul, de a legjobban fizető pozíciókban 3000 forintot meghaladó órabér is elérhető a Mind-Diák Szövetkezet friss adatai szerint.
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosságot is fejleszthetik

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,