Az amerikai kereskedelmi háború állása Kína ellen. Több ezer terméket, a forgalom 40%-t sújtják a kölcsönös szankciók, miközben Kínában a kiesést pótolja a belső fogyasztás, így a GDP továbbra is 6,7%-al nő. Peking nemzetközi koalíciót épít az USA ellen. Amerikában a fogyasztók hada és a mezőgazdaság már nyögi az ellenintézkedéseket.
Hadüzenet és háború
A hadüzenet 2017 áprilisában Amerikából érkezett. „A gigantikus kereskedelmi többletet felhalmozó kínaiak meglopnak minket” – mondta Donald Trump. „Senki sem várhatja, hogy a saját érdekeink ellen cselekedjünk” – válaszolt a kínai elnök, Xi Jingping két hónappal később a Kínai Kommunista Párt (KKP) kongresszusán.
A szavakat egy sor gazdasági szankció követte. Az amerikaiak 2018 márciusában 10-ről 25%-ra emelték termékek sokaságának behozatali vámját. A listáján jelenleg 5745 áru szerepel, a 2017-es forgalom alapján 200 milliárd USD értékben. A teljes kínai import 40%-a. 2019 elején tovább bővül a kör.
Derült égből villámcsapás
Kínát meglepte a háború. Pekingben azt hitték, hogy az energia-, és agrárimport növeléséért, továbbá a külföldi többségű vállalatok engedélyezéséért cserébe Washington eláll a vámemeléstől. Figyelmen kívül hagyták a Fehér Ház masszívan kínai ellenes hangulatát. Trump megvétózta a megállapodást. A kínai vezetés ma már tudja, az elnök addig nem enged, amíg nem állítja meg Kína gazdasági és politikai előretörését.
Bizonytalan kínaiak
Peking 5200 amerikai termék vámját emelte meg 60 milliárd USD értékben. Az amerikai import 47%-a. A KKP vezetése azonban bizonytalan: élezze, vagy rendezni próbálja a konfliktust?
„Titkold a képességeid, ne törj vezető szerepre, csöndesen gyarapodj!” – hangzik a kínai gazdasági csoda atyja, a KKP egykori főtitkár, Teng Hsziao-ping máig követett doktrínája. A hivatalban lévő pártvezér, Hszi Csin-ping szeretné, ha a nemzetközi porondon az amerikai elnökkel egy szinten kezelnék, de nem akar látványosan szakítani a bevált filozófiával. Ezért kompromisszumot keres. Tárgyalni küldte a kereskedelmi miniszter-helyettest Washingtonba. Megállapodás nem született.
A stratégia egyszer már bevált
Trump háborúját a Reagan-kormányzat külgazdasági intézkedései ihlethették. A nyolcvanas években Japánnal szemben bevezetett brutális, tévék esetében 100%-os vámok olyan recesszióba sodorták a világ akkori második legnagyobb gazdaságát, amit máig sem hevert ki.
Japán és Kína között hasonlóság az exportra épülő gazdaság, valamint, a függés az amerikai piactól. Pekingben halkan kritizálják is a pártvezetést, amiért hagyta elszabadulni az USA-val szembeni kereskedelmi többletet. Pedig cselekedhetett volna. Az ország gazdaságát a mai napig a párt felügyeli.
Amerika volt a kínai siker kovácsa
Kínai a hetvenes évek végén döntötte el, hogy a jól képzett, fegyelmezett, olcsó és gyakorlatilag korlátlanul rendelkezésre álló munkaerőre alapozva, külföldi tőke bevonásával export-nagyhatalom lesz.
Gazdasága két évtized alatt megelőzte a franciát, az angolt, a német, majd a japánt is. A 2016-ban a 11 ezer milliárd dolláros kínai GDP-n csak az amerikai tett túl a maga 18 ezer milliárd dollárjával.
A kínai modell sikeréhez elengedhetetlen volt a kereskedelem nyolcvanas években kezdődött liberalizálása, amelynek a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) és a nyugati államok és leginkább az USA volt az élharcosa.
Az ellenfelek között a legveszélyesebb
Trump elnök megfordult, ő már komoly veszélyt lát szabályozatlan kereskedelemben.
„A fafejek, akik állandóan Oroszországról beszélnek, jobban tennék, ha Kínára figyelnének” – mondta Trump, majd a tettek mezejére lépett. „Nemzeti prioritás a kínai előretörés megállítása, diplomáciai, gazdasági, katonai és titkosszolgálati eszközökkel” – áll a nyáron elfogadott nemzetvédelmi törvényben.
A külkereskedelem csak az egyik front
Az USA – egyelőre – minden területen az élen jár. Hiába növekszik a kínai gazdaság, az egy főre jutó GDP csak 15%-a az amerikainak. A félelmek mégis megalapozottak, mert a kereskedelmi mérleg hiánya minden évben rekordot dönt. 2017-ben 375 milliárd dollár, a teljes amerikai külkereskedelmi deficit 43%-a volt!
„Az iparunkat évtizedek óta támadják. Ezért mentek tönkre a gyárak és a farmok, ezért vesztették el amerikaiak milliói a munkájukat, ezért pusztultak le településeink százai” – „csiripelt” az elnök a szankciók bejelentése előtt. Érthető, ha a világgazdaság átalakulását megszenvedő amerikaiak vevők a behozatalt regulázó kijelentésekre.
Vitathatatlan, hogy a kínai export felpörgése gyorsította a fejlett országok iparának leépülését. De ez már Kína térnyerése előtt megkezdődött. Az is igaz, hogy Peking rendszeresen megszegi a WTO szabályait. De ezt megteszik mások, így az USA is. A külgazdasági sikere nem is ennek az eredménye.
Kína alapvetően azokkal a szabályokkal él, amelyeket a nyugati világ, mindenekelőtt az USA állított fel.
Ők forszírozták a kereskedelem liberalizálását, a termelés külföldre helyezését, és építették le az ipartámogatást. Nem utolsó sorban a multik nyomására, akik aztán elsőként vitték a termelést Kínába.
Kínában szinte kimeríthetetlenek a belső tartalékok
Kína tavaly 505 milliárd USD értékben szállított árut az USA-ba. Ez a teljes, 2263 milliárdos kivitel közel negyede. A szankciók tehát érezhetők lesznek. A KKP még sincs megijedve. Belső kereslettel akarja pótolni a veszteséget. Éppen ez a legfontosabb különbség a 125 milliós Japán és az 1,4 milliárdos Kína között. Utóbbinak szinte kimeríthetetlen tartaléka van potenciális fogyasztókból. Ezért jó okkal gondolják Pekingben, hogy nem járhatnak úgy, mint Japán.
A KKP kénytelen lesz felgyorsítani a már tervezett gazdasági átalakításokat. Az ezzel járó társadalmi feszültség az igazi veszély, és nem a szankciók okozta, a GDP 0,2%-ra saccolt veszteség.
Idén, az első félévi 6,7%-os a várakozásokat is felülmúló (6,5%) növekedés is mutatja, hogy mérsékelt az amerikai szankciók hatása. Egy ideje ugyanis nem csak az export, a belső fogyasztás is húzza a gazdaságot (a GDP 43%-a). Így biztosított a szociális problémák felszínre törését megakadályozó növekedés.
A veszteségből is profitál Kína
Trump még a kínaiak segítségére is lehet. Peking gyorsítja a k+f szektor fejlesztését, amire már tavaly is a GDP 2,3%-át áldozta. De igazán a külföldi vállalatok felvásárlásán és know-how-k megszerzésén keresztül akart előre törni. Ez nem lesz könnyű, miután nem csak az USA, de az európaiak is szigorítottak a kínai cégvásárlások feltételeit.
Kínának elég pénzügyi tartaléka van, hogy hazai fejlesztésekbe kezdjen. A chipekre bevezetett embargó például rávilágított, hogy ezen a területen teljesen az amerikaiaktól függtek. Most lázas fejlesztés indult. Idő kérdése, és az amerikainál vélhetően olcsóbb „Made in China” chipek fogják elárasztani a világot.
Peking egy másik stratégia megvalósítását is felgyorsítja: függetlenedés a nyugattól, a fejlődő országok bekapcsolása a gazdaságba. Irán lehet az első sikersztori.
Az iszlám országokat az amerikai szankciók bevezetése érzékenyen érinti. Ennek oka, hogy a világkereskedelem dollárban bonyolódik. Így Washingtonnak komoly hatása van azokra az ügyletekre is, amelyekben amerikai cégek nem vesznek részt. Monetáris politikáján keresztül pedig befolyásolja az egész világkereskedelmet. Peking ennek véget akar vetni.
Első lépésként jüan alapú lesz a kínai-íráni kereskedelem.
Peking terve a jüan nemzetközi elszámolási valutává tételéről nem új gondolat. Ez önmagában nagy szerepet játszott a Kína-ellenes hangulat washingtoni eszkalálódásában, és a kereskedelmi háború megindításában.
Ebben a csatában nem jók Peking kilátásai. Leszámítva néhány nyugati szankció alatt álló, vagy nagymértékben Kínától függő országot, kevesen mutatnak hajlandóságot a pénznem váltására. A világ számára még mindig az USA a kiszámíthatóbb partner, vagy legalább a kisebbik rossz.
Az USA azzal is sakkban tartja Kínát, hogy kitiltja az embargó alatt álló országokkal, például az Észak-Koreával kereskedő cégeket a piacáról.
Kína megváltoztatja a világot
Peking a 1945 utáni világgazdasági rendszeren átalakítását is célul tűzte ki. Gazdasági súlyához igazodó beleszólást akar a WTO-nál és a Világbanknál. Ehhez elengedhetetlenek a szövetségesek, akiket a fejlődő országokban és szomszédaiban lát. Utóbbiak tartanak ugyan Peking túlzott megerősödésétől, de függenek is tőle. Az ázsiai országok kereskedelmének 43% a kontinensen belül zajlik, ahol Kína a legfontosabb exportpiac.
Úgy látszik Trump öngólt lőtt, amikor Japán és Dél-Korea ellen is szankciókat vezetett be, és felrúgta az Obama által tető alá hozott Transzpacifikus Kereskedelmi Megállapodást (TPP). Obama az amerikai jelenlétet akarta erősíteni, a kínai előretörést megállítani a legnépesebb kontinensen. Trump most valósággal Kína karjaiba kergeti az ázsiai országokat. A TPP helyett a Peking által dominált egyezmény, a RCEP fogja meghatározni Ázsia kereskedelmét. A kontinens igazi szabadkereskedelmi övezetté válása ellensúlyozna bármilyen amerikai szankciót. Tokió, Szöul és Delhi azonban – egyelőre – hallani sem akar erről.
A nemzetközi terjeszkedés jegyében a kínai vállaltok is elkezdték a termelést külföldre, elsősorban Bangladesbe, Dél-Afrikába és Vietnámba helyezni. A cél: profitálni az alacsony bérszínvonalából és megkerülni az amerikai szankciókat.
Egy másik fontos projekt a nemzetközi porondon az Új Selyemút kiépítése. Ez Közép-Ázsián és Oroszországon keresztül kötné össze Kínát Európával.
Finanszírozására Peking megalapított az Ázsiai Infrastruktúrafejlesztési Bankot (AIIB). Az 57 résztvevő állam között nem csak közép-ázsiai országok, de a németek, franciák és britek is szerepelnek.
Ezzel Kína nem csak a fejlődő országokhoz, de az USA hagyományos szövetségeseihez is közeledni próbál.
Trump szövetségesei
Kína a gazdasági nyitás ellenére továbbra is irányított piacgazdaság. Az üzleti életet a párt felügyeli, a külföldieknek a KKP általa felállított játékszabályokhoz kell igazodniuk. Például csak kínai többségű cégeken keresztül fektethetnek be. Így sokat megszereznek a külföldi know-how-ból. Cserébe a multik használják az olcsó, megbízható munkaerőt, és alig kell törődniük a környezetvédelmi előírásokkal.
A gazdaságpolitikai irányításának legnagyobb kárvallottjai éppen a nyugati világ legsikeresebb cégei, az online világot uraló amerikai vállalat. A négy óriás, az Apple, a Google, a Facebook és az Amazon közül csak az első tudott betörni Kínába. A többieket know-how-ját lekoppintották a kínaiak. Ezzel Kína az egyetlen országa, ahol nem a kaliforniai óriáscégek ellenőrzik az internetet.
Így történt, hogy a liberális szellemiségű vállalatok a Demokrata Párt bástyájának számító Szilícium-völgyből a republikánusokat támogató nehéziparral együtt Trump oldalán állnak a háborúban. Az acélbárók azonban sokkal inkább részvényeseik, mint a legutóbb nagy számban Trumpra szavazó munkásaik érdekeit nézik.
Naivitás lenne azt gondolni, hogy a külföldre telepített ipari munkahelyek visszatérnek az USA-ba. A textilipar inkább Vietnámba és Kambodzsába helyezi át a termelést. Az acélipar és az Apple pedig elérte, hogy fontos alapanyagokat, illetve a Kínában készülő iPhone-ok reimportját ne sújtsa büntetővám.
Trump és a Fehér Ház álmokat kerget, amikor háborús sikerekről, a kínai kiskereskedelmi forgalom, valamint a befektetések drámai visszaeséséről beszél, és összeomlást prognosztizálja. Igaz, hogy a kínai export növekedése lassult, de még mindig irigylésre méltó 12%. Az import pedig egy év alatt 27%-al nőtt, ami dübörgő gazdaságról és növekvő bérekről árulkodik.
A szankciók visszaütnek Amerikára
Amerika, különösen a mezőgazdaság viszont máris a kínai válaszintézkedéseket nyögi. Trump tudja, hogy a patriotizmus nem pótolja a kieső bevételeket. Ezért 12 milliárdos segítséget ígért a bajba került sertés- és szarvasmarha tenyésztőknek.
A kínai kormány már 100 milliárdot adott a szankciók által sújtott cégeinek. Mindezt annak ellenére, hogy most kevésbé alkalmazhatja a világgazdasági válság idején sikerrel bevetett olcsó pénz és állami osztogatás politikája. Ez ugyanis erőforrások pazarlásához és tetemes adóssághoz vezetett. A kommunista országnak azonban így is jóval nagyobbak tartalékai vannak, mint az USA-nak. Utóbbi a GDP 108%-át kitevő államadóssággal küzd. A fő hitelező éppen Kína.
A pekingi vezetés mozgástere a válaszlépésekre ugyan kicsi, hisz az amerikai import Kínába csak az export harmada (505 aránylik a 130 milliárd USD-hez), mégis rájött, hol mérhet érzékeny csapást. Vámmentessé tette a szója és a takarmánynövények behozatalát a környező országokból. Így az amerikai termékek, amelyeket még büntetővám is súlyt teljesen versenyképtelenek lettek. Hús és takarmányt pedig már Braziliából és Ausztráliából érkezik Kínába. Az amerikai termelők sejtik, hiába érnek egyszer véget a szankciók, az elvesztett piacot nehéz lesz visszaszerezni.
A republikánus választók mégis támogatják Trump háborúját. Ahogy Mexikó beadta a derekát, és az autóiparban, úgy Kína is teljesíteni fogja az amerikai követeléseket – gondolja a Trump-hívők többsége. Máshogy vélekednek a javarészt szintén republikánus vállalatvezetők. Például a legnagyobb kiskereskedelmi lánc, az árukészlete 80%-t Kínában beszerző Walmart elnöke. Egy washingtoni konferencián arra hívták fel a figyelmet, hogy az elkerülhetetlen áremelkedések miatt az amerikai fogyasztó lesz a szankciók legnagyobb vesztese.
