Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág 2019-re van esély a 320 alatti árfolyamra
No menu items!

2019-re van esély a 320 alatti árfolyamra

A forintkamat jövője mellett a Magyar Nemzeti Bank hitelessége volt a kérdés a Monetáris Tanács kedd délutáni kamatdöntésénél és annak kommunikációjában – fejtette ki Az Üzletnek Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője.

– Azt látjuk, hogy április második felében elindult egy gyengülés a forint árfolyamában. Ezt döntően külső körülmények okozták: részben az argentin adósságválság, részben a török jegybankkal kapcsolatos aggodalmak és részben az olasz választási eredmények, illetve az ezzel kapcsolatos politikai és gazdaságpolitikai bizonytalanság. Mindez összességében a feltörekvő piacokon okozott első körben árfolyamgyengülést. A magyar sajátosság az volt, hogy nálunk az árfolyamgyengülés mellett a kötvényhozamok emelkedése is markánsabb volt, mint a többi piacon.

– Minek köszönhető ez?

– Az tette még izgalmasabbá a magyar piacot, hogy a piaci szereplők egyre inkább arra hívták fel a figyelmet: a Magyar Nemzeti Bank politikája nem konzisztens, nem egységes és nem tartható hosszú távon. Mit jelent ez ebben az esetben? Azt, hogy a világban vége a pénznyomtatásnak. Amerikában már régóta vége van, ott idén sebességet váltott a kamatszint normalizálódása, és gyors ütemű kamatemelés megvalósult meg. Az eurózónában idén az Európai Központi Bank is abbahagyja eszközvásárlási programját, és jövőre elkezdi a kamatemelést. A Magyar Nemzeti Bank politikája szembe megy ezzel a folyamattal, mert azt kommunikálja, hogy nálunk tartósan alacsonyan maradnak a kamatok. Ez sem a többi régiós jegybank politikájával, sem a globális környezettel nem konzisztens. Így kialakult egy olyan vélemény, hogy egyszerre nem megvalósítható a Magyar Nemzeti Bank hármas célja, vagyis az, hogy maradjon stabil a forint árfolyama, maradjanak alacsonyak a kamatok és a kötvényhozamok, és mindeközben az inflációs cél is teljesüljön.

Ennek hatására alakult ki egy bizalmi válság a Magyar Nemzeti Bank politikájával szemben, és ezért volt kiemelkedő jelentősége a Monetáris Tanács keddi kamatdöntő ülésének. A döntést követő hivatalos közleményében megtartotta a korábbi kommunikációs elemeket, az elkötelezettségét az alacsony kamatkörnyezet mellet, azt az üzenetet küldve, hogy igyekszik figyelmen kívül tartani a piaci bizalomvesztést. Történt mindez egy olyan közegben, ahol emellett különböző zavaró, egymásnak akár némileg ellentmondó nyilatkozatok is napvilágot láttak. Ez még tovább rontotta a piac bizalmát és gyengítette a forint árfolyamát. A kedd délutáni közlemény így olaj volt a tűzre. Ez is közrejátszott abban, hogy a forint árfolyam az euróval szembeni 325-ös magasságra kúszott. És ezt látva az MNB meglepő módon kiadott egy értelmező sajtóközleményt, amiben a korábbiakkal szemben azt hangsúlyozta: öt-nyolc negyedév távlatában mégsem tarthatóak a jelenlegi alacsony kamatok. Ennek köszönhető az, hogy forint árfolyama átmenetileg erősödni tudott.

– És mi várható itt a közeli, mondjuk egy hónapos távlatban?

– Azt gondolom, hogy továbbra is egymásnak feszülő folyamatok jelennek meg a forintpiacon. A piaci szereplőket kicsit megzavarhatta a keddi jegybanki kommunikáció, de végül is a legutolsó lépése azt mutatja, hogy megkezdődött annak a hitelességi problémának a helyreállítása, amit az MNB az elmúlt nagyjából fél évben a maga számára megteremtett, és az MNB meghajolt a racionalitás előtt elmozdulva a piac által várt irányba. Ez valamennyire megnyugtató. Az viszont kevésbé, hogy mindezt csak a jelentős mértékű forintgyengülés hatására tette meg.

De hát a nyári hónapokban mi szokott történni? Az elmúlt években azt láttuk, hogy ilyenkor jellemzően kisebb a piaci forgalom, ami forinterősödést szokott hozni, inkább a túl erős forint árfolyam okozott fejtörést az MNB-nek. Ha megnézzük a gazdasági fundamentumokat, akkor azok bár némileg változnak, de alapjaiban megnyugtatóak: gyors a gazdasági növekedés, viszonylag alacsony az államháztartási hiány, lassan ugyan, de csökken államadósság ráta. Az adósságszerkezet kedvező irányba változik, a külföldiek szerepe az adósságfinanszírozásban folyamatosan csökken, a belföldi szereplők szerepe emelkedik, a finanszírozási struktúra előnyére változik. A külkereskedelmi többlet bár némileg csökken, de még így is jelentős. A fizetési mérleg hasonló pályán halad. Az ország hitelkockázati besorolása javuló pályán mozog – 1 éven belül újabb felminősítésekre lehet számítani.

– Mit hozhat ez magával?

A fenti tényezők eredője összességében forint erősítő hatású. Mindazonáltal a forint árfolyam jövőbeni alakulásának kulcsa alapvetően az MNB-nél van. Biztatónak tartom, hogy megkezdődött az MNB hitelességi kérdésének korrekciója, amennyiben pedig a következő időszakban a megfelelő üzenteket küldi a jegybank a piaci szereplőknek, akkor jó esélye van annak, hogy lassan bekövetkezzen a forint piacán a megnyugvás, és a nyár végére, az őszi hónapokra visszatérjünk a 315 körüli euró forint árszintre. Hogy ez a feltétel teljesülni tud-e, abban azonban van egy jó adag bizonytalanság. Éppen ezért aktuálisan borzasztóan izgalmas kérdés, hogy a cégvezetők a jövő évet inkább egy 320 forint fölötti forint árfolyammal tervezzék, vagy inkább a korábban megszokott 310-315 közöttivel. Bár én magam inkább az utóbbi forgatókönyvet tartom esélyesebbnek, nagyon megnyugtató választ egyelőre nem tudok adni.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nyolc magyar energetikai beruházást támogat az EP szakbizottsága

Az új PCI-listán legfőképpen áramhálózati fejlesztések, valamint a hidrogéntermelést és a szén-dioxid szállítását lehetővé tevő projektek szerepelnek

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Újabb fejlesztések erősítik az Őrségi Nemzeti Park természetvédelmi őrszolgálatát

A tájegységi elérés növelése érdekében ismeretterjesztő újság kiadását is tervezik több számban a projekt megvalósítási időszaka alatt.

Idén tovább nőnek az őstermelők adókedvezményei

Az agrártámogatási rendszer számos eleme mind a közvetlen, mind pedig a fejlesztési támogatások vonatkozásában ezt szolgálja.
Hirdetés

Hírek

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Új irányítási modell a 4iG csoportnál

Az összesen négy stratégiai üzletág önálló menedzsmentet és szervezeti kereteket, döntési kompetenciákat és felelősséget kap, miközben továbbra is illeszkednek a csoportszintű stratégiai célrendszerbe.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...
Hirdetés

Gazdaság

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...