Hirdetés
Kezdőlap Hírek A belföldi utak lesznek idén is a legnépszerűbbek
No menu items!

A belföldi utak lesznek idén is a legnépszerűbbek

Az idén 2-3 hétre, autóval, belföldre és hotelben megszállva tervezi az utazását a magyarok többsége, a tendencia nem változott, tavaly is az ilyen utazások voltak a legnépszerűbbek – derült ki a Bónusz Brigád és a GKI Digital év eleji kutatásából.

A felmérés szerint a megkérdezettek 65 százaléka többször is szeretne az idén útra kelni. A többség (66 százalék) olyan helyre akar menni, ahol még nem járt, de régóta a listáján van a hely. A többiek olyan helyre mennének, ahol már jártak, de visszavágynak. A 30-39 évesek még nagyobb arányban (62 százalék) mennének oda, ahol már jártak, a 18-29 éves fiatalok pedig inkább új helyre látogatnának (76 százalék).

A Bónusz Brigád és a GKI Digital kutatásából az is kiderült, hogy a tervek szerint a válaszadók 81 százaléka belföldön fog pihenni 2019-ben, de ezzel párhuzamosan 58 százalék európai, nem szomszédos országba is tervez utazást. A válaszadók fele szomszédos országban pihenne.

A városlátogatás, a wellness és a vízparti nyaralás továbbra is a három legnépszerűbb program, mindháromra 60 százalék körüli arányban voksoltak a válaszadók. A kutatásban részt vevők 14 százalékának mindegy az úti cél, csak pihenjen.

A  válaszadók kétharmada hotelben tervez megszállni, 56 százalékuk apartmanban, minden ötödik válaszadó pedig magánházba készül. Ha tehetné, minden harmadik ember több mint 3 hetet töltene távol az otthonától, de erre reális esélyt csak minden ötödik válaszadó lát. Három emberből kettő a párjával fog utazni, sőt ha nyernének egy utazást, akkor is csak az emberek harmada vinné a szűk családját, legtöbben még egy nyereményutazásra is kizárólag a párjukkal mennének. A nyereményút célpontja a legtöbbek számára maradna Európán belül (28 százalék), de közel ugyanennyien választanának egy ingyenes amerikai utazást is.

A kutatás kitért arra is, hogy a legtöbben (73 százalék) autóval terveznek utazni, míg repülős útra kevesebben, csak 64 százalékuk vállalkozna. Az utazási irodák által teljes egészében megszervezett utak nem népszerűek a felmérés szerint: a válaszadók 68 százaléka maga szervez mindent, önállóan keresgél programok és információk után, csupán minden negyedik ember bízza magát utazási irodára. /MTI/

 

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...
Hirdetés

Hírek

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.