Kezdőlap Gazdaság A Bizottság 1,25 milliárd euró összegű magyar programot hagyott jóvá
No menu items!

A Bizottság 1,25 milliárd euró összegű magyar programot hagyott jóvá

Az Európai Bizottság 1,25 milliárd euró összegű magyar hitel- és garanciaprogramot hagyott jóvá, amely a kis- és középvállalkozások (a továbbiakban: kkv-k) és nagyvállalatok támogatására szolgál Oroszország Ukrajna elleni háborújával összefüggésben.

A programot az állami támogatásokra vonatkozó ideiglenes válságkeret alapján hagyták jóvá – e keretet a Bizottság az Európai Unió működéséről szóló szerződés (a továbbiakban: EUMSZ) 107. cikke (3) bekezdésének b) pontja alapján 2022. március 23-án fogadta el és 2022. július 20-án módosította, elismerve, hogy az uniós gazdaságban komoly zavar áll fenn.

Margrethe Vestager, versenypolitikáért felelős ügyvezető alelnök így nyilatkozott: „Ez az 1,25 milliárd eurós program lehetővé teszi Magyarország számára, hogy biztosítsa a vállalkozások számára a tevékenységük folytatásához szükséges likviditási támogatást.

A jövőben is kiállunk Ukrajna és az ukrán nép mellett. Ugyanakkor továbbra is szorosan együttműködünk a tagállamokkal annak biztosítása érdekében, hogy a nemzeti támogatási intézkedések időben, összehangoltan és hatékonyan végrehajthatók legyenek, és mindeközben megőrizzük az egyenlő versenyfeltételeket az
egységes piacon.

A magyar intézkedés

Magyarország bejelentette a Bizottságnak, hogy az ideiglenes válságkeret alapján 1,25 milliárd euró összegű hitel- és garanciaprogramot hoz létre, hogy likviditási támogatást nyújtson a kkv-knak és a nagyvállalatoknak Oroszország Ukrajna elleni háborújával összefüggésben.

Ezen intézkedés keretében a támogatás a következő formákban valósul meg: i. kedvezményes kamatozású hitelek; valamint ii. a Magyar Export-Import Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság („Eximbank”) állami tulajdonú exporthitel-ügynökség által nyújtott hitelgaranciák.

Az intézkedés a jelenlegi geopolitikai válság által hátrányosan érintett, bármely ágazatban működő vállalat előtt nyitva áll, a pénzügyi intézmények kivételével.

A Bizottság megállapította, hogy a magyar program összhangban áll az ideiglenes válságkeretben meghatározott feltételekkel.

A garancia formájában nyújtott támogatás esetében: i. a garanciák futamideje nem haladhatja meg a hat évet; ii. a maximális fedezet nem haladhatja meg az alapul szolgáló hitel 90 %-át; valamint iii. a kezességvállalási díjak tiszteletben tartják az ideiglenes válságkeretben meghatározott minimális szinteket.

A hitel formájában nyújtott támogatás esetében:
i. a hitelek futamideje nem haladhatja meg a nyolc évet; valamint ii. a hitelek kamatlábai megfelelnek az ideiglenes válságkeretben meghatározott minimális szinteknek (a garantált hitelek futamidejét tükröző emeléssel kiegészítve); továbbá iii. közvetett hitelek esetében a pénzügyi közvetítő a lehető legnagyobb mértékben továbbadja az előnyt a kedvezményezettnek. Végül a hiteleket és a garanciákat legkésőbb 2022. december 31-ig nyújtják.

A Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a magyar program az EUMSZ 107. cikke (3) bekezdésének b) pontjával és az ideiglenes válságkeretben meghatározott feltételekkel összhangban szükséges, megfelelő és arányos az érintett tagállam gazdaságában bekövetkezett komoly zavar megszüntetéséhez.

Ennek alapján a Bizottság az állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályok szerint jóváhagyta a támogatási intézkedést.

Háttér-információk

Az állami támogatásokra vonatkozó ideiglenes válságkeret, amelyet 2022. március 23-án fogadtak el, lehetővé teszi a tagállamoknak, hogy az állami támogatási szabályokban előirányzott rugalmassággal élve és az Ukrajna elleni orosz háború kontextusában támogassák vállalkozásaikat.

Az ideiglenes válságkeretet 2022. július 20-án módosították a téli készültségi csomag kiegészítése céljából és a REPowerEU terv célkitűzéseivel összhangban. Az ideiglenes válságkeret a következő típusú, a tagállamok által nyújtható támogatásokat írja elő:

Korlátozott összegű támogatás (bármilyen formában) a jelenlegi válság, illetve az azzal összefüggésben hozott szankciók és ellenszankciók által érintett vállalkozásoknak – a mezőgazdasági, halászati és akvakultúra-ágazatban 62 ezer euró, illetve 75 ezer euró megnövelt összegig, az összes többi ágazatban pedig 500 ezer euró összegig,

Állami kezességvállalások és támogatott hitelek formájában nyújtott likviditási támogatás,

A magas energiaárak ellentételezésére nyújtott támogatás. A bármilyen formában nyújtható támogatás részben kompenzálja a vállalkozásokat, különösen az intenzív energiafogyasztókat a gáz- és villamosenergia-árak rendkívüli emelkedése miatt felmerülő többletköltségekért. A támogatás kedvezményezettenkénti teljes összege nem haladhatja meg az elszámolható költségek 30%-át, és – az energiamegtakarítás ösztönzése érdekében – az előző év azonos időszaka alatti gáz- és villamosenergia-fogyasztás legfeljebb 70%-a, de legfeljebb 2 millió euró lehet.

Ha a vállalat működése veszteséges, további támogatásra lehet
szükség a gazdasági tevékenység folyamatosságának biztosításához. Ezért az energiaigényes fogyasztók esetében a támogatási intenzitás magasabb, és a tagállamok legfeljebb 25 millió euró összegben, a különösen érintett ágazatokban és alágazatokban tevékenykedő vállalkozások esetében pedig legfeljebb 50 millió euró összegben nyújthatnak e felső határokat meghaladó támogatást;
A megújuló energiaforrásokra való átállást felgyorsító intézkedések.

A tagállamok gyorsan végrehajtható, egyszerűsített pályázati eljárásokat indíthatnak a megújuló energiaforrások, pl. a megújuló hidrogén, a biogáz és a biometán, valamint a tárolás és a megújuló energiával – többek között hőszivattyúkon keresztül – történő fűtés terén megvalósítandó beruházások támogatására, biztosítékokat nyújtva egyúttal arra, hogy az egyenlő versenyfeltételek ne sérüljenek.

A tagállamok ezáltal olyan programokat dolgozhatnak ki, amelyek egy bizonyos, a meglévő nemzeti energiaszerkezetre tekintettel támogatásra szoruló technológiára vonatkoznak; valamint
Az ipari folyamatok dekarbonizációját elősegítő intézkedések.

Az energiaellátás diverzifikációjának felgyorsítása érdekében a tagállamok támogathatják a fosszilis tüzelőanyagok fokozatos kivezetésére irányuló beruházásokat, különösen a villamosítás, az energiahatékonyság növelése, valamint a megújuló, illetve villamos energiával előállított hidrogén használatára való, bizonyos feltételeknek megfelelő átállás terén.

A tagállamok i. új, pályázati felhíváson alapuló programokat hozhatnak létre, illetve ii. pályázati felhívás nélkül közvetlenül támogathatnak projekteket, bizonyos korlátokhoz kötve a beruházásonkénti állami támogatás részarányát. A kis- és középvállalkozások, valamint a különösen energiahatékony
megoldások számára külön kiegészítő bónuszt irányozhatnának elő.

Esetenként a következő típusú támogatások is lehetségesek, az alábbi feltételek mellett: i. a kötelező vagy önkéntes gázkorlátozás által érintett vállalkozások támogatása, ii. a gáztárolók feltöltésének támogatása, iii. a szennyezőbb fosszilis tüzelőanyagokra való átállás átmeneti és időben korlátozott
támogatása, amennyiben energiahatékonysági erőfeszítésekre kerül sor és nem áll fenn a technológiai bezáródás kockázata, valamint iv. az Ukrajnába, illetve Ukrajnából árut szállító
vállalkozások számára nyújtott biztosítás vagy viszontbiztosítás támogatása.

A szankciók hatálya alá tartozó, orosz ellenőrzés alatt álló jogalanyok ki vannak zárva ezen intézkedések hatálya alól.
Az ideiglenes válságkeret számos biztosítékot tartalmaz:
Arányos módszertan,

amelynek értelmében kapcsolatnak kell fennállnia a vállalkozásoknak nyújtható támogatás összege és a gazdasági tevékenységük léptéke és a válság gazdasági hatásainak való kitettségük között;

Támogathatósági feltételek,

például az energiaigényes felhasználók olyan vállalkozásokként való meghatározása, amelyek esetében az energiatermékek beszerzése termelési értékük legalább 3%-át teszi ki; valamint Fenntarthatósági követelmények

A Bizottság annak mérlegelésére kéri a tagállamokat, hogy megkülönböztetésmentes környezetvédelmi vagy ellátásbiztonsági követelményeket állapítsanak meg, amikor támogatást nyújtanak a rendkívül magas gáz- és villamosenergia-árak miatt felmerülő többletköltségek fedezéséhez.

Az ideiglenes válságkeret a likviditástámogatási intézkedések és a megnövekedett energiaköltségek fedezésére irányuló intézkedések tekintetében 2022. december 31-ig lesz érvényben.

A megújuló energiaforrások térnyerésének elősegítésére és az ipar dekarbonizációjára 2023. június végéig nyújtható állami támogatás.

A helyzet alakulásának figyelembevétele érdekében a Bizottság folyamatosan nyomon követi az állami támogatásokra vonatkozó ideiglenes válságkeret alkalmazását. A Bizottság a közelmúltban
konzultáció céljából megküldte a tagállamoknak az állami támogatásokra vonatkozó ideiglenes válságkeret meghosszabbítására és – többek között a sürgősségi piaci beavatkozásról szóló bizottsági javaslat, valamint az EU-ban tapasztalható magas gázárak kezelését és az idei téli ellátásbiztonság garantálását célzó új vészhelyzeti rendeletre vonatkozó bizottsági javaslat fényében történő – módosítására irányuló javaslattervezetet.

A tagállamoknak most lehetőségük nyílik arra, hogy észrevételezzék a Bizottság javaslattervezetét. Az ideiglenes válságkeret kiegészíti a tagállamok széles körű lehetőségeit arra, hogy az állami támogatásokra vonatkozó hatályos uniós szabályokkal összhangban intézkedéseket dolgozzanak ki.

Például az uniós támogatási szabályok lehetővé teszik a tagállamoknak, hogy segítséget nyújtsanak a likviditási nehézségekkel küzdő és sürgős megmentési támogatásra szoruló vállalkozásoknak.

Ezenfelül az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. cikke (2) bekezdésének b) pontja lehetővé teszi, hogy a tagállamok kártalanítsák a vállalkozásokat a jelenlegi válsághoz hasonló rendkívüli esemény által közvetlenül okozott kárért.

Ezen túlmenően a Bizottság 2020. március 19-én ideiglenes keretet fogadott el a koronavírus-járvánnyal összefüggésben is. A Covid19-járvánnyal összefüggő ideiglenes keretet 2020. április 3-án, május 8-án, június 29-én, október 13-án, valamint 2021. január 28-án és november 18-án módosították. A 2022 májusában bejelentetteknek megfelelően a Bizottság – néhány kivételtől eltekintve –a 2022. június 30-i lejárati időpont utáni időszakra nem hosszabbította meg a Covid19-járvánnyal összefüggő ideiglenes keretet.

Beruházás- és fizetőképesség-támogatási intézkedések 2022. december 31-ig, illetve 2023. december 31-ig továbbra is bevezethetők, a jelenlegi szabályokban előírtaknak megfelelően. Emellett a Covid19-járvánnyal összefüggő ideiglenes keret már rendelkezik a rugalmas átmenetről, különösen a hitelviszonyt megtestesítő instrumentumok (pl. garanciák, kölcsönök, visszafizetendő előlegek) más támogatási formákká, például közvetlen támogatásokká történő átalakításának és átstrukturálásának a lehetőségéről, amely 2023. június 30-
ig áll rendelkezésre, egyértelmű biztosítékok mellett.

A bizalmas adatokkal kapcsolatos kérdések rendezése után a határozat betekinthető változatát a Bizottság az SA.104515 ügyszám alatt teszi majd közzé versenypolitikai honlapján, az állami támogatások nyilvántartásában (State Aid Register).

Az interneten és a Hivatalos Lapban közzétett, az állami támogatásokra vonatkozó legfrissebb határozatok jegyzéke megtalálható a Competition Weekly e-News hírlevélben.
Itt találhatók további információk az állami támogatásokra vonatkozó ideiglenes válságkeretről és más olyan intézkedésekről, melyeket a Bizottság az Ukrajna elleni orosz háború gazdasági hatásainak kezelése érdekében hozott. (Európai Bizottság Magyarországi Képviselete )

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Energiaügyi Minisztérium: már nyertesei is vannak a lakossági távhőprogramnak

Megszülettek az első támogatói döntések a népszerű pályázaton, amely társasházak, lakásszövetkezetek részére biztosít vissza nem térítendő forrást korszerű, távleolvasható mérési rendszerek telepítéséhez - jelentette be az MTI-nek megküldött közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM).

SAFE hitelkeretéből 16,2 milliárd eurónyi forrás támogathatja Magyarország védelmi beszerzéseit és beruházásait

A SAFE, az európai biztonsági cselekvési eszköz hitelkeretéből 16,2 milliárd eurónyi forrás, vagyis több mint 6300 milliárd forint támogathatja Magyarország védelmi beszerzéseit és beruházásait, ez a lengyel és francia igény után a harmadik legnagyobb, a teljes hitelkeret több mint 10 százaléka.

Úgy nőhet a házasságkötések száma az Otthon Start miatt, hogy ez nem is feltétele az igénylésének

Az Otthon Start hitel berobbanása annak ellenére megfordíthatja a negatív trendet, hogy a kedvezményes, legfeljebb 3 százalékos kamattal elérhető konstrukciónak nem feltétele sem a gyermekvállalás, sem a házasság. 

Megjöttek az első számok az Otthon Start indulásáról – változatos képet mutat a piac élénkülése

Megjöttek a számok az Otthon Start rajtjáról: beszédes százalékok mindenütt.
Hirdetés

Hírek

Energiaügyi Minisztérium: már nyertesei is vannak a lakossági távhőprogramnak

Megszülettek az első támogatói döntések a népszerű pályázaton, amely társasházak, lakásszövetkezetek részére biztosít vissza nem térítendő forrást korszerű, távleolvasható mérési rendszerek telepítéséhez - jelentette be az MTI-nek megküldött közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM).

SAFE hitelkeretéből 16,2 milliárd eurónyi forrás támogathatja Magyarország védelmi beszerzéseit és beruházásait

A SAFE, az európai biztonsági cselekvési eszköz hitelkeretéből 16,2 milliárd eurónyi forrás, vagyis több mint 6300 milliárd forint támogathatja Magyarország védelmi beszerzéseit és beruházásait, ez a lengyel és francia igény után a harmadik legnagyobb, a teljes hitelkeret több mint 10 százaléka.

Úgy nőhet a házasságkötések száma az Otthon Start miatt, hogy ez nem is feltétele az igénylésének

Az Otthon Start hitel berobbanása annak ellenére megfordíthatja a negatív trendet, hogy a kedvezményes, legfeljebb 3 százalékos kamattal elérhető konstrukciónak nem feltétele sem a gyermekvállalás, sem a házasság. 

45 éves kor felett már ezzel is számolni kell az Otthon Start hitel igénylésekor!

Az Otthon Start hitel igénylésének jogszabályi oldalról nincs felső életkori határa. Ettől függetlenül az egyes bankok meghatározzák azt a maximális életkort, amit az igénylő a futamidő végéig nem léphet át. Ez pedig pénzintézetenként eltérő. A BiztosDöntés.hu gyűjtése szerint van bank, ahol már 46 évesen nem lehet felvenni a maximális, 25 éves futamidőrea a támogatott kölcsönt, míg máshol 50 éves korig is belefér az igénylő az életkori korlátba.

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.

Újabb földgázvásárlási szerződést írunk alá

Ma egy újabb hosszú távú földgázgázvásárlási szerződést írunk alá. Ez lesz a leghosszabb távú nyugati irányú földgázbeszerzési szerződésünk - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd reggel a Facebookon.

Augusztusban a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg

2025. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Júliushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Nő a drágább ingatlanok aránya a budapesti lakáspiacon

A budapesti lakáspiacot egyre nagyobb arányban uralják a drágább ingatlanok, a 25 millió forint alattiak szinte teljesen eltűntek a kínálatból.
Hirdetés

Gazdaság

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.