Kezdőlap Mozaik A főzenekarok többet kapnak a Hangfoglalón - és egyéb változások
No menu items!

A főzenekarok többet kapnak a Hangfoglalón – és egyéb változások

A főzenekarok többet kapnak az idén a rendelkezésre álló  összegből mint eddig, néhány más ponton szintén változik a támogatás az NKA Hangfoglaló Programjának pályázataiban,  az idei, ötödik évadra 738 millió forint állt rendelkezésre, jövőre sem marad érintetlen a rend. Erről a program kollégiumának vezetője beszélt Budapesten a Backstage fórum rendezvényen. 

Bajnai Zsolt elmondta: az induló előadói alprogram pályázatán jövőre már egy olyan videót kell beadni, amely a jelentkező zenekarokat koncertezés közben mutatja. Már az idei évadot érinti az a változás, hogy az előzenekari pályázatoknál a főzenekarok az elnyert támogatásból a korábbinál nagyobb arányban részesülnek, motiváltabbak a részvételben.

Nem lehet elég korán kezdeni

“Célunk az, hogy a Hangfoglaló Program különböző alprogramjain keresztül akár öt-nyolc évig tudjon segíteni az induló zenekarok számára a tehetségkutatón való indulástól a külföldi koncertek tető alá hozásáig” – fogalmazott Bajnai Zsolt.

Mint elhangzott, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program kollégiuma az elmúlt négy évben 2,8 milliárd forintot tudott szétosztani az alprogramok (jelenleg kilenc ilyen van) pályázatain. A program “zászlóshajója” az induló előadói alprogram, amelynek idei, ötödik évadában 309 zenekar pályázott, közülük 78-at hallgat meg a zsűri októberben, november elején hirdetik ki a nyertes húsz előadót, amely két-kétmillió forintot kap önálló hang- és képfelvétel készítésére.

A klubtámogatói pályázatok beadási határideje október 10. Itt 210 millió forintos keretösszegből támogatnak fővárosi, vidéki és határon túli magyarlakta területeken működő klubokat abban, hogy a zenekarok fellépti díját, a koncertek kommunikációját támogassák. Az előzenekari pályázat keretösszege idén 50 millió forint (október 24-ig lehet jelentkezni), de meghirdették már a külföldi élőzenei fellépések támogatására 100 milliós kerettel kiírt pályázatot (november 19. a határidő), a nemzetközi showcase fesztiválokon a magyar menedzseri részvételt támogató pályázatot (15 milliós keretösszeggel, október 17-ig lehet jelentkezni), valamint (szintén november 19-i határidővel) a magyar elektronikus zene nemzetközi érvényesülésének támogatására irányuló pályázatot, utóbbira 10 millió forint áll rendelkezésre.

Bajnai Zsolt Forrás: mediapedia.hu

Bajnai Zsolt elmondta, hogy 2018 végéig kiírják a médiatámogató, a rádiós, a könnyűzenei örökség megőrzését támogató, illetve az oktatással kapcsolatos pályázatokat is. “A Hangszert a kézbe! programsorozat következő állomása október 9-től 13-ig Eger. A jövőben kisebb településekre, járási székhelyekre is elvisszük a kiállítást”.

A Hangfoglaló Programhoz kapcsolódó tehetségkutatókat immár országszerte és a határon túl 25 helyszínen rendezik meg, Beregszász lehet a 26., a nyertesek automatikusan bejutnak az induló előadói meghallgatásra.

“A magyar könnyűzenének szüksége van a támogatásra, ez különösen Budapesten kívül, vidéken látszik élesen, és a nemzetközi piacon sem lenne esélyünk, ha ott nem tudnánk szervezetten megjelenni” – mondta Bajnai Zsolt.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az OTP Bank elsőként vezette be a DÁP azonosítást a magyar bankszektorban

Az OTP Bank a magyar bankok közül elsőként vezette be a DÁP (Digitális Állampolgárság Program) azonosítási szolgáltatását saját webalkalmazásaiban

Ez a Díjnet Zrt. nem az a Díjnet Zrt. ! Adathalász leveleket küldenek csalók

Az ügyfelektől semmilyen esetben sem kérnek bankkártyaadatokat, még a fizetés során sem, tekintettel arra, hogy a Díjnet bankkártyaadatokat nem tárol.

Az állami támogatások farvizén igyekeznek eladni piaci lakáshiteleiket a bankok

Újabb bank kínál kedvező kamatozású lakáshitelt az államilag támogatott konstrukciók mellé.

Strandokat és fagyizókat ellenőrzött a fogyasztóvédelmi hatóság – Súlyos szabálytalanságok

Strandokat és fagyizókat ellenőrzött a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH), a forgalomból 953 kilogram élelmiszert vontak ki, 11 vendéglátóhelyet pedig ideiglenesen bezártak
Hirdetés

Hírek

Az OTP Bank elsőként vezette be a DÁP azonosítást a magyar bankszektorban

Az OTP Bank a magyar bankok közül elsőként vezette be a DÁP (Digitális Állampolgárság Program) azonosítási szolgáltatását saját webalkalmazásaiban

Ez a Díjnet Zrt. nem az a Díjnet Zrt. ! Adathalász leveleket küldenek csalók

Az ügyfelektől semmilyen esetben sem kérnek bankkártyaadatokat, még a fizetés során sem, tekintettel arra, hogy a Díjnet bankkártyaadatokat nem tárol.

Az állami támogatások farvizén igyekeznek eladni piaci lakáshiteleiket a bankok

Újabb bank kínál kedvező kamatozású lakáshitelt az államilag támogatott konstrukciók mellé.

Strandokat és fagyizókat ellenőrzött a fogyasztóvédelmi hatóság – Súlyos szabálytalanságok

Strandokat és fagyizókat ellenőrzött a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH), a forgalomból 953 kilogram élelmiszert vontak ki, 11 vendéglátóhelyet pedig ideiglenesen bezártak

KSH: A turisztikai szálláshelyek júniusi forgalmi adatai

A turisztikai szálláshelyek júniusi forgalmi adatait közli ma a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A kormány “kettős fék” rendszerrel mérsékelné az ingatlanárak növekedését az Otthon Start Programban

A kabinet "kettős fék" rendszerrel tervezi megelőzni a szeptembertől induló, 3 százalékos hitelkamatot biztosító Otthon Start program ingatlanár-növelő kockázatait - írta elemzésében a Makronóm Intézet hétfőn, miután a a programról szóló jogszabály tervezetét a kormány társadalmi vitára bocsátotta.

Pepco csőd: csak a német Pepco leányvállalat dobta be a törülközőt

Alig két évvel azután, hogy a lengyel Pepco diszkontlánc ambiciózus terjeszkedési tervekkel lépett be a német piacra, most fizetésképtelenségi eljárást indított a német leányvállalata ellen.

Az Európai Bizottság szerint törvényt sértett a Temu

A Temu a platformján található illegális termékek kapcsán megsértette a digitális szolgáltatásokról szóló rendeletet – állapította meg előzetesen a Bizottság. 
Hirdetés

Gazdaság

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.