Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág A járványhelyzet nyertese az e-kereskedelem
No menu items!

A járványhelyzet nyertese az e-kereskedelem

Az e-kereskedők az első negyedévben mintegy 9,9 millió belföldi rendelést teljesítettek bruttó 149,6 milliárd forint értékben, ami a rendelések számában 15,9 százalékos, értékében pedig 21,4 százalékos bővülést jelent az előző év azonos időszakához képest – áll a GKI Digital gyorsjelentésében.

A piackutató kiemelte: bár az év második felére vásárlóerőcsökkenés és gazdasági recesszió várható (amely során az év végéig akár 3-7 százalék körül is csökkenhet a magyarországi GDP), az éves online forgalomban drasztikus változások helyett inkább csak átrendeződésekre számítanak.

Forrás: GKI Digital – gkidigital.hu

Úgy vélik, az első két negyedév megnövekedett online vásárlói bázisa és rendelésszáma segíthet abban, hogy az online kereskedelem az év második felében is tartani tudja a növekedés gyorsuló dinamikáját, így a piac a mostani kilátások alapján, a 2019-es 16 százalékos bővülést követően idén éves szinten mintegy 25 százalékkal növekedhet.

Az online szektor gyors növekedésében szerepet játszott, hogy a járványhelyzet miatt fellendült az élelmiszerek, tisztítószerek, vitaminok, gyógyszerek iránti kereslet, a digitális oktatás és a távmunka következtében pedig a vásárlók érdeklődése a műszaki cikkek, laptopok, számítástechnikai kiegészítők felé fordult. Ezt követően sorra jelentek meg az újabb igények, így az otthonléthez kapcsolódó bútorok, kényelmes ruházat, lakásfelújításhoz, kertrendezéshez szükséges eszközök, valamint sportszerek forgalma nőtt meg.

Ezekkel a beszerzésekkel párhuzamosan azonban más, az otthoni tartózkodás alatt nélkülözhető kategóriák forgalma drasztikusan csökkent, példaként a divatcikkeket, szépségápolási termékeket, fényképezésre, videózásra használható műszaki cikkeket említették.

A GKI Digital mérései szerint a járvány eredményeképp a március közepe és április vége közötti másfél hónapban több mint 50 ezer új vásárló jelent meg a magyar online kiskereskedelmi piacon, ezzel az aktív online vásárló, felnőtt lakosság száma már eléri a 3,35 milliót.

A bővülés mértékét érzékelteti, hogy 2019-ben 8 hónap alatt nőtt organikusan ilyen mértékben az új belépők száma, mint most a járvány hatására alig másfél hónap alatt.

A piackutató adatai szerint a koronavírus az online kereskedelem mellett a logisztikára is kihatott. Míg 2019-ben a belföldi rendelések mintegy 43 százaléka valamilyen személyes átvételi módon került a vásárlóhoz (csomagpont vagy bolti átvétel), addig 2020 tavaszán a házhoz szállítási szolgáltatást nyújtó logisztikai cégek kerültek előtérbe, ennek köszönhetően a futárszolgálatok egész áprilisban karácsonyi (novemberi, decemberi) vagy akár azt meghaladó csomagszámokkal dolgoztak.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...
Hirdetés

Hírek

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.