Kezdőlap Cégvilág A kormány erősíti Magyarország gazdasági szuverenitását
No menu items!

A kormány erősíti Magyarország gazdasági szuverenitását

Kép forrása: Varga Mihály/Facebook

Magyarország gazdasági szuverenitását úgy tudjuk erősíteni, ha a magas minőségű gyártás mellett a fejlesztéseket is növeljük – jelentette ki a pénzügyminiszter kedden a Heves vármegyei Erdőteleken.

Varga Mihály, a teljesen magyar tulajdonban levő, fő tevékenységként fémszerkezetek gyártásával foglalkozó SBS Kft. és az Arago cégcsoport csütörtökig tartó I. Iparági Kiállításának megnyitóján, új üzemcsarnokának átadó ünnepségén hangsúlyozta: a jelenlegi 3,1 milliárd forintos beruházással a cég újabb előrelépést tett a gépgyártás teljes folyamata felé. Az új csarnokban csúcstechnológiás gyártóberendezésekkel megkezdődhet a hegesztett szerkezetek összeszerelése. A beruházással az automatizálás és a digitalizálás mellett 30 új munkahely is létrejött – ismertette a miniszter.

Az 1997-ben alapított SBS Kft. – a leánycégekkel együtt – több mint hatszáz embernek ad munkát. A vállalat a legnagyobb európai gépgyárak egyik legfontosabb beszállítójává vált. Termékei egyre nagyobb részét exportra szállítja, legfontosabb partnerei Németország, Franciaország, Svédország, Olaszország, az Egyesült Államok – sorolta, megjegyezve: ezek az országok ma csaknem 15 millió tonna itt készülő magyar alapanyagból gyártják a világpiac élvonalába tartozó gépeiket.

Véleménye szerint a mostani kiállítás is arra mutat rá, hogy a hazai gyártók a nemzetközi mezőnyben is megállják a helyüket. Másrészt azt is jelzi, hogy a kulcsiparágak fejlődését, erősítését, komplexitását, növekedését kell elősegíteni, olyan iparágakét, mint a mezőgazdasági gépgyártás, a vasút, a haditechnika, védelemipar vagy az újrahasznosítás területe. Mindezeken a területeken vonultat fel kiállítókat, modern eszközöket ez a mostani rendezvény. Az iparági kiállítás segíti a kapcsolatépítést, azon csaknem hatvan cég fog bemutatkozni.

A magyar ipar elindult abba a korszakba, amikor nem csak gyártani képes, hanem fejleszteni is – mondta Varga Mihály. Ha van magyar fejlesztési kapacitás, van magyar mérnöki tudás és van hozzá gyártókapacitás, akkor képesek vagyunk “saját lábra állni”, ezt is jelenti a gazdasági szuverenitás – fejtette ki.

Magyarország számára adottak a feltételek egy újabb növekedési korszak megnyitásához. Ehhez olyan vállalatokra van szükség, amelyek meglátják a lehetőséget és képesek kreatív megoldásokkal jelentkezni nem csak a magyar gazdaságban, hanem a nemzetközi piacon is – mondta a pénzügyminiszter.

Balogh László, az SBS Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte, szeretnék, ha a kiállítás hagyománnyá válna.

A Pénzügyminisztérium közleménye idézi Varga Mihályt, aki azt mondta: a kormány elkötelezett a hiánycél tartása mellett, ennek érdekében döntött 675 milliárd forintnyi állami beruházás átütemezéséről, miközben több mint 2000 milliárd forintnyit még idén megvalósít. Kiemelte: az alacsony adóknak és a vonzó üzleti környezetnek köszönhetően a magyar beruházási ráta meghaladja a 26 százalékot, amely az egyik legmagasabb az Európai Unióban.

Magyarország számára mára adottak a feltételek egy újabb felívelő korszakhoz, és ma már az Európai Bizottság is úgy vélekedik, hogy 2025-re a magyar lehet az unió egyik leggyorsabban fejlődő gazdasága – mondta. Ehhez olyan vállalatokra van szükség, amelyek meglátják a lehetőségeket és képesek kreatív megoldásokra, akár a nemzetközi piacon is.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A székelyföldi gazdák mindig számíthatnak a kormány segítségére

Történjen bármi, számunkra alapvetés, hogy minden magyar felelős minden magyarért, mi ennek szellemében cselekszünk és segítünk a parajdi bányakatasztrófa miatt nehéz helyzetbe került gazdáknak is – jelentette ki Nagy István agrárminiszter, pénteken, Alsósófalván.

Pszichológiai manipulációval csalják csapdába a felhasználókat

Pszichológiai manipulációval (social engineering) csalják csapdába a kiberbűnözők a felhasználókat adatszerzés céljából, az ESET legújabb kiberfenyegetettségi jelentése szerint például robbanásszerűen terjed a hamis hibaüzenetekkel támadó ClickFix kártevő, amely az adathalászat után a második leggyakoribb módszer a megtévesztésre, és az összes blokkolt kibertámadás csaknem 8 százalékát teszi ki.

Már több mint 10 millió turista érkezett az országba

Idén július 23-án lépte túl a vendégek száma a 10 milliót, már most Magyarország népességét meghaladó vendégforgalmat bonyolított a turisztikai szektor.

Magyarország a GDP mintegy 5 százalékát fordítja a családok támogatására

A kormány számára a magyar családok támogatása az első, ennek érdekében Európa legbőkezűbb családtámogatási rendszerét hozta létre, amelyet 2025-ben és 2026-ban is tovább bővít. Az eddigi családpolitikai intézkedéseknek köszönhetően 200 ezerrel több magyar gyermek született ahhoz képest, mintha a 2010 előtti negatív trendek folytatódtak volna.
Hirdetés

Hírek

Júniusban 4 millió 679 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma

2025 júniusában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 679 ezer főt tett ki. A munkanélküliek száma 212 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,3 százalék volt

Csökkent a meghirdetett állások száma a második negyedévben

Minden vármegyében és Budapesten is kevesebb álláslehetőséget hirdettek meg a vállalatok az idén a második negyedévben, mint tavaly ugyanebben az időszakban.

Erősödött csütörtök estére a forint

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Pozitív kezdés az európai tőzsdéken

Indexemelkedéssel indult csütörtökön a kereskedés a főbb európai értékpapírpiacokon.
Hirdetés

Gazdaság

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.