Kezdőlap Tudomány A legnagyobb mikroműanyag-fogyasztók a világon a kék bálnák
No menu items!

A legnagyobb mikroműanyag-fogyasztók a világon a kék bálnák

Naponta mintegy tízmillió mikroműanyag-részecske kerül a kék bálnák emésztőrendszerébe egy új tanulmány szerint, és ezzel a hatalmas tengeri emlősök a legnagyobb műanyagszemét-fogyasztók a világon – írta honlapján a The Guardian című brit napilap.

Ez azt jelenti, hogy három-négy hónapos táplálkozási időszakuk alatt több mint egymilliárd részecske köt ki a bálnákban. Az ezalatt elfogyasztott műanyag tömege 230 kilogrammtól négy tonnáig terjedhet a becslés szerint.

Kutatók úgy vélik, ha a szennyezés ilyen ütemben folytatódik tovább, akkor naponta akár 150 millió mikroműanyag-részecske is kerülhet a bálnák tápcsatornájába.

A tanulmány elkészítéséhez Kalifornia parti vizeiből vett mintákat használtak fel, de a szerzők hangsúlyozták, hogy a világ más részein – például az Északi- és a Földközi-tengerben, valamint a délkelet-ázsiai országok közelében található vizekben – ennél sokkal nagyobb lehet a műanyagszennyezés.

A kutatók a sziláscetek közé tartozó kék bálna, közönséges barázdásbálna, valamint hosszúszárnyú bálna mirkoműanyag-fogyasztására készítettek – saját bevallásuk szerint konzervatív – becsléseket. Ezek a bálnák apró állatokkal táplálkoznak, amelyeket a szájpadlásuk széléről lógó szarulemezek, a szilák segítségével szűrnek ki a vízből. A tanulmány szerint a vizsgált fajok által elfogyasztott mikroműanyag-részecskék jelentős része nem a vízben, hanem a megevett planktonokban és halakban található.

A mikroműanyag és a benne lévő mérgező vegyületek károsak lehetnek a bálnák számára, korábbi kutatások a bálnazsírban is azonosították már ezeket a szennyeződéseket.

A Nature Communications című folyóiratban megjelent tanulmány vezető szerzője, Shirel Kahane-Rapport elmondta: egyelőre nem tudják, hogy pontosan milyen hatása van a mikroműanyagoknak a bálnák egészségére. Az első lépés ennek kiderítése lesz.

A mikroműanyagok a Mount Everest csúcsától az óceánok legmélyéig mindenhol megtalálhatóak. Kutatások legalább 1500 vadon élő fajban bukkantak már műanyagrészecskékre. Az emberi szervezetbe az elfogyasztott élelmiszeren és vízen, valamint a belélegzett levegőn keresztül juthatnak be mikroműanyagok. Márciusban kimutatták, hogy ezek a részecskék már az emberi véráramba is bekerültek. (The Guardian /MTI)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

AzÜzlet Év junior üzleti személyisége a Munch csapata, már több, mint 5 millió ételcsomagot mentett meg

AzÜzlet portálunk, 2025-ben első ízben hirdette meg közönségszavazását, amivel...

HAMA ügyvezető: a mesterséges intelligencia és a tőkeerős külföldi szereplők dominanciája turbulenciát hozott az online IT piacra

Prohászka Ottó A gazdasági fellendülés ígérete helyett 2025-ben a bizonytalanság...

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

Ez aztán a karácsonyi meglepetés: kinyitja a kormány a földpiacot a pénzügyi befektetők előtt

Ez a módosítás ellentétes a földforgalmi törvény eredeti koncepciójával, amely szerint a termőföld nem lehet pénzügyi spekuláció tárgya, és csak az birtokolhatja, aki maga is műveli azt.
Hirdetés

Hírek

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás