Hirdetés
Kezdőlap Turizmus A legtöbb belföldi turista Pest vármegyéből indult útnak tavaly
No menu items!

A legtöbb belföldi turista Pest vármegyéből indult útnak tavaly

A vidéki szálláshelyeken több mint 19 millió vendégéjszakát töltöttek el tavaly a belföldi vendégek, akik közül a legtöbben Pest vármegyéből indult útnak.

Kiemelték, hogy a hazai turisztikai forgalom kétharmada a vidéki szálláshelyeken jelentkezett 2023-ban, ahová a vendégek 74 százaléka belföldről érkezett.

Az MTÜ az általa létrehozott NTAK adatai alapján megállapította, hogy a vármegyék közül a legtöbb, 1 millió 248 ezer belföldi turista – a fővárost nem beleszámítva – Pest vármegyéből kelt útra tavaly, akik közül a legtöbben Siófokra, Hajdúszoboszlóra és Egerbe utaztak. Ráadásul a legtöbb (3,1 millió) vendégéjszakát 2023-ban szintén Pest vármegye turistái töltötték az országban-közölte a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai alapján a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) hétfőn az MTI-vel.

A második legtöbb belföldi utazót Győr-Moson-Sopron vármegye adta, innen a turisták leginkább Zalakaros, Balatonfüred és Siófok felé vették az irányt, csakúgy, mint a dobogó harmadik fokán álló Komárom-Esztergom turistái.

Arra is kitértek, hogy tavaly a saját vármegyéjükön kívülre a leggyakrabban Pest és Győr-Moson-Sopron mellett Hajdú-Bihar vármegye turistái utaztak, ők legtöbbször Gyulán, Egerben és Miskolcon szálltak meg. A somogyi turisták közül a legtöbben Zalakarosra, Hévízre és Pécsre utaztak, míg saját vármegyéjükön belül legnagyobb számban a zalaiak keresték a pihenést tavaly.

Átlagosan a leghosszabb ideig Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna és Borsod turistái pihentek. A legmesszebbre pedig Jász-Nagykun-Szolnokból, Bács-Kiskunból és Baranyából utaztak a pihenni vágyók, akik leginkább Siófokot célozták.

A 4-5 csillagos hotelekben Győr-Moson-Sopron utazói foglaltak a leggyakrabban szállást, főként Budapest, Zalakaros, Bük, Balatonfüred és Hévíz szállodáit választották.

A kempingek a legnépszerűbbek a Komárom-Esztergom vármegyei utazók körében voltak, akik főként a Balaton partján, így Siófokon, Balatonfüreden, Alsóörsön, Zamárdin, Révfülöpön szálltak meg ilyen szálláshelyeken. A legtöbb vendégházat pedig Békés turistái foglalták le, elsősorban Egerben, Siófokon, Szegeden és Békésszentandráson.

A korcsoportokat vizsgálva a legtöbb 19-24 év közötti fiatal Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar vármegyéből utazott, leginkább Siófokra, Nyíregyházára és Miskolcra. A legidősebb, 65 év feletti generáció tagjai is leginkább Pest és Borsod-Abaúj-Zemplén, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyéből keltek útra – ugyanezen városok felé. Tavaly a legidősebb belföldi turista 100 éves volt, aki Győr-Moson-Sopronból látogatott Zalába, ahol 3 éjszakát töltött – olvasható az MTÜ közleményében.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nagy változás a bankoknál: mától havi 300 ezer forint készpénz vehető fel díjmentesen

Mindez azt jelenti, hogy 2014-ben az átlagos öregségi nyugdíj 126,6%-át, illetve a nettó átlagkereset 96,3%-át lehetett garantáltan ingyen felvenni az ATM-ekből.

Több mint 25 ezren síeltek január végéig a Mátrában

A Sípark területén balesetvédelmi okokból a szánkózás nem engedélyezett.

BÉT – Növekvő forgalomban emelkedett a BUX

Az OTP-papírok heti összevetésben 3,29 százalékkal drágultak, a hetet 40 540 forinton és 86,85 milliárd forintos forgalommal fejezték be.

Március végén Erdély a Skanzenba költözik

A Taste of Transylvania fesztivált 2022 óta minden évben nagy sikerrel rendezik meg a borospataki skanzen festői lankái között. A háromnapos gasztrokultúrális fesztivál az idei év legnagyobb hazai Erdély tematikájú rendezvényének ígérkezik.
Hirdetés

Hírek

Az Északi tengeri út újraírja a világkereskedelmet

Fotó: freepik Az Északi tengeri út, a Northern Sea Route...

Nagy változás a bankoknál: mától havi 300 ezer forint készpénz vehető fel díjmentesen

Mindez azt jelenti, hogy 2014-ben az átlagos öregségi nyugdíj 126,6%-át, illetve a nettó átlagkereset 96,3%-át lehetett garantáltan ingyen felvenni az ATM-ekből.

Több mint 25 ezren síeltek január végéig a Mátrában

A Sípark területén balesetvédelmi okokból a szánkózás nem engedélyezett.

Március végén Erdély a Skanzenba költözik

A Taste of Transylvania fesztivált 2022 óta minden évben nagy sikerrel rendezik meg a borospataki skanzen festői lankái között. A háromnapos gasztrokultúrális fesztivál az idei év legnagyobb hazai Erdély tematikájú rendezvényének ígérkezik.

Indul a 2026-os Kincses Kultúróvoda program – KIM: 65 millió forint pályázati keretösszeg

Az elmúlt 15 évben 650 milliárd forintnyi kulturális fejlesztés valósult meg, és a kormány csak a kultúra területén további 850 milliárd forintnyi fejlesztést tervez.

235 millió forintos bírság az eMAG Magyarország Kft.–nek

Az eMAG nem először került a GVH látókörébe, a magyar nemzeti versenyhatóság korábban árfeltüntetéssel összefüggő jogsértések miatt már több alkalommal is megbírságolta a céget, illetve jogelődjeit.

Hamarosan lehet csatlakozni a mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszerhez

A termelői kockázatok mérséklése érdekében megéri csatlakozni az uniós szinten egyedülálló mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszerhez, melyre idén is február 1. és február 28. között van lehetőségük a gazdálkodóknak

A Munkatudományi üzenetek 2025 – letölthető e-könyvben

A kiadvány tartalmazza az abban szereplő szakmai konferenciák, kerekasztal-beszélgetések YouTube- és podcast-linkjeit is.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...