Hirdetés
Kezdőlap Agrár A legtöbb kukorica Tolnában termett, a gazdák keveslik a felvásárlási árat
No menu items!

A legtöbb kukorica Tolnában termett, a gazdák keveslik a felvásárlási árat

Meghaladta a kilenc tonnát hektáronként a kukorica idei termésátlaga Tolna megyében, ahol több mint tízezer hektárral csökkent az utóbbi évben a növény vetésterülete. A tolnai termelők viszont továbbra is keveslik a tonnánkénti 43 ezer forintos felvásárlási árat – tájékoztatta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Tolna megyei elnöke.

Vendégh Edit közölte: a 64 159 hektáros megyei vetésterületből 63 500 hektáron takarították be a termést, amely termőhelytől függően 5 és 14 tonna, átlagosan 9,3 tonna hektáronként. Ez a legmagasabb eredménynek számít országosan.

Mint mondta, júniusban úgy tűnt, hogy idén rekordtermés lehet kukoricából, de az augusztusi kánikula és csapadékhiány rontott az állományon; a szárazság miatt korábban, szeptember elején kezdődött és október végén fejeződik be a betakarítás.

A NAK megyei elnöke szerint az egyre forróbb és csapadékszegény nyaraknak tudható be az is, hogy tíz évvel ezelőtt még 100 ezer hektáron termesztettek Tolnában kukoricát, a vetésterület 2017-re 79 ezer, 2018-ra 64 ezer hektárra csökkent. Az időjárás arra ösztönzi a termelőket, hogy a vízigényes kukorica helyett olajos és ipari növényeket, lucernát vessenek, vagy ültetvényeket telepítsenek.

A száraz őszi időjárás miatt a szokásosnál alacsonyabb, 13-15 százalék a szemek víztartalma, így alig volt szükség a termény szárítására.

Vendégh Edit arról is beszámolt az MTI-nek, hogy a vízi szállítás akadozása negatívan hatott a termény felvásárlási árára. A Duna alacsony vízállása miatt sem az európai uniós országokba, sem harmadik országba nincs jelentősebb export, a kukorica iránt belföldről az izocukorgyár, az etanolgyárak és takarmánykeverők felől van kereslet.

A termelők a jelenlegi, tonnánkénti 43 ezer forintnál magasabb árat szeretnének elérni, ezért akinek lehetősége van, tárolja a terményt. Az ár elmozdulására kis reményt jelenthet, hogy viszonylag kevés takarmánybúza van a piacon, ami 40-45 euróval drágább a kukoricánál; a különbség kiegyenlítődhet, de ez csak a következő év elején emelheti a kukorica árát – mondta a Tolna megyei elnök.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.

A hazai kkv-k 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat

Fontos elvárás, hogy a felvételt megelőző 30 napban az érintett munkavállalók ne végezzenek kereső tevékenységet

Idén is várja a korcsolyázókat a Bécsi Jégálom

A korcsolyázás mellett az ice stock sport szerelmeseit is várják: összesen nyolc pályán lehet kipróbálni a sportágat.
Hirdetés

Hírek

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.

A hazai kkv-k 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat

Fontos elvárás, hogy a felvételt megelőző 30 napban az érintett munkavállalók ne végezzenek kereső tevékenységet

A magyar erdők jövője a klímaváltozáson túlmutató társadalmi kérdés

Nemcsak a klímaváltozás negatív hatásai, hanem a társadalmi igények és elvárások miatt is kiemelt kérdés a magyar erdők jövője.

Kész  a Vendéglátóipari Vállalkozási Kisokos

Bővül a felszolgálási díj alkalmazásának lehetősége: teljes árbevételük 20 százalékát fordíthatják a szervizdíjra érvényes könnyített közteherrel munkabérfizetésére.

Randstad: a vállalatok 44 százaléka nettó árbevételének növekedésére számít

A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.

Az Északi tengeri út újraírja a világkereskedelmet

Fotó: freepik Az Északi tengeri út, a Northern Sea Route...
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...