Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág A nagyvállalatok többsége beépítette áraiba az inflációt
No menu items!

A nagyvállalatok többsége beépítette áraiba az inflációt

A negyedik negyedévben a legalább 2 milliárd forint éves árbevétellel rendelkező magyarországi vállalatok közel kétharmada, 64 százaléka tudta érvényesíteni áraiban az inflációt, szemben a harmadik negyedév 54 százalékos arányával – közölte friss felmérésének adatait a K&H csoport.

A nagyvállalati növekedési index szerint az agrárcégek, az ipari és építőipari cégek mindössze 56 százaléka tudta érvényesíteni az inflációt áraiban az utolsó negyedévben.

A szolgáltatóiparban a vállalatok 58 százaléka, a kereskedelemben azonban az átlagot jóval meghaladva 74 százalékuk emelt árat legalább a pénzromlás mértékével – jelezték.

A teljes nagyvállalati szektor 57 százalékának okoz nehézséget a pénzromlás; ez az arány a mezőgazdaságban 85 százalék – hívták fel a figyelmet.

Az agráriumban a fuvarozási díj komoly költségtényező és a műtrágya is kiemelkedő mértékben drágult – magyarázták.

Az infláció a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2021-ben 5,1 százalék volt, miközben decemberben már 7,4 százalékkal voltak magasabbak az árak mint az előző év azonos időszakában – emlékeztettek.

Patrick Van Overloop

Patrick Van Overloop, a K&H Üzleti ügyfelek divízió vezetője elmondta: a nagyvállalatok jellemzően érvényesíteni tudják áraikban az inflációt, azonban ezzel együtt is nehézséget okoz számukra az áremelkedés. Az alapanyagköltségeik nagyobb mértékben drágultak, mint a pénzromlás átlagos üteme, illetve a bérköltségek emelkedése a foglalkoztatottak magas száma miatt meghatározó plusz költséget jelent – magyarázta.

A helyzet a divízióvezető szerint valószínűleg rövid távon nem lesz könnyebb; bár az infláció decemberben tetőzhetett, várhatóan 2022-ben is magas marad.

A K&H csoport megrendelésére 2014 óta készül átfogó kutatás negyedévente a hazai nem-állami nagyvállalati szektor aktuális helyzetéről. A kutatás 200 cég döntéshozójának megkérdezésével történik; a felmérést november 18. és december 9. között az Impetus Research készítette.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.
Hirdetés

Hírek

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás