Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság A nettó átlagkereset 257 ezer forint volt februárban
No menu items!

A nettó átlagkereset 257 ezer forint volt februárban

Februárban a bruttó átlagkereset 377 300 forint volt, 9,1 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A koronavírus-járvány gazdasági következményei az év első két hónapját még nem érintették – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

A közfoglalkozatottak nélkül számolt 387 ezer 300 forintos bruttó és 257 ezer 600 forintos nettó átlagkereset 8,6 százalékkal volt magasabb a tavaly februárinál és a 4,4 százalékos inflációval számolva 4,0 százalékos reálkereset-emelkedésnek felel meg, míg a 9,1 százalékos átfogó adattal számolva a reálértéken számolt növekedés 4,5 százalékos volt.

A vállalkozásoknál 9,6 százalékkal 391 ezer 600 forintra nőtt az átlagos bruttó kereset, a költségvetési szektorban 5,8 százalékkal 380 ezer 800 forintra nőtt a közfoglalkoztatottak nélkül.

Februárban a feldolgozóiparban 8,9, az építőiparban 11,0 százalékkal volt magasabb az átlagkereset az egy évvel korábbinál, és 394 ezer 200, illetve 294 ezer 500 forintot ért el. Az infokommunikáció területén 12,6 százalékos emelkedéssel 691 ezer forint fölé emelkedtek a bérek, a pénzügyi, biztosítási szektorban kimutatott 639 ezer forintos átlagkereset 8,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

A közszférában 442 ezer 600 forint volt a közigazgatás, védelem, kötelező társadalom-biztosításban dolgozók bruttó átlagbére, 3,3 százalékkal több, mint egy éve, az egészségügyben 15,1 százalékos béremelkedést mért a KSH, a szociális ellátás területén dolgozóknál 18,3 százalékot, amivel 385 ezer 600, illetve 190 ezer 600 forintra nőtt az átlagos bruttó kereset. Az oktatásban 337 ezer forint volt az átlagkereset, 4,3 százalékkal nőtt egy év alatt.

Az év első két hónapjában 9,2 százalékos volt a keresetek átlagos emelkedése, a közfoglalkoztatottak nélkül számolva 8,7 százalékos. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 376 300, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 386 300 forint volt. A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 250 200, a kedvezményeket is figyelembe véve 258 200 forintot ért el.

A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó átlagkereset 357 500 forintra becsülhető, 10,0 százalékkal nőtt az utóbbi egy évben. A reálkereset 4,5 százalékkal emelkedett, a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért 4,5 százalékos növekedése mellett.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.
Hirdetés

Hírek

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás