Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság A Neumann János Egyetemért Alapítvány nem fogadja el az ÁSZ elmarasztaló jelentését
No menu items!

A Neumann János Egyetemért Alapítvány nem fogadja el az ÁSZ elmarasztaló jelentését

A Neumann János Egyetemért Alapítvány nem fogadja el az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elmarasztaló jelentését – közölte az alapítvány csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint az ÁSZ a lefolytatott hatósági vizsgálatát lezárva március 19-én közzétette a Neumann János Egyetemért Alapítvánnyal kapcsolatos jelentését.

Hangsúlyozták: az alapítvány kuratóriuma, felügyelőbizottsága, a vagyonellenőr és az alapítvány működtetésében részt vevő munkavállalók mindig a hatályos jogszabályoknak megfelelően jártak el, és az alapító okiratban rögzített fő célok mentén dolgoztak, amelyek egyértelműen a Neumann János Egyetem fejlesztését tűzték ki célul.

A vizsgálat felhívja a figyelmet arra is, hogy a sikeres egyetemi modellváltás, valamint a hozzá kapcsolódó vagyonátadás és befektetési döntések meghozatalára vonatkozó szabályozási környezet a jogalkotó és az ellenőrző hatóságok részéről még számos ponton újragondolást igényel – írták.

“Ennek fényében a Neumann János Egyetemért Alapítvány nem fogadja el a számvevőszék elmarasztaló jelentését, annak tartalmával nem ért egyet”– fogalmaztak.

Közölték, hogy az alapítvány, mint vagyonkezelő minden esetben a vonatkozó jogszabályok és előírások szerint jár el, a fenntartásában működő Neumann János Egyetem fejlődését szem előtt tartva hozza meg döntéseit, amelyet az intézmény elmúlt ötéves fejlődése is világosan tükröz.

Az alapítvány továbbra is nyitott a szakmai párbeszédre, és mindent megtesz annak érdekében, hogy tevékenységét a legmagasabb szintű átláthatóság jellemezze – zárul a közlemény.

Az ÁSZ közleménye szerint a számvevőszék a Neumann János Egyetemért Alapítvány tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírba történő befektetéseit ellenőrizte. Az ÁSZ azt állapította meg, hogy a befektetések során nem érvényesültek a felelős gazdálkodás követelményei. Az ÁSZ javaslatokat tett az ellenőrzöttek felé, és a közvagyon nem megfelelő kezelésével kapcsolatos gyanú miatt büntetőfeljelentést is tett az ügyben – írták.

Az ÁSZ egyebek mellett azt írta, az alapítvány 2021. júniusban, augusztusban és októberben úgy döntött, hogy a rendelkezésére álló 127,5 milliárd forint likvid pénzeszközeit három ütemben a PADME Alapítvány tulajdonában álló OPTIMA Befektetési Zrt. által kibocsátott, 10 éves futamidejű, kirívóan alacsony, 2,5 százalékos kamatozású vállalati kötvénybe fekteti be.

Az OPTIMA Befektetési Zrt. kizárólagos tulajdonosa a PADME Alapítvány, melynek kuratóriumi elnöke egyben a Neumann János Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke is volt, a PADME Alapítvány operatív vezetője, igazgatója szintén kurátor volt a kecskeméti Alapítványnál.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Az Omnibus csak lassított, de nem állt le. 2025 az újratervezés éve volt a fenntarthatósági szabályozásban.

2025 az ESG-szabályozás történetében nem a korábban várt szigorításról,...
Hirdetés

Hírek

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 

Segíthetik a nemzeti zöldvagyon megőrzését – Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.

Rágyorsított a Škoda

A Škoda Auto 2025-ben felgyorsította a gyártást, és hat...

NGM: Decemberben 3,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom

A fogyasztás tavaly mintegy 5 százalékkal bővült, ami közel 2 százalékponttal húzta fel a GDP-t, ezáltal ellensúlyozva a gyenge külső keresletet
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...