Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság A Covid 4,6 százalékkal csökkentette a magyar GDP-t
No menu items!

A Covid 4,6 százalékkal csökkentette a magyar GDP-t

A magyar gazdaság 11,3 százalékos növekedést ért el 2020 harmadik negyedévében az előző negyedévi mélyponthoz képest. Ez azt mutatja, hogy eredményesek a kormány gazdaságvédelmi intézkedései – kommentálta a Pénzügyminisztérium a Központi Statisztikai Hivatal gyorsjelentését.  

A minisztérium közölte: a piaci elemzők várakozásainál kedvezőbb adatok alátámasztják, hogy a járvány második hulláma alatt is folytatni kell az adócsökkentésekre és a munkahelyek védelmére épülő gazdaságpolitikát.

A magyar gazdaság harmadik negyedévi teljesítménye azt mutatja, hogy a gazdaság egy közel teljes tavaszi lezárást követően is gyorsan helyre tud állni, azaz a helyreálló képessége kitűnő.

Éves összevetésben a járvány hatásai 4,6 százalékkal csökkentették a magyar GDP-t. A gazdasági teljesítményhez a legnagyobb mértékben az információ, kommunikáció és a pénzügyi szolgáltatások növekedése járult hozzá. Ezt támogatta a családok lakáshitel felvételi kedvének javulása is, amit a kormány otthonteremtési programja is ösztönöz.

A csökkenés leginkább az építőipari termelés és egyes szolgáltató ágazatok – mint például szállítás, kereskedelem, turizmus-vendéglátás és szórakoztatás – jelentős visszaeséséhez köthető.

A gyárleállások következtében az ipari termelés áprilisban érte el mélypontját, azonban ezt követően folyamatosan emelkedett az ágazat kibocsátása, szeptemberben már meghaladta a tavalyi szintet. A májusi visszaesést követően az építőipar is fokozatos kilábalást mutatott, így mélypontjához képest szeptember végéig már 10,9 százalékkal emelkedett a szezonálisan igazított adatok alapján.

Biztató továbbá, hogy a nyári hónapokban újraindult a belföldi turizmus és a határok őszi lezárásáig a külföldi vendégek egy része is visszatért.

A Pénzügyminisztérium szerint a magyar gazdaság harmadik negyedéves növekedése az előző negyedévhez viszonyítva várhatóan felülmúlja a német és az osztrák gazdaság növekedési ütemét. A novemberi második lezárás után is gyorsan visszatérhet a magyar gazdaság a korábbi növekedési pályára.

A minisztérium becslése szerint idén 6,4 százalékkal eshet vissza a gazdaság teljesítménye, ugyanakkor 2021-re a tárca már 3,5 százalékos növekedést valószínűsít.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...
Hirdetés

Hírek

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.