Kezdőlap Turizmus A pisai ferde torony 850. születésnapját ingyenes látogatással és koncerttel ünneplik
No menu items!

A pisai ferde torony 850. születésnapját ingyenes látogatással és koncerttel ünneplik

Fotó: Pixabay

A pisai ferde torony 850 éves. Ingyenes látogatással és koncerttel ünneplik meg születésnapját. Harangzúgással kezdődött az ünneplés szerda délben, ahol 1173. augusztus 9-én helyezték el a története során elferdült, majd 2001-ben kiegyenesített torony alapkövét.

A városi katedrális harangtornyaként épített torony harangjait kongatják meg. Este fél tíztől megvilágítják a műemléket, a torony szomszédságában álló dómot és keresztelőkápolnát, melyek éjfélig ingyenesen látogathatók.

Ezzel egy időben a dóm előtti téren Ramin Bahrami iráni zongoraművész ad szintén ingyenes koncertet.

A világhírű ferde torony építése kétszáz évig tartott. Talajproblémák miatt 1178-ban megsüllyedt, majd építése többször szünetelt a Pisa és más itáliai városállamok közötti háborúk miatt. Utolsó emeletét 1372-ben fejezték be.

A folyamatosan ferdülő tornyot 1990-ben a látogatók elől lezárták, majd a Michele Jamiolkowski olasz mérnök vezette nemzetközi szakértői csapat vette kézbe az egyenesítését. A csaknem 56 méter magas tornyot acélsodronyokkal biztosították, és a talapzat alatt elhelyezett súlyokkal megállították a dőlést. A tornyot 44 centiméterrel tették egyenesebbé, majd 2001-ben nyitották meg újra. Michele Jamiolkowski idén júniusban hunyt el.

Roberto Cela, a pisai Dóm téren található műemlékek műszaki felelőse a Corriere della Sera napilapnak úgy nyilatkozott, hogy a 22 évvel ezelőtti beavatkozásnak köszönhetően a torony további háromszáz évig biztonságban áll.

A 2022-es adatok szerint tavaly 3,5 millióan látogatták meg a pisai ferde tornyot.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program kapott támogatást

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23...

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.

A jövő év számos adózási könnyítést hoz a kkv-knak – ígéri a NAV

Még több cég választhatja a kivát és kevesebb szochót fizetnek a főállású vállalkozók

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.
Hirdetés

Hírek

Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat

A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.

Ekkora hitelre futja a legutóbbi átlagfizetésből

Októberben a magyarországi bruttó átlagkereset már megközelítette a 700 ezer forintot, ami 8,7%-os emelkedést jelent év/év alapon.

Biztosítók figyelmeztetnek: a karácsony a lakástüzek főszezonja

A Bank360 ennek kapcsán hazai biztosítókat kérdezett arról, hogy mi jellemzi leginkább az év végi lakástüzeket.

Energiaügyi Minisztérium: minden jelentkező nyert a közvilágítási pályázaton

A Jedlik Ányos Energetikai Program immár összesen 580 milliárd forinttal ösztönzi az energiaszektor zöldítését, működési hatékonyságának javítását. Jelenleg a biogáz-biometán előállítását 40 milliárd forinttal támogató felhívás érhető el.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.