Hirdetés
Kezdőlap Agrár A sarjadó búza megáldásával indult a Magyarok Kenyere program
No menu items!

A sarjadó búza megáldásával indult a Magyarok Kenyere program

Az elmúlt évek járványügyi korlátozásai után ismét nagyobb létszámban kérhettek áldást a magyar gazdák a munkájukra és a termésre. A Magyar Örökség díjas Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program hagyományos nyitóeseményére, a
Kárpát-medencei Búzaszentelő Ünnepségre ezúttal Erdélyben, a székelyföldi Nyárádszeredán került sor.

A búzaszentelés, a határ és a gabonaföldek megáldásának hagyománya a középkorig nyúlik vissza. A hívők Szent Márk napja környékén körmenetet tartottak a jó termésért és a természeti csapások elhárításáért, a vetést a lelkipásztorok a négy égtáj felé fordulva áldották meg.

A program szervezői – a Magyarok Kenyere Alapítvány, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) – mindig más külhoni térségben tartják meg az ünnepséget, erősítve a határon túli szolgálatot, valamint az összetartozás és szolidaritás eszméjét.

Fotó: Bigstock

2022-ben a Székely Gazdaszervezetek Egyesülete (SZGE) vállalta a társszervezést. A nyárádszeredai határban megtartott búzaszentelésen felszólalók a több mint tíz éve zajló, határokon átívelő békés nemzetegyesítő politika eredményeire emlékeztettek, kiemelve, hogy a „Cselekvő nemzet évében” az együtt lélegző és egységesen fellépő magyarság önbizalommal telve, optimistán tekinthet a jövőbe.

A szervezők képviseletében Jakab István,az Országgyűlés alelnöke, a MAGOSZ elnöke, illetve Süle Katalin, a NAK alelnöke egyaránt hangsúlyozta, hogy a Magyarok Kenyere program mára a karitatív munka mellett a szakmai együttműködés, a technológiai és tudástranszfer centrumává vált a Kárpát-medencében, valamint komoly bázisul szolgált és szolgál az ukrajnai háborút megszenvedő menekültek és kárpátaljai magyar testvéreink megsegítéséhez.

Az ökumenikus búzaszentelő szertartást katolikus, református, evangélikus és unitárius lelkipásztorok celebrálták. Tavaly a Kárpát-medencei magyar gazdák 1050 tonna terményt ajánlottak fel a nélkülözők részére. Számos gyermekotthon és szociális intézmény mellett többek között a csángóföldi magyarság számára is jutott a nagylelkű adományból.

 

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.
Hirdetés

Hírek

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás