Hirdetés
Kezdőlap Hírek A strandokra is beköltözik a mozi
No menu items!

A strandokra is beköltözik a mozi

Lehet fürdőben és fürdőzve is mozizni! A Széchenyi fürdő CineSpa programja mellett ebben a szezonban strandokra is beköltözik a mozi. A Nagy-Budapest 75 emlékév alkalmából elindul a főváros első vándorkertmozija, a Road Movie – hét kerületben, hét magyar filmsikerrel.  Ezek tulajdonképpen olyanok, mint a kertmozik, ám ezúttal különleges helyszíneken lesz a filmvetítés, ráadásul ingyenesen.

A Nagy-Budapest 75 emlékév részeként egyedülálló nyári programsorozattal várja a főváros a mozizás szerelmeseit: Road Movie 2025 címmel hét külső budapesti kerületben rendeznek ingyenes kertmozi vetítéseket, méghozzá olyan különleges helyszíneken, ahol korábban még sosem volt kültéri filmvetítés.

A Budapest Film Zrt. és a Budapesti Művelődési Központ együttműködésében megvalósuló eseménysorozat célja, hogy Budapest városrészeinek rejtettebb, szokatlanabb terei is bekerüljenek a kulturális körforgásba, mely egyúttal méltó megünneplése Nagy-Budapest létrejötte 75. évfordulójának.

Minden filmvetítés ingyenesen látogatható, az előadások a sötétedéshez igazodva 20:00 és 21:00 között kezdődnek. A szervezők javaslata szerint érdemes pokrócot, szúnyogriasztót és persze jókedvet magunkkal vinni – a hangulatot Budapest városrészei és a magyar filmtörténet remekei garantálják.

ROAD MOVIE 2025

Dátum Helyszín Film Kezdés
július 17. Pesterzsébeti strandfürdő Csinibaba 21:00
július 24. Kondor Béla Közösségi Ház Idő van 20:30
július 31. RAM A tanú 20:30
augusztus 21. Pünkösdfürdői Strand Sose halunk meg 20:00
augusztus 21. Bikás Park Megáll az idő 20:00
augusztus 28. Pestújhelyi Közösségi Ház Legényanya 20:00
augusztus 29. XXII. DunaFok Szabadidőközpont Macskafogó 20:00

Információk a Budapest Kertmozi oldalon: https://www.facebook.com/budapestkertmozi

A Road Movie 2025 programhoz a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. is csatlakozott két helyszínnel. A kertmozisorozat július 17-én éppen a Pesterzsébeti fürdőben kezdődik, ahol a kultikus Csinibaba című filmet vetítik. Augusztus 21-én este pedig a Pünkösdfürdői Strandon lehet a Sose halunk meg örök klasszikus filmben elmerülni.

A belépés díjtalan, azonban előzetes regisztráció szükséges: https://jegyek.pesterzsebetifurdo.hu/

A fürdőzve mozizás már harmadik éve visszatérő esemény, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. és a Budapest Film Zrt. ezen a nyáron is közösen rendezi meg a CineSpa – Filmekbe merülve programot a Széchenyi fürdőben. Július folyamán a fürdő kültéri élménymedencéjében tartanak filmvetítéseket. Még két előadás látható a sorozatból: a múlt heti viharos időjárás miatt elhalasztott A legnagyobb showman július 25-én és a Blöff július 29-én.

Információk a CineSpa programról: https://www.szechenyifurdo.hu/cinespa

Budapesti lakcímkártyával rendelkező vendégek 21 órától 50 százalékos kedvezménnyel léphetnek be a fürdőbe, és élvezhetik a különleges mozizás élményeit.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.

A hazai kkv-k 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat

Fontos elvárás, hogy a felvételt megelőző 30 napban az érintett munkavállalók ne végezzenek kereső tevékenységet

Idén is várja a korcsolyázókat a Bécsi Jégálom

A korcsolyázás mellett az ice stock sport szerelmeseit is várják: összesen nyolc pályán lehet kipróbálni a sportágat.
Hirdetés

Hírek

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.

A hazai kkv-k 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat

Fontos elvárás, hogy a felvételt megelőző 30 napban az érintett munkavállalók ne végezzenek kereső tevékenységet

A magyar erdők jövője a klímaváltozáson túlmutató társadalmi kérdés

Nemcsak a klímaváltozás negatív hatásai, hanem a társadalmi igények és elvárások miatt is kiemelt kérdés a magyar erdők jövője.

Kész  a Vendéglátóipari Vállalkozási Kisokos

Bővül a felszolgálási díj alkalmazásának lehetősége: teljes árbevételük 20 százalékát fordíthatják a szervizdíjra érvényes könnyített közteherrel munkabérfizetésére.

Randstad: a vállalatok 44 százaléka nettó árbevételének növekedésére számít

A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.

Az Északi tengeri út újraírja a világkereskedelmet

Fotó: freepik Az Északi tengeri út, a Northern Sea Route...
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...