Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág A várakozásoknak megfelelő bevételnövekedést ért el a Richter
No menu items!

A várakozásoknak megfelelő bevételnövekedést ért el a Richter

A Richter Gedeon Nyrt. konszolidált árbevétele az első fél évben 465,5 milliárd forint lett, 10,9 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál – közölte a gyógyszeripari vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.

Az adózott eredmény 2025. első fél évben 120 milliárd forint volt, ami az árfolyamnyereségek hiánya miatt 13 százalékkal alacsonyabb az előző évhez képest, a magasabb működési eredmények ellenére – írták.

Orbán Gábor vezérigazgató a jelentésben kiemelte: az erős második negyedévnek köszönhetően az eredményeik az éves előrejelzésnek megfelelően alakulnak, annak ellenére, hogy magas bázisról indultak. A nőgyógyászati üzletág új lendületet kapott, a Vraylar iránti kereslet továbbra is erőteljesen nő, és a biotechnológiai veszteségek is csökkentek az elmúlt negyedévben – tette hozzá.

Az előrejelzésen nem változtattak: idén a várakozásaik szerint az árfolyamhatások kiszűrésével körülbelül 10 százalékos növekedést várnak mind a bevételekben, mind a tisztított EBIT-ben (kamatfizetés és az adózás előtti eredmény).

A gyógyszergyártás árbevétele csaknem minden régióban nőtt, 11 százalékkal 458 milliárd forintra, árfolyamhatás nélkül 8 százalékos volt a bővülés.

A General Medicines (generikus gyógyszerek) üzletág bevételnövekedése lassulást mutatott a második negyedévben, amit a magas bázis és a gyengébb volumenek befolyásoltak, annak ellenére, hogy az árfolyamhatás és az árazás kedvező volt. Így az árfolyamhatások kiszűrésével a növekedés az első félévben 5 százalék volt éves összevetésben, a bevétel 130,8 milliárd forint lett.

A CNS (neuropszichiátriai) üzletág bevételei 14 százalékkal nőttek 124,4 milliárd forintra. A jelentésben kiemelték, hogy a növekedés fő hajtóereje a negyedévben a Vraylar eladások folyamatos kétszámjegyű növekedése volt.

A nőgyógyászati üzletág bevételei 12,9 százalékkal 168,7 milliárd forintra nőttek. A biotechnológiai üzletág bevételei továbbra is kétszámjegyű növekedést mutatnak, 11 százalékkal 29,4 milliárd forintra nőtt a bevétel. A jelentett EBIT 11 százalékkal 140 milliárd forintra nőtt.

A Richter részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek. Az elmúlt évben a legmagasabb árfolyama 11 260 forint, a legalacsonyabb 9500 forint volt.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.

A hazai kkv-k 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat

Fontos elvárás, hogy a felvételt megelőző 30 napban az érintett munkavállalók ne végezzenek kereső tevékenységet

Idén is várja a korcsolyázókat a Bécsi Jégálom

A korcsolyázás mellett az ice stock sport szerelmeseit is várják: összesen nyolc pályán lehet kipróbálni a sportágat.
Hirdetés

Hírek

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.

A hazai kkv-k 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat

Fontos elvárás, hogy a felvételt megelőző 30 napban az érintett munkavállalók ne végezzenek kereső tevékenységet

A magyar erdők jövője a klímaváltozáson túlmutató társadalmi kérdés

Nemcsak a klímaváltozás negatív hatásai, hanem a társadalmi igények és elvárások miatt is kiemelt kérdés a magyar erdők jövője.

Kész  a Vendéglátóipari Vállalkozási Kisokos

Bővül a felszolgálási díj alkalmazásának lehetősége: teljes árbevételük 20 százalékát fordíthatják a szervizdíjra érvényes könnyített közteherrel munkabérfizetésére.

Randstad: a vállalatok 44 százaléka nettó árbevételének növekedésére számít

A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.

Az Északi tengeri út újraírja a világkereskedelmet

Fotó: freepik Az Északi tengeri út, a Northern Sea Route...
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...