Kezdőlap Agrár Agrár Széchenyi Kártya - duplájára emelt hitelkeret
No menu items!

Agrár Széchenyi Kártya – duplájára emelt hitelkeret

Nagy István: a folyószámlahitel 3 éves futamidejével kellő biztonságot ad. Fotó: MTI/Illyés Tibor

Az Agrár Széchenyi Kártya folyószámlahitel eddigi 100 millió forint maximális keretét 200 millió forintra emelték az idén – jelentették be az Agrárminisztérium és a kártyát kibocsátó Kavosz Zrt. közös sajtótájékoztatóján.

Nagy István agrárminiszter elmondta: az Agrár Széchenyi Kártya (ASZK) tíz éve nyújt hatékony segítséget és kedvező finanszírozási lehetőséget a mezőgazdasági vállalkozások számára. Tavaly alapjaiban alakult át a Széchenyi Kártya Program, az Agrár Széchenyi Kártya Plusz az első volt a krízistermékek sorában, ezzel az Agrárminisztérium az elsők között reagált a járványhelyzetre – hangsúlyozta.

Ismertette, hogy a tavaly tavasszal indult, 100 százalék kamattámogatás, kezességi díj- és költségtámogatású és 90 százalékra emelt kezességvállalással működő Agrár Széchenyi Kártya Plusz iránt várakozáson felüli volt az érdeklődés, a 2020 végéig működő konstrukcióban mintegy 5100 befogadott ügyletben csaknem 97 milliárd forint hitelt helyeztek ki.

Krisán László

Krisán László, a Kavosz Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta, a Széchenyi Kártya Program 18 éve szakpolitikai finanszírozási eszköztár, az állam és a piac közös sikerterméke. Bejelentette, hogy az Agrár Széchenyi Kártya folyószámlahitel eddigi 100 millió forint maximális keretét 200 millió forintra emelték az idén.

Nagy István rámutatott arra, hogy az Agrár Széchenyi Kártya folyószámlahitel az elérhető 3 éves futamidejével kellő biztonságot ad az agrárvállalkozások számára.

A tárca saját költségvetési forrásainak terhére nyújtott kamat-, kezességi díj és költségtámogatással biztosítja, hogy a finanszírozás kedvező legyen a vállalkozások számára.

Alapesetben az Agrárminisztérium évi 4 százalékpont kamattámogatást nyújt, továbbá 50 százalékos mértékű kezességi díj támogatást is biztosít a vállalkozásoknak, így ők jellemzően kevesebb, mint évi 1 százalék díj mellett vehetik igénybe Agrár- Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány kezességvállalását.

Hozzátette, az Agrár Széchenyi Kártyához kapcsolódóan a minisztérium hangsúlyt helyez a kedvezőtlen időjárási jelenséggel, piaci helyzettel érintett mezőgazdasági vállalkozások támogatására. Részükre 100 százalékos mértékű kamat és kezességi díj támogatást nyújt, emellett megtéríti a hitelfelvételéhez, fenntartásához kapcsolódó költségeket. Ezzel a kiemelt támogatással az érintett vállalkozások lényegében kamat- és költségmentes forgóeszközhitelhez jutnak, a konstrukció keretében eddig mintegy 2600 kedvezőtlen időjárási vagy piaci körülménnyel érintett vállalkozás jutott csaknem 22 milliárd forint hitelhez.

Nagy István kitért arra, hogy a forgóeszköz hiteltermék mellett a beruházások támogatása sem szorul háttérbe. A 2019-ben 100 milliárd forint hitelkerettel meghirdetett, széles körben igénybe vehető, beruházási hitelekhez kapcsolódó, 80 százalékos mértékű kamattámogatási programjukat idén június 30-ig meghosszabbították. A kamattámogatási programban eddig 976 ügylet keretében több mint 61 milliárd forint összegű beruházási hitel részesült pozitív kamattámogatási döntésben.

Krisán László elmondta, az Agrár Széchenyi Kártya konstrukcióban – az ASZK és ASZK Plusz termékkel – 2020-ban csaknem 123 milliárd forint kihelyezése valósult meg. A 2011 óta működő Agrár Széchenyi Kártyával pedig több mint 311 milliárd forint jutott az agrárszektor vállalkozóinak, és 24 720 ügylet jött létre.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bécs Európa digitális jövőjét építi

A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.

Idén két budapesti kerületben és Miskolcon lehetett eladni a leggyorsabban ingatlant

A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.

6,2 százalékkal bővült a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke idén

2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.

SH: októberben az előző év azonos időszakához mérten 2,7 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal bővült az ipari termelés

A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 0,5 százalékkal nagyobb volt a 2025. szeptemberinél
Hirdetés

Hírek

Bécs Európa digitális jövőjét építi

A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.

Idén két budapesti kerületben és Miskolcon lehetett eladni a leggyorsabban ingatlant

A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.

6,2 százalékkal bővült a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke idén

2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.

SH: októberben az előző év azonos időszakához mérten 2,7 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal bővült az ipari termelés

A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 0,5 százalékkal nagyobb volt a 2025. szeptemberinél

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.

A megítélt támogatások 70 százalékát már kifizették a Napenergia Plusz Programban

A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.