Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Alig fejlődnek a fejlett országok jövőre az IMF szerint
No menu items!

Alig fejlődnek a fejlett országok jövőre az IMF szerint

Elmélyült a kereskedelmi viszály az USA és Kína között, ami megbonthatja a technológiai láncolatot, még ismeretlen a Brexit kimenetele, energiaár-emelés várható. Ezért is borúlátóbb az IMF a korábbiaknál. A valutaalap jelentése.

Az IMF frissített jelentésében (World Economic Outlook) azt jelezte, hogy a hazai össztermék (GDP) az idén 3,2 százalékkal, jövőre 3,5 százalékkal emelkedik az egész világ átlagát tekintve, ami mindkét évben 0,1 százalékpontos rontás az áprilisi várakozásához képest.

Tavaly a globális GDP 3,6 százalékkal, 2017-ben pedig 3,8 százalékkal nőtt.

A júliusi jelentés összeállítói elsősorban azért borúlátóbbak, mert az áprilisi előrejelzés óta elmélyült a kereskedelmi viszály az Egyesült Államok és Kína között, az amerikai szankciók veszélyeztetik a globális technológiai ellátási láncot, miközben még a korábbiaknál is bizonytalanabb a Brexit kimenetele, a geopolitikai bizonytalanságok pedig az energiaárak emelkedését okozták.

A frissített prognózis szerint több ország GDP-növekedése lassul a tavalyihoz képest és az idei áprilisi becsléshez viszonyítva is.

A világkereskedelmi forgalom növekedése tavaly 3,7 százalékra lassult az előző évi 5,5 százalékról. Az IMF legújabb becslése szerint az idei növekedés 2,5 százalék lesz, 0,9 százalékponttal kisebb az áprilisban várthoz képest. Jövőre a bővülés már 3,7 százalékra gyorsul, ami így is 0,2 százalékponttal szerényebb az áprilisi becslésnél.

A fejlett országok gazdasági növekedése a tavalyi 2,2 százalék után idén 1,9 százalék lesz, 0,1 százalékponttal magasabb az áprilisban vártnál. Jövőre a fejlett országok GDP-je  az áprilisban becsülttel megegyezően 1,7 százalékkal nő.

Az euróövezet gazdasága a legújabb előrejelzés szerint is 1,3 százalékkal nő, a jövő évi gazdasági bővülés várható mértékét 0,1 százalékponttal, 1,6 százalékra javította az IMF. Tavaly az euróövezet GDP-je 1,9 százalékkal bővült.

Németország idei GDP-növekedésével kapcsolatos előrejelzését az IMF az áprilisi 0,8 százalékról 0,7 százalékra rontotta, a jövő évit ugyanakkor 1,4 százalékról 1,7 százalékra javította. Tavaly 1,4 százalékos volt a német gazdasági növekedés.

Az IMF áprilisi előrejelzéséhez hasonlóan most is 0,1 százalékos idei olasz gazdasági növekedéssel számol a tavalyi 0,9 százalék után. A jövő évi növekedés várható mértékét 0,1 százalékponttal, 0,8 százalékra rontotta a Valutaalap.

A brit gazdaság idei teljesítményére vonatkozó előrejelzését az áprilisi 1,2 százalékról 1,3 százalékra változtatta kedden ismertetett jelentésében a Nemzetközi Valutaalap. Tavaly 1,4 százalékkal nőtt a brit GDP és ugyanilyen mértékű bővülésre számít jövőre is, ami megegyezik az áprilisi becslésben szereplővel.

Az áprilisi előrejelzést 0,3 százalékponttal meghaladó mértékben, 2,6 százalékkal nőhet idén az amerikai GDP. Jövőre a gazdaság bővülése – az áprilisi becslésnek megfelelően – 1,9 százalékra lassul. Az amerikai GDP tavaly 2,9 százalékkal nőtt.

Japán idei és jövő évi gazdasági teljesítményével kapcsolatban is borúlátóbb az IMF, amely idén 0,9 százalékos, jövőre 0,4 százalékos GDP-növekedést vár, mindkét évben 0,1 százalékponttal rontott áprilisi becsléséhez képest. Tavaly 0,8 százalékkal nőtt a japán GDP.

Az IMF Kína idei várható gazdasági növekedését 6,2 százalékra, a jövő évit 6 százalékra várja, mindkét évre 0,1 százalékponttal rontott áprilisi várakozásához képest. Kína gazdasága tavaly 6,6 százalékkal bővült.

Az idei orosz GDP-növekedéssel kapcsolatos előrejelzését az IMF 0,4 százalékponttal, 1,2 százalékra gyengítette áprilishoz viszonyítva, ugyanakkor a jövő évit 0,2 százalékponttal, 1,9 százalékra javította. Az orosz GDP tavaly 2,3 százalékkal nőtt.

A feltörekvő és fejlődő országok átlagában 0,3 százalékponttal, 4,1 százalékra rontotta idei GDP-növekedési előrejelzését az IMF, a jövő évi adatot 0,1 százalékponttal, 4,7 százalékra gyengítette. Tavaly az ide sorolt országok összesített gazdasági növekedése 4,5 százalékos volt.

A világ országainak fejlettsége. Forrás: Wikipedia

Indiában az IMF idén 7 százalékos, jövőre 7,2 százalékos gazdasági növekedést vár a tavalyi 6,8 százalék bővülést követően. Az idei és a jövő évre várt növekedési mértéket egyaránt 0,3 százalékponttal rontotta a Nemzetközi Valutaalap.

Az irányadó világpiaci olajár (a Brent, Dubai Fateh és WTI számtani átlaga) az IMF várakozásai szerint a 2018-as 68,33 dollárhoz képest az idén 4,1 százalékkal csökken, jövőre pedig további 2,5 százalékkal mérséklődik. Tavaly 29,4 százalékkal emelkedett az irányadó átlagár.

Az infláció a fejlett régiókban a tavalyi 2 százalék után az idén 1,6 százalék lesz, ami megegyezik az áprilisi becsléssel, jövőre pedig 2 százalék, ami 0,1 százalékponttal alacsonyabb a tavasszal becsültnél.

A fejlődő régiókban a tavalyi 4,8 százalék után az idén szintén 4,8 százalékos inflációra számít az IMF, 0,1 százalékponttal kisebbre az áprilisban jelzettnél, jövőre pedig 4,7 százalékra, ami megegyezik a tavasz várakozással.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.
Hirdetés

Hírek

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás