Kezdőlap Gazdaság Államháztartás. Az előirányzat közel háromszorosa a hiány
No menu items!

Államháztartás. Az előirányzat közel háromszorosa a hiány

Az államháztartás központi alrendszere májusban 324,1 milliárd forintos hiánnyal zárt, ezzel az első öt hónapban 1051,5 milliárd forint deficitet halmozott fel – erősítette meg a Pénzügyminisztérium (PM).

A koronavírus gazdasági hatásainak mérséklésére elindított gazdaságvédelmi akcióterv és a járvány elleni védekezés költségei növelték a pénzforgalmi hiányt.

Az idén május végéig 450 milliárd forintot meghaladó összeget tettek ki a koronavírus-járványhoz kapcsolódó egészségügyi eszközbeszerzések, védőmaszkok, további védőeszközök, lélegeztetőgépek költségei és 590 milliárd forintnyi járványügyi eszközbeszerzésről született döntés.

A 486,7 milliárd forint beérkezett uniós bevétellel szemben, az uniós kiadások meghaladták a 967,6 milliárd forintot.

A központi költségvetés 910 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 154,3 milliárd forintos deficitet, az elkülönített állami pénzalapok 12,8 milliárd forintos többletet értek el az idén január-májusban.

Az öthavi hiány az eredeti 367 milliárd forintos éves előirányzat 286,4 százaléka, de az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) májusban másodszor módosított finanszírozási tervében 1890 milliárd forintra emelt pénzforgalmi hiánynak csak 55,6 százalékát éri el.

A központi alrendszer hiánya tavaly májusban 137,4 milliárd forint, január-májusban 176,4 milliárd forint volt.

A kormány – ahogyan a veszélyhelyzet alatt, úgy a járványügyi készültség során is – minden szükséges forrást biztosít a védekezéshez, miközben a GDP-arányos idei hiánycél továbbra is 3,8 százalékon tartható – jegyezte meg a Pénzügyminisztérium jelentése.

Az államháztartás központi alrendszere május végéig 9040,0 milliárd forint bevételre tett szert, ami 612,3 milliárd forinttal, 7,3 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. Ezen belül növekedtek a személyi jövedelemadóból, a társasági adóból, valamint a nyugdíj, egészségbiztosítási és munkaerő-piaci járulékokból származó bevételek.

A kiadások 10 091,5 milliárd forintot tettek ki, 1487,4 milliárd forinttal, 17,3 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakáét. Nőttek a költségvetési szervek és az uniós programok kiadásai, valamint a kamatkiadások, a nyugellátásokra és a gyógyító-megelőző ellátásra fordított összegek is.

Nagyításért KLIKK a grafikonra

A társasági adóból 156,9 milliárd forint bevétel realizálódott az első öt hónapban,  28,7 milliárd forinttal magasabb az egy ével korábbinál. Az eltérést a december havi adóelőleg-kiegészítés eltörlése okozta, ennek következtében a tavalyi negyedik negyedévi kötelezettségek befizetése idén januárban teljesült.

A koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásai már második hónapja jelentkeznek a pénzforgalmi adatokban – jegyezte meg a PM jelentése a személyi jövedelemadó-bevételek alakulását ismertetve. Az év első öt hónapjában 1051,4 milliárd forint volt az szja-bevétel magasabb bérkiáramlás miatt, 66,7  milliárd forinttal több az egy évvel korábbi összegnél.

A jövedéki adóból származó bevétel az év első öt hónapban 2,1 milliárd forinttal  449,1 milliárd forinttal nőtt, miután a dohánytermékek adójának emelése 21 milliárd forinttal többet hozott, míg az üzemanyagok után 14,6 milliárd forinttal kevesebb adó folyt be.

A szociális hozzájárulási adóból és járulékokból a nyugdíjalapba mindössze 4,3 milliárd forinttal, az egészségbiztosítási alapba 19,6 milliárd forinttal több folyt be, miközben kiadásaik 87,4 milliárd forinttal, illetve 151,8 milliárd forinttal nőttek.

A kamatkiadások 57,4 milliárd forinttal nőttek, a bevételek 17,8 milliárd forinttal csökkentek, így 75,2 milliárd forinttal emelkedett a nettó kamatkiadás.

A költségvetés adóssága május végére 1475 milliárd forinttal nőtt ebben az évben, a forintadósság 1153 milliárd forinttal, a devizaadósság 245 milliárd forinttal nőtt, és 77 milliárd forinttal emelkedtek a deviza-államadósság kockázatainak csökkentése érdekében kötött swap műveletek után az Államadósság Kezelő Központnál (ÁKK) elhelyezett fedezeti összegek, az úgynevezett mark-to-market betétek.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kovács Árpád: a jó vezető egyensúlyt teremt a gyors reakció és a stratégiai gondolkodás között

Az Üzlet portálon idén először hirdettük meg azt a...

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.

A megítélt támogatások 70 százalékát már kifizették a Napenergia Plusz Programban

A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva
Hirdetés

Hírek

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.

A megítélt támogatások 70 százalékát már kifizették a Napenergia Plusz Programban

A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva

Októberben a kártyabirtokosok 14 százalékkal többet költöttek SZÉP-kártyáikról

A családok gondtalan pihenését a kormány a SZÉP-kártyán keresztül kiemelten támogatja, amely októberben a belföldi turizmus egyik legfontosabb hajtóereje volt: a kártyabirtokosok összesen 36,3 milliárd forintot használtak fel kártyáikról, ami több mint 14 százalékos növekedést jelent tavalyhoz képest - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Emirates -Emirates Asia Pass – több úti cél egyetlen repjeggyel

Az Emirates egy új utazási lehetőséget mutat be a Délkelet-Ázsia iránt érdeklődő magyar utazóknak.

KSH: októberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,1, az előző havit 0,5 százalékkal haladta meg

A kiskereskedelmi adatokba nem tartozó gépjármű- és gépjárműalkatrész-üzletek volumene 3,1 százalékkal nőtt

Egyhangúlag szavazott az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa novemberben

Az iparcikkek ára ugyanakkor nem változott érdemben, az élelmiszerárak pedig az elmúlt hónapok során még csökkentek is, a beérkező inflációs adat pedig összhangban alakult a szeptemberi Inflációs jelentés előrejelzésének alappályájával - írták.

Nacsa Lőrinc: tízéves a szórványmagyarságot segítő Petőfi Sándor Program

Az elmúlt évek során a Petőfi Sándor Program, valamint a Kőrösi Csoma Sándor Program keretében több mint 1000 ösztöndíjas segítette a diaszpórában és szórványban élő magyar közösségeket.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.