Kezdőlap Gazdaság Államháztartás - Közel 200 milliárdos többlet januárban
No menu items!

Államháztartás – Közel 200 milliárdos többlet januárban

Az év első hónapjában az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt központi alrendszere 198,8 milliárd forintos többlettel zárt – közölte a Pénzügyminisztérium.

A központi költségvetés 180,5 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok 22,4 milliárd forintos többlettel, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 4,1 milliárd forintos hiánnyal zárták a januárt.

Tavaly januárban 90,4 milliárd forint többlettel zárt az államháztartás központi alrendszere, amihez a központi költségvetés 40,8 milliárd forinttal a társadalombiztosítási alapok 23,8 milliárd forinttal, az elkülönített állami pénzalapok pedig 25,7 milliárd forinttal járultak hozzá.

A jelenlegi becslések szerint 2021-ben a GDP 6,5 százalékára várható az államháztartás uniós módszertan szerinti hiánya.

A járványügyi védekezésre fordított összeg 60 milliárd forint volt januárban. A kiadások közül a minisztérium közleménye kiemelte a Modern városok program céljaira kifizetett 42 milliárd forintot, valamint a közlekedési ágazati programokra folyósított 23,8 milliárd forintot.

A Pénzügyminisztérium közölte: a koronavírus-járvány gazdasági hatásai az idei évet is alapvetően befolyásolják. A költségvetés továbbra is maradéktalanul biztosítja a járvány elleni védekezéshez és a gazdaság újraindításához szükséges forrásokat.

A kormány célja, hogy a magyar gazdaságot a járvány visszaszorítását követően mielőbb újraindítsa. Ehhez kulcsfontosságú a vállalkozások támogatása, a kormány ezért a beruházás-ösztönzési programok, az adócsökkentések és a bértámogatások mellett kamatmentes újraindítási gyorskölcsönnel is segíti a vállalkozásokat.

Ebben az évben is folytatódik az adócsökkentés politikája, így január 1-jétől a kisvállalati adó kulcsa 12 százalékról 11 százalékra mérséklődött, az otthonteremtési akcióterv keretében pedig az új építésű lakások értékesítésére vonatkozó általános forgalmi adó mértéke ismét 5 százalékosra csökkent.

A gazdaságra gyakorolt negatív hatás enyhítésére a vendéglátó és turisztikai szektorban tevékenykedő vállalkozók tavaly novembertől 2021. január végéig kaptak mentességet a munkáltatói adóterhek megfizetése alól. Emellett a kormány 2021. január 31-ig meghosszabbította a bértámogatási programot a turizmusban és a vendéglátásban, valamint a programot kiterjesztette az utazásszervezéssel foglalkozó vállalkozásokra is. Az így megítélt bértámogatásokat a bürokratikus akadályok leküzdése érdekében a kormány előfinanszírozza – sorolta a PM. A Gazdaság-újraindítási akcióterv keretében a kormány további támogatásokról is gondoskodik, tették hozzá.

A Pénzügyminisztérium február 23-án teszi közzé részletes tájékoztatóját az államháztartás központi alrendszerének január végi helyzetéről.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

NGM: a Fitch Ratings továbbra is befektetésre ajánlja Magyarországot

A globális kihívások ellenére a nyugati és a keleti befektetők egyaránt megbízható partnerként és találkozási pontként tekintenek hazánkra.

Bécs Európa digitális jövőjét építi

A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.

Idén két budapesti kerületben és Miskolcon lehetett eladni a leggyorsabban ingatlant

A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.

6,2 százalékkal bővült a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke idén

2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.
Hirdetés

Hírek

SH: októberben az előző év azonos időszakához mérten 2,7 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal bővült az ipari termelés

A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 0,5 százalékkal nagyobb volt a 2025. szeptemberinél

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.