Kezdőlap Gazdaság Államháztartás - KSH: tavaly 2,1 százalékos volt a hiány
No menu items!

Államháztartás – KSH: tavaly 2,1 százalékos volt a hiány

A kormányzati szektor hiánya 2019-ben a nemzeti számlák második előzetes adatai alapján 985 milliárd forint, a GDP 2,1 százaléka volt – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Az adatokat a KSH a túlzotthiány-eljárásról (Excessive Deficit Procedure – EDP) szóló jogszabály alapján, a nemzeti számlák európai rendszerében (ESA 2010) foglalt módszertani előírásoknak megfelelően jelentette az EU statisztikai hivatalának, az Eurostatnak.

Az ESA 2010 módszertani előírásai alapján összeállított adatok szerint a kormányzati szektor bevétele 2019-ben 20 679 milliárd, kiadása 21 664 milliárd forintot tett ki, 2018-hoz képest a bevételek 8,9, a kiadások 8,8 százalékkal növekedtek.

Az áprilisban kiadott első EDP-jelentéshez képest a tavalyi hiány 958 milliárd forintról, 27 milliárd forinttal, GDP-arányosan 0,1 százalékponttal nőtt. A bevételek 20 588 milliárd forintról, 91 milliárd forinttal, a kiadások 21 546 milliárd forintról, 118 milliárd forinttal emelkedtek. Az előző évihez viszonyítva a bevételek növekedése 0,5 százalékponttal, a kiadásoké 0,6 százalékponttal nagyobb volt.

A jelentéshez mellékelt idei prógnózis 3704 milliárd forintos ESA 2010-es módszertan szerint számolt deficittel számol, amely a GDP arányában 8,0 százalékos hiánynak felel meg. A számításhoz alkalmazott nominális GDP 2,4 százalékkal alacsonyabb a tavalyinál.

Az idei előrejelzés az önkormányzatok 55,9 milliárd forintos többletével és a társadalombiztosítási alapok 674,3 milliárd forintos hiányával számol a központi kormányzat 3085,8 milliárd forint deficitje mellett. A tervezett adatok szerint GDP-arányos államadósság a tavalyi 65,4 százalékról 78,4 százalékra emelkedik, ami 36 346 milliárd forintnak felel meg.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

AzÜzlet Év junior üzleti személyisége a Munch csapata, már több, mint 5 millió ételcsomagot mentett meg

AzÜzlet portálunk, 2025-ben első ízben hirdette meg közönségszavazását, amivel...

HAMA ügyvezető: a mesterséges intelligencia és a tőkeerős külföldi szereplők dominanciája turbulenciát hozott az online IT piacra

Prohászka Ottó A gazdasági fellendülés ígérete helyett 2025-ben a bizonytalanság...

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

Ez aztán a karácsonyi meglepetés: kinyitja a kormány a földpiacot a pénzügyi befektetők előtt

Ez a módosítás ellentétes a földforgalmi törvény eredeti koncepciójával, amely szerint a termőföld nem lehet pénzügyi spekuláció tárgya, és csak az birtokolhatja, aki maga is műveli azt.
Hirdetés

Hírek

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás