Kezdőlap Gazdaság Államháztartás. 39,1 százalékos hiány az első fél évben
No menu items!

Államháztartás. 39,1 százalékos hiány az első fél évben

Júniusban 213,6 milliárd forint volt az önkormányzatok nélkül számolt államháztartás hiánya, ezzel az első fél évet az államháztartás úgynevezett központi alrendszere 390 milliárd forintos hiánnyal zárta, ami a 998,4 milliárd forintos éves előirányzat 39,1 százaléka – erősítette meg részletes jelentésében a Pénzügyminisztérium.

Az első fél évben a központi költségvetés 467,3 milliárd forint hiánnyal zárt, míg az elkülönített állami pénzalapok 61 milliárd forint, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 16,3 milliárd forint többletet mutattak.

Az általános fogalmi adóból származó bevételek 397,4 milliárd forinttal, a jövedéki adóból származók 45,3 milliárd forinttal emelkedtek az első fél évben a tavalyihoz képest.

Személyi jövedelemadóból 105,4 milliárd forinttal, míg a kapcsolódó szociális hozzájárulási adóból, illetve nyugdíj-, egészségbiztosítási és munkaerőpiaci járulékokból összesen 260,1 milliárd forinttal több folyt be az államkasszába, mint az előző év azonos időszakában.

A kormány folytatja az uniós támogatások megelőlegezését, az év első hat hónapjában 710,6 milliárd forintot fizetett ki a költségvetés a kedvezményezettek részére, miközben Brüsszel június végéig összesen 346,6 milliárd forintot utalt át Magyarországnak.

A központi alrendszer 2019. június végi 10 108,6 milliárd forint összegű bevételei 1044,3 milliárd forinttal, 11,5 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakáét. A 10 498,6 milliárd forint összegű kiadások mindössze 13,8 milliárd forinttal, 0,1 százalékkal emelkedtek, így az uniós programok finanszírozása is 407,8 milliárd forinttal elmaradt a tavaly első félévitől.

A pénzügyminisztériumi tájékoztató kiemelte: az év egészére továbbra is reális és elérhető a GDP arányában meghatározott 1,8 százalékos hiánycél, miközben az államadósság-mutató is tovább csökken.

A társadalombiztosítás pénzügyi alapjain belül kiemelkedő tétel a nyugdíjbiztosítási nyugellátásokra fordított 1702,3 milliárd forint, 2,7 százalékkal, 46 milliárd forinttal több az egy évvel korábbinál.

Az egészségbiztosítási alapon belül a legnagyobb kiadási előirányzatot jelentő gyógyító-megelőző ellátásokra kifizetett összeg 627,7 milliárd forint volt az év első hat hónapjában, ez 31,7 milliárd forinttal több az egy évvel korábbinál. Gyógyszertámogatásra az év első hat hónapjában 188,2 milliárd forintot költött az egészségbiztosítás, ami 14,3 milliárd forinttal magasabb a tavalyi első félévinél.

A költségvetés kamatfizetése 4,6 milliárd forinttal 478 milliárd forintra csökkent, miközben a kamatbevételek 36,4 milliárd forinttal emelkedtek így a kamategyenleg 41 milliárd forinttal javult.

A központi költségvetés adóssága június végéig 165,9 milliárd forinttal nőtt. A forintadósság június végéig 553,3 milliárd forinttal nőtt, és 23 349,2 milliárd forintot tett ki, a forintrészarány elérte a teljes államadósság 80,9 százalékát. 2018 decemberében ez az arány 79,5 százalékos volt. A devizaadósság június végéig 419,6 milliárd forinttal 5305,1 milliárd forintra csökkent az elmúlt év végéhez képest beleszámítva a forint gyengülésének következtében bekövetkezett 31,5 milliárd forintos emelkedést. A devizaadósság részaránya a múlt év végi 20,0 százalékos szintről 18,4 százalékosra csökkent a teljes adósságon belül.

Június végén a lakossági állampapírok állománya 8067,9 milliárd forintot tett ki, ami 552,2 milliárd forint növekedést jelent 2018. december vége óta, ami gyakorlatilag megegyezik a nettó forintkibocsátással. A növekedést a lakossági finanszírozás arányának és futamidejének további növelése érdekében 2019. június 1-jétől bevezetett új, 5 éves futamidejű lakossági államkötvény, a Magyar Állampapír Plusz értékesítése egy hónap alatt 882,7 milliárd forintra rúgott és a július 1-én kibocsátott negyedik sorozattal együtt 1014,8 milliárd forintot tett ki – közölte a PM.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Újabb földgázvásárlási szerződést írunk alá

Ma egy újabb hosszú távú földgázgázvásárlási szerződést írunk alá. Ez lesz a leghosszabb távú nyugati irányú földgázbeszerzési szerződésünk - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd reggel a Facebookon.

Augusztusban a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg

2025. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Júliushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Nő a drágább ingatlanok aránya a budapesti lakáspiacon

A budapesti lakáspiacot egyre nagyobb arányban uralják a drágább ingatlanok, a 25 millió forint alattiak szinte teljesen eltűntek a kínálatból.

Kelet-Európába érkeznek a biztonságpolitikai innovációk

Ősszel két jelentős biztonságipari csúcstalálkozónak ad otthont a térség: október 8–9-én Skopjében rendezik meg a 10. Adria Security Summitot, november 5–6-án pedig Bukarest látja vendégül először a Romanian Security Summitot. A rendezvények célja, hogy bemutassák a legújabb biztonságtechnológiai és kiberbiztonsági megoldásokat, valamint előmozdítsák a fenntartható városfejlesztést.
Hirdetés

Hírek

Újabb földgázvásárlási szerződést írunk alá

Ma egy újabb hosszú távú földgázgázvásárlási szerződést írunk alá. Ez lesz a leghosszabb távú nyugati irányú földgázbeszerzési szerződésünk - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd reggel a Facebookon.

Augusztusban a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg

2025. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Júliushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Nő a drágább ingatlanok aránya a budapesti lakáspiacon

A budapesti lakáspiacot egyre nagyobb arányban uralják a drágább ingatlanok, a 25 millió forint alattiak szinte teljesen eltűntek a kínálatból.

Öt lövés, három gumiabroncs, nulla kifogás – jótékonysági kihívás ismert focistákkal

A sport összetartó erejét és a társadalmi felelősségvállalás fontosságát...

Magyarország több erősségére támaszkodhat a mesterséges intelligencia területén

Magyarország több erősségére is támaszkodhat a mesterséges intelligencia (AI) területén: a fejlett infrastruktúra egyedülállónak számít, a lakosság digitális képességei fejlődnek, a high-tech export pedig versenyképes.

MNB: a stabilitásorientált monetáris politika támogatja a növekedést

A jelenlegi, kereskedelmi és geopolitikai feszültségekkel terhelt bizonytalan világgazdasági környezetben továbbra is stabilitásorientált monetáris politikára van szükség - jelentette ki Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke, aki részt vett a Nemzetközi Fizetések Bankjának (BIS) kétnapos ülésén Bázelben.

Az Otthon Start beindította a piacot, de a trükközőket is

Az Otthon Start lakáshitelprogram szeptemberi indulásával nemcsak a kereslet nőtt meg ugrásszerűen, hanem megjelentek az eladók trükközései is. A fix 3 százalékos kamattal kínált hitel miatt sok eladó mesterségesen emeli az árakat, vagy külön számolja el a konyhabútort, garázst, hogy papíron megfeleljen a feltételeknek. Zámbori Bíró Tamás, a Banknavigator.hu kommunikációs-pénzügyi szakértője szerint ezek a gyakorlatok bár nem feltétlenül törvénysértők, a program szellemiségét sérthetik.

A kormány elkötelezett a fiskális fegyelem fenntartása mellett

Figyelembe véve az év első felében a költségvetésen kívül érkezett 535,1 milliárd forint közvetlen agrártámogatások visszatérítéseit is, 2025 első nyolc hónapjában összesen már 971,9 milliárd forint uniós forrás érkezett Magyarországra,
Hirdetés

Gazdaság

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.