Kezdőlap Tudomány Alzheimer-kór. Megvannak a kórért felelős sejtek
No menu items!

Alzheimer-kór. Megvannak a kórért felelős sejtek

Amerikai kutatók felfedezték az összefüggést az Alzheimer-kór és az agyi immunsejtek között, a felfedezés segíthetnek új gyógyszerek kifejlesztésében – számolt be a Medicalxpress.com.

Sematikus rajz az idegsejt felépítéséről

Az irvine-i Kaliforniai Egyetem biológusai laboratóriumi körülmények között felfedezték, hogyan lehet megelőzni az Alzheimer-kórt, eredményeik a jövőben segíthetnek új gyógyszerek kifejlesztésében.

A Nature Communications című szaklapban azt írták, hogy amikor az Alzheimer-kór rágcsálómodelljeinek eltávolították az agyi immunsejtjeit, a mikrogliákat, nem alakultak ki a kórra jellemző lerakódások, a béta-amiloid plakkok.

Kim Green

Nem tudtuk pontosan, mit történik a mikrogliákkal, és miért fontosak az Alzheimer-kór kezdeti szakaszában. Ezért döntöttünk úgy, hogy megnézzük, mi történik, ha eltávolítjuk őket” – mondta Kim Green neurobiológus.

Olyan szert használtak a kísérletben, ami leállítja a mikrogliák fennmaradáshoz szükséges szignáljait. Green és laboratóriuma korábban kimutatta, hogy a szignalizáció nélkül ezek az immunsejtek eltűnnek az agyból.

Döbbenetes volt felfedezni, hogy azokon a területeken, ahol nincsenek mikrogliák, nem alakulnak ki plakkok. Ezek nélkül Alzheimer-kór sincs, és most már tudjuk, hogy a betegség kialakulásához szükség van a mikrogliákra” – magyarázta Green.

A mikroglia egyfajta neuroglia (gliasejt), amely az agyban és a gerincvelőben helyezkedik el .

Azt is felfedezték, hogy amikor a plakkok már kifejlődtek, a mikrogliák rosszindulatúként értelmezik őket és támadnak.

A támadás azonban a neuronok azon génjeit hallgattatja el, amelyek a normális agyműködéshez kellenek.

Green és kollégái szerint a felfedezés azt ígéri, a jövőben készíthetők a betegség megelőzésére szolgáló gyógyszerek.

“Nem azt javasoljuk, hogy távolítsák el az agyból az összes mikrogliát, melyek fontos szerepet játszanak más agyi működések szabályozásában. Ha egy-egy területről eltávolítják őket, a kutatók meg tudnák állapítani, lehet-e olyan gyógyszeres kezelést kifejleszteni, amelynek ezek a sejtek a célpontjai” – tette hozzá.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

EM: több mint 900 társasház pályázott a lakossági távhőprogramra

Több, mint 900 társasház pályázott a lakossági távhőprogramra. A benyújtási lehetőség felfüggesztéséig az eredeti keretösszeg másfélszeresére, 7,6 milliárd forintra nyújtottak be igényeket .

Mesterséges intelligencia: ki lesz a nyertes és hogyan?  

Lehet szeretni, lehet gyűlölni a mesterséges intelligenciát (MI, vagy...

KSH: 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye

Az előző negyedévhez mérten a szezonálisan kiigazított adatok alapján a beruházások összértéke összehasonlító áron 1,1 százalékkal mérséklődött

A nemzetközi jegybanki együttműködés kulcsfontosságú

Az elmúlt éveket a sorozatos globális válságok jellemezték, amelyek következtében felértékelődött a jegybankok nemzetközi együttműködése
Hirdetés

Hírek

KSH: 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye

Az előző negyedévhez mérten a szezonálisan kiigazított adatok alapján a beruházások összértéke összehasonlító áron 1,1 százalékkal mérséklődött

Új helyszínen az ÖKO Expó Kiállítás

Idén immár 6. alkalommal várja az ökológiai gazdálkodás iránt érdeklődő termelőket, feldolgozókat, kereskedőket, szolgáltatókat és természetesen a fogyasztókat a debreceni 

Budapesti agglomeráció: egyre feljebb kúsznak az árak

gyre távolabb költöznek a fővárosból az ingatlanvásárlók

Irány a Szamárfül Fesztivál – a nyár legvidámabb családi programja Pécsett

Nyár végén újra gyermekzsivajtól lesz hangos a pécsi Zsolnay Negyed: augusztus 22–24. között immár tizenharmadik alkalommal rendezik meg a Szamárfül Fesztivált.

Új gyakorlati képzés indul a falusi turizmus fellendítéséért

A turizmus az egyik leggyorsabban aktivizálható gazdasági ágazat a kistelepüléseken. Már egyetlen jól kialakított vendégház, felújított közösségi tér vagy tematikus program is új látogatókat hozhat.

Ausztriában dolgozózik? Nyugdíjtanácsadó napok Győrben és Szombathelyen

Azokat várják, akik alkalmazottként vagy vállalkozóként, illetve egyéb jogcímen - például gyermeknevelés, tanulmányok - szereznek nyugdíjjogosultságot a szomszédos országban - közölte a Magyar Államkincstár.

A vállalkozások önkéntesen 400 millió forintot fizettek be az adategyeztetési kampányban

Az adategyeztetés segítségével a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) úgy szűrje ki a szabályokat szándékosan kijátszó vállalkozásokat úgy, hogy közben a lehető legkevésbé terhelje a jogkövetőket.

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.
Hirdetés

Gazdaság

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.