Kezdőlap Gazdaság ÁSZ: a helyi adóbevételek 80 százalékát a hipa tette ki a járvány...
No menu items!

ÁSZ: a helyi adóbevételek 80 százalékát a hipa tette ki a járvány előtt

A koronavírus-járványt megelőzően 8-9 százalékkal nőttek az önkormányzatok helyi adóbevételei. A helyi iparűzési adóból származó bevétel pedig még ennél is nagyobb mértékben, több mint 10 százalékkal emelkedett – közölte elemzése alapján az Állami Számvevőszék.

Az elemzés szerint a helyi adóztatás fontos szerepet tölt be az önkormányzatok gazdálkodásában. Az önkormányzatoknak a helyi adók bevezetése lehetőség, amelyről a törvény keretein belül szuverén módon dönthetnek, a helyi adók bevezetésekor azonban meg kell felelni a helyi sajátosságoknak, az önkormányzat gazdálkodási követelményeinek és az adóalanyokat érintően az adóalanyok teherviselő képességének.

A helyi adóztatásnak tehát nem lehet célja a jogszabály alapján beszedhető adóbevételek maximalizálása, és a helyi adók nem jelenthetnek túl nagy terhet a lakosságnak – írták.

A helyi adók alkalmazásának lehetőségével a települési önkormányzatok több mint 99 százaléka élt 2019-ben, az azokból származó bevételek az önkormányzatok költségvetési bevételeinek mintegy harmadát tették ki – állapították meg.

Ismertették: szinte minden önkormányzat kivetette a helyi iparűzési adót, a nagyobb önkormányzatok jellemzően a vagyoni típusú adókat – építményadó, telekadó -, a kisebb önkormányzatok pedig a magánszemély kommunális adóját vezették be. Emellett a turisztikailag jelentősebb településeken, kerületekben jellemzően idegenforgalmi adót kellett fizetni.

A vagyoni típusú adók esetében az önkormányzatok nem alkalmazták a törvény alapján kivethető adómaximumot, és az iparűzési adó esetében is csak az önkormányzatok fele szabta meg a törvényben rögzített felső adómértéket – tették hozzá.

Az elemzésből kiderült: a helyi adóbevételek mintegy 80 százalékát a helyi iparűzési adó tette ki.

Az összes iparűzési adóbevétel 90 százaléka az önkormányzatok mindössze 8,5 százalékától származott. A települések nagy részénél, jellemzően a kisebb városok, községek költségvetésében nem voltak meghatározóak a helyi adóbevételek, egy részüknél azonban kiugróan magas, akár 80 százalék feletti volt a helyi adók – ezen belül is meghatározóan a helyi iparűzési adó – aránya a költségvetési bevételeknél – állapították meg.

Kiemelték: a vállalkozások két és félszer több helyi iparűzési adót fizettek be 2019-ben, mint társasági adót. Az ÁSZ szerint ez kockázatot hordozhat a stabil költségvetés szempontjából, különösen, ha a működési kiadások nagy részét helyi adóbevételekből finanszírozza az önkormányzat, illetve ha egy nagyobb adózótól származik az adóbevétel jelentős része.

Az elemzésben kitértek arra is, hogy a koronavírus-járvány hatással van a helyi önkormányzatok adóbevételeire. A gazdaságvédelmi akcióterv részeként több, az önkormányzatok adóbevételét érintő jogszabály is módosult, amelyek elsősorban az adófizetők védelmét és a vállalkozások fennmaradását célozták, hiszen hosszú távon minden érintettnek az az érdeke, hogy a vállalkozások fennmaradjanak és a lakosság fizetőképessége biztosított legyen – olvasható a számvevőszék elemzésében.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Közös felelősségünk a madarak és a fák megóvása

Magyarország egyik legszebb és legrégebbi természetvédelmi hagyományát, a Madarak és fák napját ünnepeljük május 10-én. Ez az alkalom több mint száz éve hívja fel a figyelmet a természeti értékek megóvására, különösen a madarakra és a fákra.

Bécsi vonatok – Sínen a megújulás

Április végén az Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB) a kényelem és minőség jegyében megkezdte legismertebb nagysebességű vonatainak, a Railjeteknek átfogó modernizálását.

Egyetemistáknak szóló startup programhoz csatlakozott a MÁV-csoport

Szakmai partnerként a MÁV-csoport is csatlakozott az egyetemisták startup programjához, a Hungarian Startup University Programhoz (HSUP)

Az agrárszakképzésben is kulcsfontosságú az innováció

A most átadott eszközök – köztük egy modern mezőgazdasági vontató, egy kisbusz, valamint a pék- és cukrász tanműhely – jelentős mértékben hozzájárulnak az intézmény gyakorlatorientált képzésének megerősítéséhez
Hirdetés

Hírek

Bécsi vonatok – Sínen a megújulás

Április végén az Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB) a kényelem és minőség jegyében megkezdte legismertebb nagysebességű vonatainak, a Railjeteknek átfogó modernizálását.

Egyetemistáknak szóló startup programhoz csatlakozott a MÁV-csoport

Szakmai partnerként a MÁV-csoport is csatlakozott az egyetemisták startup programjához, a Hungarian Startup University Programhoz (HSUP)

Mondjon véleményt az új KRESZ-ről

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) lehetőséget fog adni mindenkinek arra, hogy megismerje az új KRESZ elkészült koncepcióját, véleményt mondjon róla, és javaslataival hozzájáruljon a közúti közlekedési szabályok kialakításához.

Pántya József: október 31-re elkészül az M30-as autópálya

A tervezett határidőre, október 31-re elkészül az M30-as autópálya lezárt részének kijavítása.

Soha nem vettünk még fel annyi személyi kölcsönt, mint márciusban

Nem csökkent a lakosság hiteléhsége: személyi kölcsönből még soha nem fogyott annyi, mint márciusban, a lakáshitelek volumene a három évvel ezelőtti rekord felé közelít.

Várakozáson felüli az OTP Bank nyeresége az első negyedévben

Az OTP Bank az első negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 188,576 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 21 százalékkal alacsonyabbat az előző év azonos időszakánál

Fedezd fel Bécs titkait egy interaktív felfedezőúton!

Bécsben egy új, "WiG City Challenge" néven futó, interaktív városi felfedezőprogram indult, amely egy applikáció segítségével vezeti át a fiatalokat a város különleges helyszínein.

Az Európai Bizottságnak baja van a magyar pénzmosási szabályokkal

A Bizottság az 5. pénzmosási irányelv helyes átültetésére szólítja fel Magyarországot
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.