Kezdőlap Gazdaság ÁSZ-elnök: egyszámjegyűre csökkent az áfakerülés mértéke
No menu items!

ÁSZ-elnök: egyszámjegyűre csökkent az áfakerülés mértéke

Fokozatosan fehéredik a magyar gazdaság az elmúlt évek intézkedéseinek köszönhetően. Az áfakerülés mértéke tíz százalék alá csökkent – értékelt az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke.

Domokos: fokozatosan fehéredik a gazdaság. Kép: MTI/Marjai János

Domokos László hozzátette: az adóegyszerűsítő és az adókulcs csökkentő intézkedések kiszámítható gazdasági környezetet és megfelelő viszonyokat teremtettek, ezáltal javítva az adófizetési hajlandóságot.

Elmondta: a magyarországi feketegazdaság visszaesése többek között azzal is magyarázható, hogy megváltozott a NAV ellenőrzésének módszertana, és az informatikai fejlesztések hatására az önadózás helyett az embereknek csak jóvá kellett hagyniuk a számukra előre megállapított személyi jövedelemadót. A gazdaság fehéredéséhez hozzájárult a nemzeti jövedelem bővülése is – fűzte hozzá, megjegyezve, hogy a 2017-ben előrejelzettekhez képest 2018-ban 6 százalékkal bővültek a bevételek.

Domokos László a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arra is kitért, hogy Magyarországon 2011-2012-ben még 22 százalék volt a kivetett, de be nem szedett áfa, ez a szám a jelenlegi becslések szerint 10 százalék alá csökkent. Ilyen gyorsan, ilyen nagy arányú változás egyetlen uniós tagállamban sem ment még végbe a gazdaság fehéredése szempontjából – hangsúlyozta Domokos László.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg
Hirdetés

Hírek

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás