Februárban a munkanélküliek száma 213 ezer volt, ami 46 ezerrel több az egy évvel korábbinál. A munkanélküliségi ráta 1,0 százalékponttal 4,5 százalékra emelkedett. Januárhoz viszonyítva a munkanélküliek száma 25 ezerrel, a munkanélküliségi ráta 0,5 százalékponttal csökkent - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
A világ klímaközgazdászai közül egyre többen vannak azon a véleményen, hogy azonnali és drasztikus intézkedések kellenek a klímaváltozás ellen, mivel az a gazdag és a szegény országok közötti jövedelmi különbségeket is csak növelni fogja - derült ki a New York-i Egyetem egyik intézetének felméréséből.
Emelkedéssel nyitottak a főbb nyugat-európai részvénypiacok kedden. A hangulat szerte a világban kedvező, mivel enyhültek azok a félelmek, hogy az Archegos-ügy súlyos következményekkel járhat. A koronavírus-járvány miatt azonban csak korlátozott pluszokra lehet számítani Európában.
Nehéz a helyzet, de a magyar gazdaság újraindítása fontos, szeretnénk másokat is megelőzve, "kanyarban előre jutni" - fogalmazott facebookos bejelentkezésében Orbán Viktor miniszterelnök, aki Üzbegisztán fővárosában, Taskentben tárgyal.
A hagyományos húsvéti vizsgálat közel félszáz ellenőrzött termék közül minden csokoládényuszit és kalácsot rendben lévőnek talált. Ötféle sonka sótartalmát azonban sokallották a szakemberek - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
A kedvező nemzetközi befektetői hangulatnak köszönhetően folytatódhat az emelkedés a Budapesti Értéktőzsdén kedden az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.
Előzetes megállapodást kötött a 4iG Nyrt. a román RCS & RDS konzorcium tulajdonában lévő DIGI Csoport magyar érdekeltségeinek a megvásárlásáról - közölte a 4iG.
Bécsben április 11-éig meghosszabbítják az eredetileg hatnaposra tervezett, a koronavírus-járvány miatt elrendelt húsvéti zárlatot - jelentette be Michael Ludwig polgármester.
Elkezdődött az utascentrum építése a Keleti pályaudvaron. A várhatóan 11 hónapig tartó munkák után egy helyen lesz lehetőség a menetjegyváltással, a belföldi és a nemzetközi utazással kapcsolatos ügyek intézésére - közölte a MÁV.
Egy fenntartható magyar felzárkózáshoz biztos gazdaságelméleti alapok kellenek, miközben a korábbi alapok megváltoztak. A korábbi közgazdasági elméletek már nem érvényesek, helyükre egy új, most formálódó elmélet lép - írta Matolcsy György, az MNB elnöke.
A kormány április 8-ig meghosszabbította a hatályban lévő védelmi intézkedések érvényességét - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának helyettes vezetője.
Illegális gyógyszergyárat számolt fel a rendőrség: a zsámbéki családi házban kialakított laborban hamis, vényköteles és orvosi ellenőrzés mellett adható altató-nyugtató készítményeket állítottak elő, amelyeket elsősorban skandináv országokban adtak el - számoltak be rendőri vezetők.
A kormány döntése értelmében az áprilisi bérekre is igényelhető az ágazati bértámogatás, a munkáltatói járulékokat továbbra sem kell megfizetni az érintett dolgozók után - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
A cégvezetők közel fele 2022 előtt nem tartja valószínűnek, hogy visszazökkenjen az üzlet a normalitásba. A válaszadók egyharmada viszont úgy véli, ez még az idén megtörténik - közölte a KPMG könyvvizsgáló friss kutatásának eredményeit.
Nem vizsgálta Magyarország államadós-besorolását a Moody's Investors Service a péntekre kitűzött időpontban, így nem jelentett be módosítást a "Baa3" szintű osztályzatra, sem a besorolás tavaly szeptember óta érvényes pozitív kilátására.
A koronavírus-járványhoz kapcsolódó intézkedések részeként mától átmenetileg nem nyitják ki az első ajtót a BKK autóbuszain és trolibuszain. A járművek első részét kordonnal zárják le.
Március utolsó napján nem változnak az üzemanyagárak, április 1-től viszont - az üzemanyagok jövedéki adómértékének csökkenése miatt - a benzin literje várhatóan 6 forinttal, a gázolaj literje pedig bruttó 12 forinttal kerül majd kevesebbe.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Kihívásokból van elég a szőlő- és borágazatban, de a magyar kormány – ahogy eddig, úgy a jövőben is – a termelők és a borászok mellett áll. Partnerként segíti a változásokhoz való alkalmazkodást.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.
Május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresők és inaktívak elhelyezkedését célzó támogatások, az uniós társfinanszírozással megvalósuló program teljes kerete több mint 150 milliárd forint
meghaladja az 50 százalékot azok aránya, akik családtagoktól kérnek tanácsot pénzügyi döntésekben, de a baráti, ismeretségi körben tájékozódók aránya is megközelíti a 30 százalékot.
Sok OTP-ügyfél most, az internet- vagy mobilbanki belépésénél szembesül azzal az üzenettel, hogy május 8-tól a pénzintézet biztonsági okokból automatikus napi limitösszeget vezetett be...