dén az Év Kerékpárosbarát Szolgáltatója címet a Sarudi Töltés Fröccsterasz és Hamburgerező nyerte el, amelyet a szövetség ingyenesen letölthető Kerékpárosbarát applikációjában megtalálható biciklisbarát szolgáltatói közül választották ki.
A novemberi kezdéshez képest 0,8 százalékkal áll gyengébben a forint hétfő reggel az euróval, 4,7 százalékkal gyengébben a dollárral és 1,5 százalékkal gyengébben a svájci frankkal szemben.
A célunk ezzel az volt, hogy egy nagyobb kapacitással rendelkező raktárbázist hozzunk létre, segítve ezzel a logisztikát, és mielőbb kielégítve a megrendelők igénye.
A VP-s pályázat folytatásaként 2025-ben ismételten megjelenik a 100 milliárd forint keretösszegű felhívás mezőgazdasági üzemek digitális átállásának támogatására.
Az új központ évente akár 20 000 repülőgépkerék és 800 fékagy karbantartására képes, miközben a hajtóműalkatrész-javító részleg éves kapacitása megközelíti a 30 ezret.
A délkeleti Mardin és Şanlıurfa városaiban pedig a mırra kávé kedvelt. A mırra a világ egyik legerősebb kávéja, amelyet kis, fogantyú nélküli csészékben szolgálnak fel
Megkezdte a kárigények feldolgozását a Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe, mint az Unitravel Kft. vagyoni biztosítékát nyújtó biztosító, miután a Fővárosi Kormányhivatal július 10-én hivatalos határozatot hozott az utazási iroda fizetésképtelenségének megállapításáról
Nem meglepő módon a nyári szezon a legintenzívebb időszak a diákmunkások számára, de ma már közel sem igaz, hogy kizárólag erre az időszakra koncentrálódik a diákmunka.

Az Otthon Start Programban az alacsonyabb kamatszintből adódóan 25-33 százalékkal nőhet a felvehető hitelösszeg, ezzel jobban igazodik a megemelkedett ingatlanárakhoz.
Július végéig 45 milliárd forintot, augusztus végéig pedig az eddig elbírált 105 milliárd forintot folyósítják a Demján Sándor 1+1 Program nyertes vállalkozásai számára.
Globálisan 58,98 milliárd dollár értékben adtak el chipeket májusban, ami 19,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Áprilisához képest a növekedés 3,5 százalék volt.
Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek