Bódi Ágnes

162,6 milliárd forint adózás előtti eredmény az első fél évben – MBH Bank

Az MBH Bank mérlegfőösszege 11,8 százalékos éves emelkedés nyomán 11 727 milliárd forintot tett ki a fél év végén. A társaság 19,3 százalékos tőkemegfeleléssel és 17,8 százalékos elsődleges-tőkemegfelelési mutatóval zárta a fél évet.

Fontos változások jönnek a bankolásban vasárnaptól

Arra is lehetőségük lesz az ügyfeleknek, hogy a számlájukhoz kapcsolódó különféle szerződésmódosításokat kizárólag személyesen vagy videóbankon keresztül azonosítva bonyolíthassák le, ha kérik, elektronikus csatornákon keresztül enélkül ne

Élmezőnyben hazánk az elektromos személygépkocsik forgalomba állításában

A cégek a 30 milliárd forintos keretből járművenként 2,8-4 millió forintot igényelhetnek kizárólag elektromos hajtású személyautó, kisteherautó vagy kisbusz megvásárlásához.

Rendkívüli fogyasztóvédelmi vizsgálat a a légitársaságoknál

Jogsértés esetén szigorú hatósági fellépés és megfelelő mértékű, visszatartó erejű bírság kiszabása indokolt.

Menők az építőipari szakmák a tanulóknál

Ezért az ÉVOSZ nagyszabású pályaorientációs szakmai programra hívta az általános iskolákat és az építési vállalkozókat.

Megkezdődött a szarvasnász, országszerte zeng az erdő

A szabályokat figyelembe véve ne szervezzenek egyénileg szarvasbőgés-túrát, hanem regisztráljanak a csoportos eseményekre.

Nem elég használni az MI-t – Beleláthat az üzleti titkokba az MI?

De a jövőre nézve szükség lehet majd az adatvédelmi tisztviselők mintájára olyan szakemberekre, akik felügyelik és segítik, vagy akár ellenőrzik is az MI bevezetését és használatát a cégeknél”

Mesterséges intelligencia a hazai vállalatoknál is

A Magyar Termék és a CBA közös standján a mesterséges intelligencia és az adatalapú megoldások kerültek fókuszba.

Hív az erő! Közeledik a 2. Pécsi Star Wars Nap!  

A tavalyi elsöprő érdeklődés után nem lehetett kérdés: idén újra megnyitja kapuit a pécsi Zsolnay Kulturális Negyed a messzi-messzi galaxisból érkező vendégek számára! A...

A Gazdasági Kabinet akcióterve, békeköltségvetésre van szükség

Emellett a Gazdasági Kabinet áttekintette a kkv-k finanszírozásának javítását célzó intézkedéseket, a lehetséges új hitel-, tőke- és garanciaprogramokat.

Vigyázat borkészítők! Figyelmeztet a Nébih a mustgáz miatt

Ha a láng derékmagaságban vagy annál lejjebb tartva kialszik, a pincét azonnal el kell hagyni.

Szerda reggelre erősödött a forint árfolyama

Az euró jegyzése a kedd kora esti 1,1160 dollárról 1,1158 dollárra változott.

Érkeznek az adószámla-értesítők

Az aktuális egyenleg a NAV Ügyfélportálján, illetve a NAV-Mobil applikációban is megtekinthető az év bármely napján.  

Sikeres volt a Sziget – kiugró vendégéjszakát hozott

Az eseménynek otthont adó III. kerületben 18-szor annyi külföldi vendégéjszakát regisztrálhattak a szálláshely-szolgáltatók, mint egy héttel korábban, és a tavalyi fesztivál idejéhez képest is 2 százalékos volt a növekedés a városrészben.

Már milliókat spórolhat, aki kiváltja a csúcskamatok idején felvett lakáshitelét

A Magyar Nemzeti Bank hosszú idő után most először nem csökkentette az alapkamatot, és a hosszú futamidejű hitelek kamatait meghatározó referenciamutatók sem alacsonyabbak, mint 2024 elején

Újabb 30 ezer gyermek környezeti nevelését segíti az Iskolában az Erdő Program

Az Iskolában az Erdő Program az Európai Unió Emisszió-kereskedelmi rendszerének (ETS rendszer) kvóta felhasználásából valósul meg az Energiaügyi Minisztérium támogatásáva

Maradt az alapkamat, a kamatdöntés után erősödött a forint

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben azután, hogy Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa keddi ülésén az alapkamat szinten tartásáról döntött,

Soha ilyen kevesen nem kerestek állást

Az államtitkár szerint a munkaerőpiac szerkezete is egyre egészségesebb képet muta.

A magyar gazdák érdeke az első

Párbeszédet kell folytatni annak érdekében, hogy a mezőgazdaságot ért kihívásokra megfelelő válaszokat tudjunk adni.

A megemelt NAV-büntetések 50 százalékát is el lehet tüntetni

Érzékenyen érintette a vállalkozókat a bírságok megduplázása.

Friss

Az albérletpiac átalakulására számítanak a szakértők a következő hónapokban

A keresleti viszonyok változásával jelentősen átalakulhat az albérletpiac a következő hónapokban.

SZÉP-kártya továbbra is a belföldi turizmus mozgatórugója

A SZÉP-kártya továbbra is a belföldi turizmus mozgatórugója - idén májusban közel 10 százalékkal többet költöttek a SZÉP-kártyákról tavalyhoz képest.

Jelentősen nő a hitelösszeg az Otthon Start Programban

Az Otthon Start Programban az alacsonyabb kamatszintből adódóan 25-33 százalékkal nőhet a felvehető hitelösszeg, ezzel jobban igazodik a megemelkedett ingatlanárakhoz.

Regélő kisvonatokkal ünneplik Jókai Mór születésének 200. évfordulóját

Kilenc városban indulnak Jókai-tematikus városnéző járatok

Hírek

Jelentősen nő a hitelösszeg az Otthon Start Programban

Az Otthon Start Programban az alacsonyabb kamatszintből adódóan 25-33 százalékkal nőhet a felvehető hitelösszeg, ezzel jobban igazodik a megemelkedett ingatlanárakhoz.

Amit a 3%-os hitelről tudni kell, de nem beszélnek róla

Szeptembertől indul a legfeljebb 3%-os kamatozású lakáshitel, mely legfeljebb...

Augusztus végéig folyósítják az eddig elbírált támogatásokat a Demján Sándor 1+1 Programban

Július végéig 45 milliárd forintot, augusztus végéig pedig az eddig elbírált 105 milliárd forintot folyósítják a Demján Sándor 1+1 Program nyertes vállalkozásai számára.

19,8 százalékkal nőttek globálisan a chipeladások

Globálisan 58,98 milliárd dollár értékben adtak el chipeket májusban, ami 19,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Áprilisához képest a növekedés 3,5 százalék volt.

Történelmi rekordot döntött a magyar tőzsde vezető részvényindexe, a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal lépte át a 100 000 pontos záróértéket szerdán, ezzel a legnagyobb tőkeértékű és forgalmú hazai részvények árfolyamának változását követő BUX a százszorosára nőtt 1991-es 1000 pontos indulási értékéről.

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.

Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama

Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,
HirdetésHirdetés