Kezdőlap Világgazdaság Az amerikai GDP 4,8 százalékkal zsugorodott
No menu items!

Az amerikai GDP 4,8 százalékkal zsugorodott

Jelentősen, 4,8 százalékkal csökkent az amerikai gazdaság teljesítménye az első negyedévben, miután a koronavírus-járvány és a terjedését fékező szigorú intézkedések márciusban gyakorlatilag leállították az egész országot.

A kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete által közölt első becslés szerint az Egyesült Államok bruttó hazai terméke (GDP) szezonális kiigazítással számolva 4,8 százalékos évesített ütemben csökkent január-márciusban, ami 2009 első negyedéve óta a legrosszabb érték.

Elemzők átlagosan 4,0 százalékos visszaesésre számítottak a tavalyi negyedik negyedévben mért 2,1 százalékos növekedés után, de voltak olyanok is, akik 15 százalékot vártak.

A második negyedévre még erősebb, 25 százalékos visszaesésre számítanak az elemzők.

A járvány példátlanul hosszú, 11 évig tartó expanziónak vetett véget, amikor is átlagosan 2 százalékos ütemben nőtt az amerikai gazdaság.

Folyó áron számolva az amerikai GDP értéke 3,5 százalékkal, 191,2 milliárd dollárral, 21 540 milliárd dollárra süllyedt január-márciusban. A tavalyi negyedik negyedévben 3,5 százalékkal, 186,6 milliárd dollárral nőtt ez az érték.

Illusztráció: bigstock.com

A tavalyi első negyedévhez képest 0,3 százalékkal nőtt az amerikai gazdaság január-márciusban, jelentősen lassult az ütem a tavalyi negyedik negyedévben mért 2,3 százalékhoz képest.

A személyes fogyasztások, amelyek a GDP 70 százalékát teszik ki, 1980 óta a legnagyobb mértékben, 7,6 százalékos évesített ütemben csökkentek az első negyedévben, míg az előző negyedévben még 1,8 százalékkal emelkedtek. A vállalati beruházások 5,6 százalékkal, az export 8,7 százalékkal, az import pedig 15,3 százalékkal csökkent, míg a kormányzati kiadások és befektetések 0,7 százalékkal emelkedtek.

A személyes fogyasztások árindexe 1,3 százalék volt a tavalyi negyedik negyedévben mért 1,4 százalék után, az élelmiszerek és energiaáraktól megtisztított index pedig 1,8 százalékra rúgott január-márciusban, míg az előző negyedévben 1,3 százalékra.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az OTP Bank elsőként vezette be a DÁP azonosítást a magyar bankszektorban

Az OTP Bank a magyar bankok közül elsőként vezette be a DÁP (Digitális Állampolgárság Program) azonosítási szolgáltatását saját webalkalmazásaiban

Ez a Díjnet Zrt. nem az a Díjnet Zrt. ! Adathalász leveleket küldenek csalók

Az ügyfelektől semmilyen esetben sem kérnek bankkártyaadatokat, még a fizetés során sem, tekintettel arra, hogy a Díjnet bankkártyaadatokat nem tárol.

Az állami támogatások farvizén igyekeznek eladni piaci lakáshiteleiket a bankok

Újabb bank kínál kedvező kamatozású lakáshitelt az államilag támogatott konstrukciók mellé.

Strandokat és fagyizókat ellenőrzött a fogyasztóvédelmi hatóság – Súlyos szabálytalanságok

Strandokat és fagyizókat ellenőrzött a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH), a forgalomból 953 kilogram élelmiszert vontak ki, 11 vendéglátóhelyet pedig ideiglenesen bezártak
Hirdetés

Hírek

KSH: A turisztikai szálláshelyek júniusi forgalmi adatai

A turisztikai szálláshelyek júniusi forgalmi adatait közli ma a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A kormány “kettős fék” rendszerrel mérsékelné az ingatlanárak növekedését az Otthon Start Programban

A kabinet "kettős fék" rendszerrel tervezi megelőzni a szeptembertől induló, 3 százalékos hitelkamatot biztosító Otthon Start program ingatlanár-növelő kockázatait - írta elemzésében a Makronóm Intézet hétfőn, miután a a programról szóló jogszabály tervezetét a kormány társadalmi vitára bocsátotta.

Pepco csőd: csak a német Pepco leányvállalat dobta be a törülközőt

Alig két évvel azután, hogy a lengyel Pepco diszkontlánc ambiciózus terjeszkedési tervekkel lépett be a német piacra, most fizetésképtelenségi eljárást indított a német leányvállalata ellen.

Az Európai Bizottság szerint törvényt sértett a Temu

A Temu a platformján található illegális termékek kapcsán megsértette a digitális szolgáltatásokról szóló rendeletet – állapította meg előzetesen a Bizottság. 
Hirdetés

Gazdaság

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.