Hirdetés
Kezdőlap Hírek Az arabok is elindultak a vörös bolygóhoz
No menu items!

Az arabok is elindultak a vörös bolygóhoz

Elindult a világűrbe az első arab Mars-misszió Japánból. A szonda hét hónap múlva ér a vörös bolygó közelébe, ahol adatokat gyűjt majd a légkörről.

Az el-Amal, vagyis Remény névre keresztelt Mars-szondát hordozó rakéta helyi idő szerint 6.58-kor hagyta el a kilövőállást a tanegasimai űrközpontból.

Az el-Amal a tervek szerint hét hónap múlva éri el a vörös bolygót, ahol Mars körüli pályára áll, és adatokat gyűjt a légkörről. A szonda az indulás után nagyjából egy órával kinyitotta napelemeit, és önállóan folytatja útját 494 millió kilométeren át, átlagosan 121 ezer kilométeres óránkénti sebességgel. A programot Dubajból irányítják.

Az el-Amal fellövése:

A szondát az eredeti tervek szerint kedden bocsátották volna fel, de a kedvezőtlen időjárás miatt a rakétaindítást kétszer is el kellett halasztani.

Szarah Amiri

Szarah Amiri, az Egyesült Arab Emírségek tudományos minisztere arról számolt be, hogy az ország Mars-missziója mintegy 200 millió dollárba (csaknem 62 milliárd forintba) került. A küldetés célja, hogy először gyűjtsön átfogó adatokat a marsi légkörről, az atmoszféra napi és szezonális változásairól.

Az emírségek 2014-ben jelentette be, hogy Mars-kutatásra készül, és 2017-ben indult el az ország nemzeti űrprogramja. Célja, hogy 100 éven belül telepet állítsanak fel a Marson.

Jelenleg nyolc különféle misszió kutatja a Marsot. Kína és az Egyesült Államok még az idén egy-egy újabb küldetést tervez indítani a Naptól eggyel távolabbi bolygóhoz.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...
Hirdetés

Hírek

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.