Kezdőlap Turizmus Az ÁSZ a turizmus szerkezetének átalakítását szorgalmazza
No menu items!

Az ÁSZ a turizmus szerkezetének átalakítását szorgalmazza

Indul a nyitás a turizmusban, amelynek erősíteni kell a válságállóságát. Az ágazat teljes újragondolását sürgették az elemzők. Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szakértői turizmus szerkezetén ek átalakítását is felvetették.

Az ÁSZ szakértői szerint a turizmus és a vendéglátás sérülékenységének mérséklése érdekében kiemelt figyelmet szükséges fordítani az ágazati stratégiák, a kockázatok és egyes szolgáltatástípusok újragondolására.

A turizmus helyzetét a koronavírus világjárvány előtti és alatti időszakban értékelő, az ÁSZ honlapján elérhető elemzésben a szakértők leszögezik, hogy a turizmus világszerte az egyik legdinamikusabban fejlődő gazdasági ágazat, a 2020-ban kitört koronavírus világjárvány azonban megmutatta az ágazat sérülékenységét. Az ÁSZ elemzői arra hívják fel a figyelmet, hogy a turizmus időbeli és térbeli koncentrációja, a kifejezetten külföldi látogatókra szabott, a helyi és belföldi lakosság számára kevésbé elérhető szolgáltatások, valamint a turizmus egyes adottságai (szálláshely koncentráció, tömeges turizmusra épülő attrakciók, ültetett vendéglátás) csökkentik az ágazat és a szereplők válságállóságát.

Felidézik: a 2020-ban kitört világjárvány jelentősen érintette a hazai szolgáltató szektort, ezen belül is elsősorban a turizmust és vendéglátást. A kereskedelmi szálláshelyek veszteségei 2019 azonos időszakához mérten meghaladták a 257 milliárd forintot, amely 54 százalékos visszaesést jelent – mutatnak rá. A turisztikai ágazat begyűrűző válságának okai a világjárvány komplex, számos gazdasági ágazatot érintő hatásmechanizmusa mellett a turizmus szerkezetében, nemzeti karakterisztikájában, a szolgáltatások jellegében keresendők a szakértők szerint.

A csupán külföldi látogatókra szakosodott, belföldiek számára elérhetetlen szolgáltatások, a fekete és szürkegazdaság magas aránya, az indokolatlanul szűk turistaszezon mind hozzájárultak a válság elmélyüléséhez. A kapcsolódó ágazatokban a válságjelenségek egyik oka pedig a függőségi viszonyok olyan mértékű alakulása, mely során a termelő kizárólagosan a turisztikai piac kiszolgálására korlátozta tevékenységét.

Az ÁSZ szakértői arra is rámutatnak, hogy a válságkezelésben meghatározó szerep jut az államnak. Az ágazat sérülékenységének mérséklése érdekében kiemelt figyelmet érdemes fordítani az ágazati stratégiák átgondolására, a turisztikai humánerőforrás stratégia kidolgozására, a válságmenedzsmentre, illetve a kríziskommunikációs eszközök tudatos alkalmazására. Emellett kiemelkedően lényeges az egészségügyi biztonság fejlesztése, a szolgáltatások és termékek elérhetőségének javítása, vagy a szolgáltatások technológiai fejlesztése is. A turizmusnak a helyben élők életminőségére gyakorolt hatása, valamint az ágazat fenntarthatóságával és kifehérítésével kapcsolatos követelmények hatékonyabb érvényesítése szintén elengedhetetlen a helyzet tartós kezeléséhez.

Az ÁSZ szakértőinek következtetése szerint a válságot követő fellendüléssel kapcsolatban az elemzett trendek alapján megalapozott a pozitív várakozás, azonban az ágazat gyors regenerálódását késleltetheti az elhúzódó válság és a talpon maradó szolgáltatások számának csökkenése.

 

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kovács Árpád: a jó vezető egyensúlyt teremt a gyors reakció és a stratégiai gondolkodás között

Az Üzlet portálon idén először hirdettük meg azt a...

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.

A megítélt támogatások 70 százalékát már kifizették a Napenergia Plusz Programban

A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva
Hirdetés

Hírek

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.

A megítélt támogatások 70 százalékát már kifizették a Napenergia Plusz Programban

A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva

Októberben a kártyabirtokosok 14 százalékkal többet költöttek SZÉP-kártyáikról

A családok gondtalan pihenését a kormány a SZÉP-kártyán keresztül kiemelten támogatja, amely októberben a belföldi turizmus egyik legfontosabb hajtóereje volt: a kártyabirtokosok összesen 36,3 milliárd forintot használtak fel kártyáikról, ami több mint 14 százalékos növekedést jelent tavalyhoz képest - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Emirates -Emirates Asia Pass – több úti cél egyetlen repjeggyel

Az Emirates egy új utazási lehetőséget mutat be a Délkelet-Ázsia iránt érdeklődő magyar utazóknak.

KSH: októberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,1, az előző havit 0,5 százalékkal haladta meg

A kiskereskedelmi adatokba nem tartozó gépjármű- és gépjárműalkatrész-üzletek volumene 3,1 százalékkal nőtt

Egyhangúlag szavazott az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa novemberben

Az iparcikkek ára ugyanakkor nem változott érdemben, az élelmiszerárak pedig az elmúlt hónapok során még csökkentek is, a beérkező inflációs adat pedig összhangban alakult a szeptemberi Inflációs jelentés előrejelzésének alappályájával - írták.

Nacsa Lőrinc: tízéves a szórványmagyarságot segítő Petőfi Sándor Program

Az elmúlt évek során a Petőfi Sándor Program, valamint a Kőrösi Csoma Sándor Program keretében több mint 1000 ösztöndíjas segítette a diaszpórában és szórványban élő magyar közösségeket.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.