Kezdőlap Autó Az autósok megszívhatják a vadvándorlást
No menu items!

Az autósok megszívhatják a vadvándorlást

Fotók: Vionn

Ősszel kezdődik és tél végéig tart a párzási időszak, több a vad az utakon.  Tavaly mintegy hétezer nagyvadat gázoltak az utakon, ami nem csak a vadásztársaságoknak jelent hatalmas kárt, de az autósoknak is, hiszen akár totálkáros is lehet a jármű egy ilyen ütközés után. A jogszabályok változásával ráadásul most érdemes még körültekintőbben vezetni és vadriasztót beszereltetni.

Ősszel az őzek után a gímszarvasok, majd a dámvad, a vaddisznó, a rókák és a nyulak kezdik meg a párzási időszakot, ami azt jelenti, hogy ebben az időszakban sokkal több vaddal találkozhatunk az utakon. Noha az autósokat sok helyen tábla figyelmezteti, gyakorlatilag bárhol átszaladhat az úton egy-egy vad, ami, ha nem tudjuk elkerülni az ütközést, nem csak veszélyes lehet, de hatalmas károkat is okozhat mind a vad, mind pedig az autó szempontjából.

„A vad értéke pontosan meg van határozva és akár több milliós összeg is lehet mondjuk egy erős agancsú gímbika esetében. A hazai vadállomány összetétele miatt ősztől tél végéig gyakorlatilag folyamatos a párzási időszak, ezért érdemes nagyon körültekintően autózni. Az állatok ugyanis napszakokhoz igazítják a mozgásukat, mi azonban nem igazítjuk az életritmusunkat a rövidülő napokhoz, ezért gyakrabban közlekedünk ilyenkor sötétben, amikor a vad jobban mozog” – kezdte Kőrös András, a Groupama Tanpálya szakmai vezetője, a VIONN GO által felkért vezetéstechnikai szakértő.

A jogszabályok változásával ráadásul idén nyár óta szűkült azon esetek köre, amikor egy vadásztársaság kártérítésre kötelezhető egy vadbaleset miatt. A jogszabályváltozás értelmében a vadásztársaság ezentúl csak akkor kötelezhető kártérítésre, ha az autós minden kétséget kizáróan bizonyítani tudja, hogy a baleset előtt a vad úton való áthaladása vadászati tevékenységgel áll okozati összefüggésben. Ellenkező esetben a jármű tulajdonosa nem számíthat kártérítésre a vadásztársaságtól. A szakértő szerint azonban érdemes a megelőzésre koncentrálni és minden eshetőségre felkészülni, amikor lakott területen kívül autózunk.

Vadriasztóval és körültekintő vezetéssel védekezhetünk

„A vadriasztó beszerelése mindenképpen ajánlott, ezekből pedig érdemes olyat választani, ami nem mechanikus, azaz nem az autó sebességétől függ, hanem saját hanggenerátorral rendelkezik, és a frekvenciákat is változtatja. Az egyes vadfajok hallásának ugyanis más és más a frekvenciatartománya és eltérő, hogy melyik az a frekvencia, ami olyan zavaró számára, hogy emiatt megváltoztatja a mozgását és nem az út felé, hanem más irányba indul” – tette hozzá Kőrös András, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy még a legjobb vadriasztó mellett is szükségünk van arra, hogy felkészüljünk egy esetleges vadbalesetre, ehhez pedig néhány alapszabályt érdemes szem előtt tartani.

„Érdemes óvatosan, visszafogott sebességgel, az út szélét is figyelve vezetni, figyelni a csillanásokra, a mozgásokra. Tompított fényszóró használata esetén reálisan legfeljebb 40 métert látunk előre. Jól tapadó felületen is csupán 60-65 kilométer/órával haladhatunk. Így ugyanis még a sötét miatt megnövekedett, másfél másodperces reakcióidő mellett is képesek lehetünk időben lefékezni” – tanácsolja a szakember.

A szakember azt tanácsolja, ha mégis elkerülhetetlen az ütközés, törekedjünk arra, hogy az intenzív fékezés mellett az állat mögé húzzuk a járművet. Ha el is ütjük az állatot, nem mindegy, hogy középre, a szélvédőre repül, vagy oldalra penderül, és az út szélére zuhan.

„Az állat mindenképpen rosszul jár, de az autóban és a vezetőben is súlyos kárt tehet. Rossz hír, hogy 90 km/óra feletti tempónál már reagálni sem lesz időnk, azaz fékezés és kormányzás nélkül fogunk találkozni a vaddal, aminek igen súlyos következményei is lehetnek” – tette hozzá Kőrös András.

A vadriasztó úgy működik, hogy a jármű aljára rögzített, beépített hangszóró jelez az állatoknak. Ehhez az ember számára hallhatatlan, ám a vad által kellemetlennek ítélt frekvenciát használ, így még időben kitérhetnek az utunkból. A VIONN GO eszközével egész évben biztonságosan utazhatunk.

“Az innováció lényege, hogy a szélenergiával működő termékekkel ellentétben alacsonyabb sebességen is bekapcsol. A hatékonyságról pedig mindenkit meggyőzhet, hogy vadgázolás esetén a cég egymillió forintig kifizetési garanciát nyújt. Persze emellett valóban nem elhanyagolandó, hogy sofőrként is legyünk felkészülve ezekre a helyzetekre” – zárta Kőrös András.

HR 2026: kötelező Bértranszparencia és a fiatal generációk motiválása
Nemzetközi szakmai konferencia 2025. november 17. (hétfő) a téma legkiválóbb hazai és nyugati előadóival. Vége a bértitoknak, 2026-tól egyenlő bér jár az egyenlő értékű munkáért. 2026. június 7-ig kell átültetniük a tagállamoknak a nemzeti jogba az Európai Unió Bértranszparencia-irányelvét. A magyar cégeknek ez nem csupán megfelelési kötelezettség, hanem stratégiai lehetőség is: a transzparens bérezés erősítheti a bizalmat, csökkentheti a fluktuációt, javíthatja a munkáltatói márkát és a munkavállalók motivációját.
Kérdés, hogy miként motiválhatjuk hatékonyan az Y és a Z generációt? Milyen kötelezettségeket ró a cégekre az EU-s Bértranszparencia irányelv? Melyek a hatékony bevezetés hatékony lépései? Milyen generációs igénykülönbségeket mutatnak a Bértranszparencia felmérések és miként érdemes reagálni rájuk? Mit mutatnak az osztrák és a német tapasztalatok?
Jelentkezés és részletek: azuzletkonferenciakozpont.hu/hr-konferencia-2025
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ezért veszítik az értéküket gyorsabban az elektromos autók, de ez változhat a közeljövőben

Az elektromos autók (EV-k) amerikában is gyorsabban veszítik el...

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig

Trófeamustra a Hegyközben

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.
Hirdetés

Hírek

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig

Trófeamustra a Hegyközben

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európi tőzsdék

Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.

Országos ellenőrzési akciósorozat indul halloween és a mindenszentek idején

Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.

Megjelent az Otthon Start Program feltételeinek megfelelő lakások építését támogató rendelettervezet

Hétfő este jelent meg a kormány honlapján az a rendelettervezet, amelynek célja, hogy elősegítse az Otthon Start Program feltételeit teljesítő lakások építését. A rendelet mindezt úgy tenné meg, hogy kiemelt beruházássá minősít bizonyos építési beruházásokat, valamint a kiemelt beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja.

Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Már több tízezren használják az MVM mesterséges intelligencia alapú rezsiasszisztensét

Alig több mint egy hónapja indult el és már több tízezren használják az MVM Csoport új, mesterséges intelligencia alapú ügyféltámogató megoldását, az úgynevezett REZSIŐR az ügyfeleknek segít a rezsicsökkentéssel, valamint az áram- és földgázszámlákkal összefüggő kérdésekben.
Hirdetés

Gazdaság

Tisztázzuk a vagyonadó terveket: ma egymilliárdosnak lenni már nem akkora szó, mint tíz éve

Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.

Oda az MBH kapcsolat, de marad a régi gondoskodás

Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Fiatalok tízezrei adósodtak el 2025 első felében – több százan máris bajba kerültek

A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.