Kezdőlap Gazdaság Az Egyesült Államok 20 százalékos importvámot vezet be az Európai Unióval szemben
No menu items!

Az Egyesült Államok 20 százalékos importvámot vezet be az Európai Unióval szemben

Fotó: rumble.com.png

Az Egyesült Államok 20 százalékos importvámot vezet be az Európai Unióval és 34 százalékosat Kínával szemben – jelentette be Donald Trump szerdán az új amerikai vámrendszert ismertetve.

Az elnök a Fehér Ház kertjében tartott ceremónián a nyilvánosság előtt írta alá a vámrendeletet, amit megelőzően csaknem egy órás beszédben érvelt a “viszonossági vámok” mellett. A gazdasági indokok között említette, hogy 2024-ben az Egyesült Államok kereskedelmi deficitje 1200 milliárd dollár volt, és elmondta: azt az évtizedes gyakorlatot kívánja megszüntetni, ami az Egyesült Államok “kihasználására” épült a külkereskedelemben.

Szavai szerint az új amerikai vámtételeket úgy állapították meg, hogy az egyes kereskedelmi partnerek által az amerikai termékekre alkalmazott vámokat és behozatalt nehezítő terheket összegezték, majd az így kapott százalékos értéket megfelezték.

Hozzátette: lesz egy minimális, 10 százalékos vámtétel, amit annak az “előjognak“” az áraként említett, hogy valaki a világ legnagyobb piacán megjelenhet.

Az Egyesült Államok kiemelt kereskedelmi partnerei és szövetségesei közül az Európai Unióra megállapított 20 százalék és a Kínára kiszabott 34 százalék mellett Japán esetében 24 százalék, Indiára 26 százalék, az Egyesült Királyságra és Brazíliára 10 százalék lesz a “viszonossági vám“, az Izraelből az Egyesült Államokba szállított termékek után pedig 17 százalékot kell fizetni.

Az elnök egyben megerősítette, hogy a külföldön gyártott járművek vámtétele ettől eltérő lesz, egységesen 25 százalék.

Donald Trump elmondta, hogy számos országból keresték meg, kivételt kérve, amivel kapcsolatban kijelentette: az amerikai vám abban az esetben csökkenhet, ha a másik fél megszünteti a kereskedelmi akadályokat az amerikai termékekkel szemben.

A kereskedelmi partnerek által alkalmazott, az amerikai exportot nehezítő akadályok között kiemelte az árfolyampolitikát, az általános forgalmi adó rendszerét, valamint további előírásokat. Példaként említette az Európai Unió szabályozását, amire hivatkozva az amerikai baromfitermékeket nem engedi be piacára, valamint bírálta Ausztráliát, amiért az amerikai marhahús megjelenését akadályozza piacán.

Az elnök egyben felhívta a figyelmet arra, hogy az Egyesült Államokban végzett termelési tevékenységet nem terheli vám, ami ösztönzőleg hat majd az ipari befektetésekre, és munkahelyeket teremt az amerikai emberek számára. (MTI)

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Indul a Vadászkürt Expressz!

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 2025. szeptember 27-én, szombaton ismét megrendezi...

Ismét megmozgatta a közösségeket a hungarikum pályázat

Továbbra is töretlen a hungarikum pályázat népszerűsége, a felhívás idei 650 millió forintos keretéből 257 kérelem részesül támogatásba

A kockázatkezelés nem játék, de tanulhat a sakkból – öt párhuzam a tábla és a tőkepiacok között

A 2008-as pénzügyi válság óta a kockázatkezelés a banki működés egyik legfontosabb területévé vált. Ma már nemcsak arról szól, hogy egy intézmény megfeleljen a szabályozói elvárásoknak, hanem arról is, hogy előre felkészüljön szélsőséges forgatókönyvekre és biztosítsa a pénzügyi szektor hosszú távú stabilitását.

A Magyar Fejlesztési Bank élén Kovács Zsolt váltja Katona Bencét

A tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzetgazdasági Minisztérium döntése értelmében Nagy Márton a bank vezetésére Kovács Zsoltot, a Magyar Posta Biztosító eddigi vezérigazgatóját nevezi ki.
Hirdetés

Hírek

Energiafüggetlenség és költségcsökkentés: akár 50%-os támogatás a vállalkozásoknak

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

Otthon Start: új lendület a nagy összegű személyi hitelek piacán is?

A 15 millió forintos felső határ tehát ma már nem szokatlan, jóllehet több olyan bank is van, amelynél kisebb a személyi kölcsönök maximálisan igényelhető hitelösszege – a Raiffeisen Banknál és az UniCredit Banknál például csak 12 millió forint, míg az MBH Banknál és a MagNet Banknál 10 millió forint a felső korlát.

Az OTP és más piaci szereplők az Alkotmánybírósághoz fordultak a kamatstop-rendelet módosítása miatt

Az OTP Bank Nyrt. több más piaci szereplővel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett az Alkotmánybíróság elé, az úgynevezett kamatstop-rendelet módosítása miatt - közölte a bank szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Augusztusban lassult az albérleti díjak emelkedése

Augusztusban lassult a bérleti díjak emelkedése: országosan 1,1, Budapesten 0,7 százalékos volt a havi lakbéremelkedés, ami az elmúlt három hónap legalacsonyabb ütemének számít - derül ki a KSH-ingatlan.com lakbérindex legfrissebb adataiból.
Hirdetés

Gazdaság

A kockázatkezelés nem játék, de tanulhat a sakkból – öt párhuzam a tábla és a tőkepiacok között

A 2008-as pénzügyi válság óta a kockázatkezelés a banki működés egyik legfontosabb területévé vált. Ma már nemcsak arról szól, hogy egy intézmény megfeleljen a szabályozói elvárásoknak, hanem arról is, hogy előre felkészüljön szélsőséges forgatókönyvekre és biztosítsa a pénzügyi szektor hosszú távú stabilitását.

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...