Hirdetés
Kezdőlap Hírek Az egyház nem áldja meg az azonos neműek párkapcsolatát
No menu items!

Az egyház nem áldja meg az azonos neműek párkapcsolatát

A Vatikán teológiai kérdésekben illetékes Hittani Kongregációja állásfoglalásában nemet mondott a kapcsolatban élő azonos neműek esetleges áldására.

Az egyszerre hét nyelven kiadott dokumentum válaszként szolgál egy teológiai kérdésfelvetésre. A kérdés úgy szól, hogy az egyháznak módjában áll-e áldásban részesíteni az egyneműek közötti kapcsolatot. A vatikáni hivatal hangsúlyozta, hogy egyházi körökben is számos javaslat és kezdeményezés merült fel a kérdésben, melyekre a most kiadott dokumentum szolgál válaszul.

A Hittani Kongregáció nemmel válaszolt, de meg is indokolta állásfoglalását. A dokumentumban leszögezi, hogy nem részesülhet áldásban olyan viszony vagy partneri kapcsolat – még akkor sem, ha stabil kapcsolatról van szó -, amely házasságon kívüli. Utóbbi pedig férfi és nő közötti feloldhatatlan házasságot jelent, mely nyitott a gyermekáldásra.

“Nem lehetett más a válasz, mivel az egyház – kétezer éves hagyománya szerint – áldást csakis és kizárólag egy férfi és egy nő szövetségére épülő házasságra adhat, melynek célja az új élet fakasztása” – mondta Németh Norbert atya, a római Pápai Magyar Intézet (PMI) rektora az MTI-nek.

A dokumentum ugyanakkor felszólítja a keresztény közösséget és ennek pásztorait a – szöveg megfogalmazása szerint – homoszexuálisok iránti tiszteletre és “gyengédségre” a diszkrimináció minden formájának elutasításával.

Luis Francisco Ladaria Ferrer bíboros

A kongregációt vezető Luis Francisco Ladaria Ferrer bíboros aláírásával ellátott állásfoglalás leszögezi, hogy a választ Ferenc pápával személyesen egyeztették.

Március 19-én, Szent József ünnepén veszi kezdetét az egyház által meghirdetett  család éve a családi szeretet szépségéről és öröméről szóló apostoli buzdítás közzétételének ötödik évfordulóján. Jövő június 26-án zárul a családok tizedik világtalálkozója keretében, amelyet Rómában készülnek megrendezni a pápa jelenlétével.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Átadták a Nemzeti Pálinkakiválóság Program 2025 díjait

A szabályzat szerint 18 nevező 74 tétele kapott minősítést: 21 tétel nyerte el a TOP Pálinkakiválóság címet, 39 tétel kapott Pálinkakiválóság minősítést, míg az arany minősítésű gin, vodka, whisky, párlat és likőrök száma 8, az ezüst minősítésűeké pedig 6 volt.

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...
Hirdetés

Hírek

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.