Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Az Ersténél 500 millió a veszteség a csalások miatt
No menu items!

Az Ersténél 500 millió a veszteség a csalások miatt

Ugrásszerűen megnőtt idén a pénzügyi csalások, adathalász támadások, internetes és telefonos visszaélések száma és mértéke, szektorszinten a második negyedévben 7 milliárd forint volt a csalásokból származó kár, ebből az Ersténél 500 millió forintos veszteség keletkezett – hangzott el az Erste Bank szerdai sajtóbeszélgetésen.

Harmati László, a bank lakossági területért felelős vezérigazgató-helyettese elmondta: az áldozatok egyaránt megtalálhatóak az átlag ügyfelek között és a prémium- és privátbanki szegmensben is, ahogyan a vállalati számlák is célpontok lettek, így a megelőzés és tudatosítás fontossága is megnőtt, főleg az ünnepi időszak közeledtével.
Kiemelte: az Erste folyamatosan fejleszti monitoring tevékenységét és a pénzintézet a csalások 90 százalékát ki tudja szűrni, de az okozott károk összértéke a próbálkozások számának jelentős emelkedése miatt még így is többszöröse az elmúlt évinek. Adataik szerint a harmadik negyedévben 4,4 milliárd forint értékben akadályoztak meg csalást, ami közel háromszorosa az első negyedévi összegnek.

Leggyakrabban a középkorú budapesti nők válnak visszaélés áldozatává, mivel nagyobb arányban vannak jelen azokon az online értékesítési platformokon, amelyeket az adathalászattal foglalkozó bűnözők is használnak. A legtöbb pénzt pedig a középkorú budapesti férfiaktól csalják ki – mondta Kósa Anna, a bank compliance vezetője.

Megelőzési szempontból nagyobb odafigyelést igényelnek a digitálisan kevésbé járatos idősebb korosztály tagjai, és a fiatal felnőttek (20-30 évesek) akiknek “pénzügyi immunrendszere” ellenállóbbnak tűnik a csalásokkal, visszaélésekkel szemben – hangzott el. A bankkártyás visszaélések egyik gyakori módszere az ismert bolthálózatok külső megjelenéséhez megszólalásig hasonlító hamis webshopok létrehozása, amelyek leggyakrabban külföldi kereskedőkhöz köthetők – ismertette Kósa Anna.

A csalók sokszor fizetnek is a keresőszolgáltóknak, hogy a találati listán előrébb kerüljenek – tette hozzá. Az adatkezelési tájékoztató hiányosságai, az üzemeltető nevének, elérhetőségeinek (e-mail, telefonszám) hiánya gyanúra adhat okot, de a rosszul megfogalmazott szöveg és az URL cím alapján is fel lehet ezeket az oldalakat ismerni – közölte.

Amennyiben lehetséges, érdemes a kevésbé ismert online boltokból utófizetést választani a bankkártyás fizetés helyett, továbbá azt tanácsolják, hogy az ügyfelek minden esetben ellenőrizzék a banki jóváhagyó üzenet tartalmát, a fizetendő összeg nagyságát, a vevő nevét.

A csalások egy másik módszere, amikor a bank nevében keresik meg az ügyfeleket, arra hivatkozva, hogy gyanús tevékenységet észleltek a számláján és egy szoftver telepítésére kérik, ám ezzel megszerezhetik mobilbankos kódját és hozzáférnek számlájához.
Gyakran veszélyérzetet keltve manipulálják az ügyfeleket, pszichológiai nyomást gyakorolnak rájuk, hogy kicsalják adataikat – fogalmazott Kósa Anna.(MTI)

 

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Randstad: a vállalatok 44 százaléka nettó árbevételének növekedésére számít

A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.

A Magyar Fejlesztési Bank új kamatmentes hitellel segíti a vállalkozások energiahatékonysági fejlesztéseit

Ügyletenként 10 millió és 500 millió forint közötti összeget igényelhetnek azok a vállalkozások, amelyek legalább egy teljes lezárt üzleti évvel rendelkeznek. Kezdő vállalkozások és konzorciumok nem vehetnek részt a programban - hangsúlyozta az MFB.

Capriolo: a kétkerekű sikersztori az e-mobilitás világába érkezett

Amszterdam nyüzsgő, biciklikkel teli utcáin vagy Róma időtlenül...

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.
Hirdetés

Hírek

Randstad: a vállalatok 44 százaléka nettó árbevételének növekedésére számít

A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.

Az Északi tengeri út újraírja a világkereskedelmet

Fotó: freepik Az Északi tengeri út, a Northern Sea Route...

Nagy változás a bankoknál: mától havi 300 ezer forint készpénz vehető fel díjmentesen

Mindez azt jelenti, hogy 2014-ben az átlagos öregségi nyugdíj 126,6%-át, illetve a nettó átlagkereset 96,3%-át lehetett garantáltan ingyen felvenni az ATM-ekből.

Több mint 25 ezren síeltek január végéig a Mátrában

A Sípark területén balesetvédelmi okokból a szánkózás nem engedélyezett.

Március végén Erdély a Skanzenba költözik

A Taste of Transylvania fesztivált 2022 óta minden évben nagy sikerrel rendezik meg a borospataki skanzen festői lankái között. A háromnapos gasztrokultúrális fesztivál az idei év legnagyobb hazai Erdély tematikájú rendezvényének ígérkezik.

Indul a 2026-os Kincses Kultúróvoda program – KIM: 65 millió forint pályázati keretösszeg

Az elmúlt 15 évben 650 milliárd forintnyi kulturális fejlesztés valósult meg, és a kormány csak a kultúra területén további 850 milliárd forintnyi fejlesztést tervez.

235 millió forintos bírság az eMAG Magyarország Kft.–nek

Az eMAG nem először került a GVH látókörébe, a magyar nemzeti versenyhatóság korábban árfeltüntetéssel összefüggő jogsértések miatt már több alkalommal is megbírságolta a céget, illetve jogelődjeit.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...