Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág Az OTP eladta szlovák leánybankját
No menu items!

Az OTP eladta szlovák leánybankját

Nem tudott elég nagy részesedést szerezni Szlovákiában, ezért az OTP Bank eladja az OTP Banka Slovensko a.s.-ban fennálló 99,44 százalékos részesedését a KBC Banknak.

Az OTP Bank közölte: a tranzakció pénzügyi zárása a szükséges szabályozói és felügyeleti engedélyek – a Szlovák Nemzeti Bank (NBS), a Belga Nemzeti Bank (NBB), az Európai Központi Bank (EKB) és a Szlovák Köztársaság Gazdasági Versenyhivatalának jóváhagyása – megszerzését követően, várhatóan 2020 második, vagy legkésőbb harmadik negyedévében kerülhet sor.

Az OTP Banka Slovensko a KBC Bank leánybankjává válik, majd ezt követően egyesül a ČSOB Bankkal, a KBC Bank szlovák leányvállalatával. Az OTP Banka Slovensko továbbra is eleget tesz a piacon vállalt kötelezettségeinek, az ügyfeleknek az eladással kapcsolatban semmiféle teendőjük sincs. A tulajdonosváltás nem befolyásolja a Bethlen Gábor Alapítvány támogatásainak rendszerét, illetve a magyarlakta településeken az anyanyelven történő kiszolgálás lehetőségét sem.

Csányi Sándor

Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója elmondta: “az OTP Csoport az organikus növekedés és felvásárlások révén folyamatosan növelni kívánja piaci részesedését a közép-kelet-európai régióban. A csoport, közel húsz éves szlovákiai jelenléte során is ezt a stratégiát követte, de mivel ez alatt az idő alatt sem sikerült optimális piacrészt elérnünk, a vezetőség úgy döntött, hogy értékesíti ezt a csoporttagot. Ez lehetővé teszi a cégcsoport számára, hogy olyan piacokra összpontosítson, ahol a jövőben jelentősebb piaci részesedést tud elérni”.

Arról, hogy az OTP szlovákiai leányvállalata eladásra kerülhet, először tavaly ősszel írt a szlovák sajtó. A TASR szlovák közszolgálati hírügynökség korábban azt írta: az OTP 2020 tavaszáig kivonul a szlovák piacról, mert piaci részesedését nem tudta 3 százalék fölé emelni.

Az OTP Bank Nyrt. 2002-ben vált a szlovák leányvállalat többségi tulajdonosává, jelenleg részvényeinek 99,44 százalékát birtokolja, a fennmaradó rész kisrészvényesek tulajdonában van.

A szlovák leánybank Szlovákiában 1,69 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik, 58 fiókból álló hálózata, megközelítőleg 176 000 lakossági ügyfelet és 14 400 vállalati/kkv-ügyfelet szolgál ki.

Az OTP tavalyi három negyedéves jelentésében azt írta: a szlovák leánybank 2019 három negyedévében az egy évvel korábbi eredményét csaknem négyszeresére, mintegy 2 milliárd forintra növelte. Az eredményt főként a kockázati költségek kedvező alakulása befolyásolta, ugyanakkor a működési eredmény visszaesett.

A kilenchavi összes bevétel 2 százalékkal, 10,9 milliárd forintra mérséklődött, ezen belül a nettó kamatbevétel százalékkal csökkent, a teljesítő hitelállomány egy százalékkal növekedett, a nettó kamatmarzs 18 bázisponttal 2,31 százalékra zsugorodott. Eszközeinek teljes értéke a harmadik negyedév végén 474,859 milliárd forint volt. A bank saját tőkéje az időszak végén 31,56 milliárd forintot tett ki.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...
Hirdetés

Hírek

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.