Hirdetés
Kezdőlap Hírek Az OTP lett az év bankja a Mastercard versenyén
No menu items!

Az OTP lett az év bankja a Mastercard versenyén

Az OTP Bank lett az év bankja a Mastercard idei versenyén, az év bankára elismerést pedig Jelasity Radovan, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója kapta – közölte a Mastercard .

A közlemény szerint a november 14-i díjátadón idén először az innovatív akadálymentes banki megoldásokat és a fenntarthatóan működő pénzintézeteket is díjazták.

A versenyre, amelyen 10 kategóriában indulhattak a Magyarországon lakossági szolgáltatást nyújtó kereskedelmi bankok, 12 pénzintézettől 71 pályázat érkezett. Az értékelésnél a hangsúly, mint minden évben, a lakossági szolgáltatásokon volt, azon belül is az ügyfélbarát, innovatív megoldások elismerése volt a fő cél.

Az év bankja elismerést idén is az OTP Bank vehette át, és szintén az OTP kapta az első helyezettnek járó oklevelet az év leginnovatívabb bankja kategóriában is. A bank mobilfizetést támogató Simple applikációját már több mint 570 ezren töltötték le, emellett minden bankfiókban elérhető, és már 1,1 millió ügyfél használja digitális aláírópadját is. A SmartBank mobilbanki alkalmazást biometrikus azonosítással, a gyakori tranzakciók kezelésével és átutalási sablonnal bővítették ki – ismertették.

Az év lakossági hitelterméke kategóriában idén ismét a CIB Bank bizonyult a legjobbnak az “előrelépő személyi kölcsönnel”, melyet a magyar piacon egyedülálló módon, meglévő ügyfelek akár hét, új ügyfelek akár harminc perc alatt igényelhetnek egy mobilalkalmazáson keresztül.

Az év társadalmilag felelős bankja kategóriában idén a MagNet Bank végzett az első helyen. Az év lakossági megtakarítási terméke ugyancsak a MagNet Banké volt az, a nyertes termék a bank “apránként megtakarítási programja”.

Az év lakossági számlacsomagja kategóriában idén a CIB Bank végzett az élen az “ECO” bankszámlájával.

Az év lakossági mobil és online banki eszköze a Gránit Bank terméke lett.

Jelasity Radovan lett az év bankára a MasterCard versenyén. AzÜzlet.Hu
Jelasity Radovan

Az év bankára címet idén Jelasity Radovan, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója nyerte el. Ezzel a díjjal a bankszakma saját körein belül ismeri el a kiemelkedő teljesítményt, hiszen a kategória győztesét a bankok vezetői választják ki maguk közül.

Az év akadálymentes banki innovációja kategóriát idén először hirdette meg a Mastercard. A nyertes OTP Bank digitális felületét és bankfiókjait is folyamatosan akadálymentesíti. Idén beszélő bankjegykiadó-automatákkal, a hallássérültek ügyintézését segítő videó-tolmácsszolgáltatással és érzékenyített ügyfélhívó rendszerrel szerelték föl több száz fiókjukat.

A szintén idén bevezetett, az év fenntartható bankja kategóriában a K&H pályázatát találta a legjobbnak a szakmai zsűri. A bank idén már 20 zöld bankfiókot működtetett, székházában napelemes rendszert alakított ki, papírfelhasználását a tavalyi évhez képest 12 százalékkal, szén-dioxid kibocsátását pedig 23 százalékkal csökkentette.

 

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...
Hirdetés

Hírek

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.