Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Az USA-ban is marad az infláció - bajban a fogyasztók
No menu items!

Az USA-ban is marad az infláció – bajban a fogyasztók

A többletköltségeket végül a fogyasztóknak kell megfitezniük. Illusztráció: Bigstock

A fogyasztói árindex januári – négy évtizede legnagyobb – értéke arra utal, hogy a magas infláció 2022-ben is jelen marad az amerikai gazdaságban. Emiatt egyre több tengerentúli kisvállalkozás kénytelen áthárítani a magasabb költségeket a vásárlókra.

A CNBC és a SurveyMonkey friss kisvállalkozói felmérése szerint a kisvállalkozók 74 százaléka emelkedő ellátási költségeket tapasztal. Ez az arány gyakorlatilag nem változott 2021 negyedik negyedévéhez képest. Ugyanakkor a költségek vevőkre való áthárításának szándéka az első negyedévben 47 százalékra emelkedett, szemben a 2021 negyedik negyedévi 39 százlékkalkal.

További 32 százalék pedig azt jelezte, hogy hamarosan árat kell emelnie, ha az infláció tartós marad. Márpedig a felmérés szerint a kisvállalkozók több mint 80 százaléka arra számít, hogy az infláció hat hónap múlva is problémát jelent majd (55 százalék szerint ez “nagyon valószínű“).

Az inflációval kapcsolatos aggodalmak összefüggnek a kisvállalkozások ellátási láncra vonatkozó kilátásaival is: 75 százalékuk szerint ezek a kérdések hat hónap múlva is valószínűleg problémát jelentenek majd. A döntéshozókba vetett bizalom pedig hiányzik, a kisvállalkozók 71 százaléka nem bízik abban, hogy a Federal Reserve képes lesz kordában tartani az inflációt.

Az online felmérés január 24. és 30. között készült, 2227 kisvállalkozó megkérdezésével.

Az inflációval kapcsolatos alapvető probléma az, hogy nem látszik a vége

– mondta Laura Wronski, a CNBC számára a felmérést végző Momentive tudományos kutatásért felelős vezetője.

Hozzászoktunk a Covid-hullámok emelkedéséhez és csökkenéséhez, és a vállalkozásoknak volt idejük átírni a játékszabályaikat, hogy alkalmazkodjanak hozzájuk. De senki sem tudja, hogy milyen gyorsan és milyen mértékben fog tovább emelkedni az infláció, így ez a kiszámíthatatlanság némi nyugtalanságot okoz” – mondta, hozzátéve: a Fedbe vetett hit hiánya tovább növeli a bizonytalanságot.

Nem hiszem, hogy javulna a helyzet” – mondta Michelle Pusateri, a San Franciscó-i Nana Joes Granola tulajdonosa.

A Nana Joes Granola a Covid idején fellendült, amikor a csomagolt áruk iránti kereslet az egekbe szökött, de az üzleti helyzet megfordult, mivel a világjárvány most már az ellátási láncnak is problémát okoz, veszélybe sodorva a vállalkozás nyereségességét.

A Nana Joes Granola felhalmozta az alapanyagokat, és nagyobb mennyiségben vásárolt, hogy alacsonyabb árakat kapjon, mivel a kereslet meghaladta a kínálatot, és a logisztikai problémák súlyosbodtak. A készletek feltöltése “most inkább csak egy átmeneti megoldás“, mondta Pusateri, de arra számít, hogy ez valószínűleg hosszú távú üzleti kérdéssé válik. Az ő cége 2019 végén 94 ezerdollárnyi készletet tartott, de tavaly év végére ez 327 ezer dollárra emelkedett.

Azt hiszem, egyre több vállalkozásnak kell majd több készleten ülnie” – mondta Pusateri.

Boruzs Álmos

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...
Hirdetés

Hírek

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.