Hirdetés
Kezdőlap Hírek Az üzemanyagárak befagyasztását követelik Romániában
No menu items!

Az üzemanyagárak befagyasztását követelik Romániában

A benzint literenként 8,5 lej körüli áron adják a Petrom-kutaknál. Illusztráció: Bigstock

Magyarország és Szlovénia példájára hivatkozva az üzemanyag árának hatósági korlátozását követeli a bukaresti kormánytól a román fuvarozók országos szövetsége (FORT) is – közölte az Agerpres hírügynökség.

Magyarországon és Szlovéniában a politikusok nem az elégséges kőolaj-tartalékokra hivatkozva próbáltak mindenkit megnyugtatni, ahogyan történt ez három hónapja Romániában, hanem üzemanyagár-stopot vezettek be a hazai fogyasztók számára. Három hónap elteltével most már meg szeretnénk tudni a román állam valamelyik hivatalos képviselőjétől, hogy mi köze a olajtartalékoknak az üzemanyag árához, mert ez idő alatt nem akadt még senki, aki tudott volna erre válaszolni” – idézte az Agerpres a FORT közleményét.

A munkáltatói szövetség szerint nincs más megoldás a “töltőállomásoknál kialakult helyzet” rendezésére, mint az árstop bevezetése.

A FORT ugyanakkor üdvözölte azt a törvényhozói kezdeményezést, amely – 19 százalékról – 5 százalékra csökkentené a közúti fuvarozási szolgáltatásokra kivetett áfát, ugyanakkor azt követeli a kormánytól, hogy a tervezetet sürgősségi rendelettel azonnal léptesse hatályba és csak utólag küldje törvényi jóvágyásra a parlamentbe.

Ezen intézkedések nélkül nemcsak a fuvarozás, hanem minden más gazdasági tevékenység le fog állni, olyan körülmények között, amikor “azt híresztelik“, hogy júliusig további 3 lejjel drágul az üzemanyag – figyelmeztet a fuvarozók szövetsége. A FORT ugyanakkor arra bíztat minden, fuvarozással foglalkozó vállalkozást, hogy csatlakozzék azokhoz a tiltakozó megmozdulásokhoz, amelyeket a töltőállomások bejáratánál fognak szervezni országszerte.

Romániában múlt héten a piacvezető Petromnál is meghaladta a literenkénti 9 lejes (720 forint) szintet a gázolaj ára.

Június folyamán ez már a hatodik drágítás volt – hívta fel a figyelmet az Economica.net gazdasági portál. A benzint literenként 8,5 lej körüli áron adják a Petrom-kutaknál.

A Ziarul Financiar pénzügyi lap szerint a gázolaj mintegy másfélszeresére drágult Romániában az év eleje óta és semmi jele annak, hogy az áremelkedés leállna a közeljövőben.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...
Hirdetés

Hírek

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.