Kezdőlap Hírek Balaton - vízminőség. Ingyenessé tennék az illemhelyeket
No menu items!

Balaton – vízminőség. Ingyenessé tennék az illemhelyeket

A fürdőzők napi 1,2 tonna foszfort juttatnak a Balatonba. Illusztráció: MTI/Varga György

A Balaton fejlesztésénél elsőbbséget, állami támogatást kér a Balatoni Szövetség elnöke a tóparti nyilvános illemhelyek ingyenessé tételéhez.

Lombár Gábor – aki Balatonfenyves független polgármestere – azt mondta, hogy újra ingyenessé kell tenni a WC-ket a tó vízminőségének védelmében.

Közölte: kezdeményezi a Magyar Turisztikai Ügynökségnél és a balatoni miniszteri biztosnál, hogy a strandfejlesztő program folytatására szánt keret felhasználásában kapjon prioritást a tó körüli mosdóhelyek ingyenessé tétele.

Lombár Gábor

Ahhoz, hogy a Balaton még sokáig vonzó turisztikai célpont maradjon, és értelme legyen az eddigi strandfejlesztéseknek, legfontosabb a víz minőségének védelme” – fogalmazott a szövetség elnöke.

Lombár Gábor emlékeztetett arra, volt már, amikor ingyenessé tették a tóparti illemhelyeket, de az önkormányzatok kénytelenek voltak nehéz anyagi helyzetük miatt változtatni ezen.

Saját települését példaként felhozva elmondta, hogy az öt balatonfenyvesi szabadstrandon az önkormányzat nem tudja ingyenesen működtetni a WC-ket.

Az ingyenes toaletthasználat hiánya miatt a strandolók vizeletének nagyobb hányada kerül a tóba, növelve a víz foszforterhelését, ami az algásodás kiváltó oka – tette hozzá.

Istvánovics Vera tudományos tanácsadó, a MTA-BME Vízgazdálkodási Kutatócsoportjának tagja azt mondta, hogy egy átlagos felnőtt napi másfél liter vizeletet és ezzel egy gramm foszfort ürít.

Istvánovics Vera

Az üdülőrégió vendégéjszakáinak számából kiindulva úgy becsülik, évente 1,2 tonna foszfor kerül a Balatonba emberi vizelettel.

Ez a tó teljes terheléséhez képest nem olyan borzasztóan sok. Csak  Zalából körülbelül 25 tonna érkezik évente a tóba. Ahhoz képest sok, hogy nagyon drága beavatkozások árán sem sikerült 8-10 tonnára csökkenteni a kívülről érkező foszfor mennyiségét – közölte.

A Balatonnál már azzal hozzájárulhat bárki a természet védelméhez, ha mindig a mosdót használja – mondta Istvánovics Vera.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Magyar modellel lehetne sikersztori a toronyház építés itthon és a régióban

Fotó:Freepik Zentai Péter ingatlanfejlesztő szerint az építőipar ismét a magyar...

Csökkenő forgalomban növekedett a BUX a héten

Csökkenő forgalomban növekedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX-index 366,55 pontos, 0,35 százalékos emelkedéssel 105 513,1 ponton zárta a négy munkanapos kereskedési hetet.

Félévi vagyonmustra

A Blochamps Capital szerint a felületes szemlélőnek megtévesztő a jegybank friss jelentése: a 11 százalék feletti éves vagyonnövekedés valójában a felső 1 százalék vagyonosodását tükrözi. Karagich István ügyvezető arra is rámutatott: a statisztikákban szereplő céges érdekeltségek bizonytalan értékelése miatt a lakosság pénzügyi helyzete sokkal kedvezőbbnek látszik, mint amilyen. A klasszikus, likvid megtakarítások növekedése jóval szűkebb rétegre korlátozódik.

EM: több mint 900 társasház pályázott a lakossági távhőprogramra

Több, mint 900 társasház pályázott a lakossági távhőprogramra. A benyújtási lehetőség felfüggesztéséig az eredeti keretösszeg másfélszeresére, 7,6 milliárd forintra nyújtottak be igényeket .
Hirdetés

Hírek

Csökkenő forgalomban növekedett a BUX a héten

Csökkenő forgalomban növekedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX-index 366,55 pontos, 0,35 százalékos emelkedéssel 105 513,1 ponton zárta a négy munkanapos kereskedési hetet.

KSH: 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye

Az előző negyedévhez mérten a szezonálisan kiigazított adatok alapján a beruházások összértéke összehasonlító áron 1,1 százalékkal mérséklődött

Új helyszínen az ÖKO Expó Kiállítás

Idén immár 6. alkalommal várja az ökológiai gazdálkodás iránt érdeklődő termelőket, feldolgozókat, kereskedőket, szolgáltatókat és természetesen a fogyasztókat a debreceni 

Budapesti agglomeráció: egyre feljebb kúsznak az árak

gyre távolabb költöznek a fővárosból az ingatlanvásárlók

Irány a Szamárfül Fesztivál – a nyár legvidámabb családi programja Pécsett

Nyár végén újra gyermekzsivajtól lesz hangos a pécsi Zsolnay Negyed: augusztus 22–24. között immár tizenharmadik alkalommal rendezik meg a Szamárfül Fesztivált.

Új gyakorlati képzés indul a falusi turizmus fellendítéséért

A turizmus az egyik leggyorsabban aktivizálható gazdasági ágazat a kistelepüléseken. Már egyetlen jól kialakított vendégház, felújított közösségi tér vagy tematikus program is új látogatókat hozhat.

Ausztriában dolgozózik? Nyugdíjtanácsadó napok Győrben és Szombathelyen

Azokat várják, akik alkalmazottként vagy vállalkozóként, illetve egyéb jogcímen - például gyermeknevelés, tanulmányok - szereznek nyugdíjjogosultságot a szomszédos országban - közölte a Magyar Államkincstár.

A vállalkozások önkéntesen 400 millió forintot fizettek be az adategyeztetési kampányban

Az adategyeztetés segítségével a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) úgy szűrje ki a szabályokat szándékosan kijátszó vállalkozásokat úgy, hogy közben a lehető legkevésbé terhelje a jogkövetőket.
Hirdetés

Gazdaság

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.