Hirdetés
Kezdőlap Hírek Balatonmáriafürdői cukrászé lett idén az év fagylaltja
No menu items!

Balatonmáriafürdői cukrászé lett idén az év fagylaltja

Kép forrása: Magyar Cukrász Ipartestület/Facebook

A balatonmáriafürdői Florida fagyizóban készített sütőtökös mandula, dió variációkkal nyerte a Komáromban megrendezett év fagylaltja versenyt – közölte a Magyar Cukrász Ipartestület.

Az aranyérmes édességet Somodi János készítette, az ezüstérem a nagykanizsai Da Crema fagyizóban dolgozó Wilheim Dávid kávés csokoládéjának, míg a bronzérem a balatongyöröki Promenád kávéház munkatársa által készített “bana-nut” fantázianevű fagyinak jutott.

Az Ipartestület idén “mentes” kategóriát, valamint a csokoládé világnapja alkalmából külön “csokoládé” kategóriát is indított, ezek aranyérmét a székesfehérvári Krém cukrászda munkatársai, Kovács Roland és Végh József szerezték meg, a győztes fagyik a mandulakert és a sós karamellás körte elnevezést kapták.

Az idei versenyen az alapanyaggyártók, forgalmazók versenyére is sor került, valamint különdíjakat is kiosztottak, emellett a bemutatókon olyan különlegességeket is megismerhettek a látogatók, mint a “túrós csusza fagylalt szalonnával”, vagy a “sajtos-tejfölös lángos fagylalt”, valamint bemutatkozott a Gelato Europe Cup – Fagylalt Európa-bajnokságon bronzérmet nyert magyar csapat “mogyoró, tonkabab, feketeribizli” fagylaltja is.

A közönségzsűri tagjai Vajda Luca kézilabdázó, a Konyhafőnök műsor döntőse, Dezsereczky István nehézsúlyú birkózó világbajnok, Komáromi Tibor, világ- és Európa bajnok birkózó, a Magyar Birkózó Szövetség korábbi elnöke, Proczeller Tamás, a KomGasztro műsorvezetője és Sági Szilárd gasztrokibic voltak.

Az idén 25 éves verseny – amelyet ezúttal egy városi rendezvény keretében rendeztek meg – célja a hagyományos jó minőségű kézműves fagylalt népszerűsítése, hogy a magyar cukrászat egyre jobb minőségű fagylaltokat kínáljon vendégei számára, ezáltal is igényt támasztva az emberekben az egészséges és minőségi, kézműves termékek iránt.

Az év fagylaltja versenyre idén öt kategóriában összesen 81 fagylalt nevezett, kötelező íz idén sem volt, semmi nem szabott határt a versenyzők kreativitásának.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...
Hirdetés

Hírek

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.