Kezdőlap Gazdaság Bankholding: idén közel 6 százalékkal növekedhet a gazdaság
No menu items!

Bankholding: idén közel 6 százalékkal növekedhet a gazdaság

Az orosz-ukrán háború bizonytalanságot okoz, azonban egyelőre úgy tűnik, hogy behozhatók a hátrányok, így a gazdaság idén 5,9 százalékkal növekedhet, ami mindössze 0,1 százalékponttal alacsonyabb a korábbi előrejelzéshez képest – mondta a Magyar Bankholding makrogazdasági elemzési vezetője sajtótájékoztatón.

Suppan Gergely kiemelte: a GDP-adatok alakulásában a háztartási fogyasztásnak kiemelkedő szerepe lesz, az egyik fő motor a 14,9 százalékos bruttó átlagbér-növekedés lesz. Ha elzárják az olajcsapokat, az nagy törést okozna a gazdaságnak, de ezt leszámítva nem láthatók a növekedést jelentősen lerontó hatások – fogalmazott.

Suppan Gergely

A holding előrejelzése szerint idén 7 százalékig emelkedhet az alapkamat, és jövő év közepétől indulhat el a kamatcsökkentés.

Az infláció a következő hónapokban tovább nőhet, az év egészében 8,2 százalékon alakulhat; az inflációs nyomás az év második felétől enyhülhet, jövőre pedig a fogyasztói árak 4,2 százalékkal nőhetnek.

Suppan Gergely felhívta a figyelmet arra, hogy az energiaárakban óriási kilengéseket okoz a háború, az árak nagyon magas szinteken mozognak, és nem lehet előre tudni, hogy mi lesz. Az üzemanyagár-plafon egyelőre fenntartható szerinte, de előbb-utóbb – jegyezte meg – ki kell vezetni.

Az elemző elmondta, hogy az államháztartási adatokat számos tétel rontja idén, a háztartási energiaárak miatt 1000 milliárd forint körüli, a kamatok növekedése miatt 200-300 milliárdos plusz kiadással kell számolni, továbbá a jegybank tőkepuffere is eltűnt.

Jelezte ugyanakkor azt is: bevételi többletek tompíthatnak ezen a helyzeten, az első negyedévben az áfabevételek például 25 százalékkal magasabbak voltak az előző év azonos időszakához képest, a költségvetés bevételeinek 27 százaléka teljesült idén eddig, ami kedvezőnek mondható. Kiigazításokra, átstrukturálásra ugyanakkor szükség lesz, amelyek a kormányzati hírek alapján nem a háztartásokat, hanem a beruházásokat érinthetik – fűzte hozzá.

Az államadósság rátája idén és jövőre is csökkenhet, amennyiben folytatódik a fegyelmezett költségvetési pálya – húzta alá.

A szakember felidézte, hogy a gazdaság teljesítménye mára 3,4 százalékkal meghaladja a járvány előtti szintet. A gyors kilábalásban az infokommunikációs ágazat jelentős szerepet játszott; a szektor szárnyalása várhatóan folytatódik – hangsúlyozta.

A beruházási ráta továbbra is magas marad, az eddigi 28-29 százalékhoz képest azonban kismértékű csökkenés következhet be, 27,5 százalékos adat várható 2022-ben – jelezte előre.

Az építőipar teljesítménye idén hozzáad a növekedéshez, a szektort nem csak a lakásépítések, hanem a jelentős működőtőke-beáramlás, a gyárépítések, az irodaberuházások is húzzák – jegyezte meg.

Az elemző szerint a kiskereskedelem jelentős löketet adhat a növekedésnek a következő hónapokban, a lakosságnál még jelentős mértékű el nem költött jövedelem halmozódott fel, továbbá a külföldi vásárlók is visszatérnek fokozatosan.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nincs AI ész nélkül! – Indul a IX. Országos IT Megmérettetés

Több mint 50 csúcsvállalat keresi Magyarország legkiválóbb IT-szakembereit

Kína ritka ügyes ritkaföldfém csapdája lépésről lépésre

Fotó:Freepik A kínai szabályok már most hatással vannak a félvezetők,...

Hasít a mesterséges intelligencia: 30 ezer embert kivág az Amazon

Az Amazon újgenerációs eszközének bemutatója Fotó: aboutamazon.com A világ vezető...

Nő a betörések kockázata a halottak napi hétvégén

Ha a telefonra érkezik riasztás vagy az okoskamerán gyanús mozgást látunk, ne menjünk egyedül „ellenőrizni”. A távfelügyelet és a rendőrség feladata a beavatkozás.
Hirdetés

Hírek

Nő a betörések kockázata a halottak napi hétvégén

Ha a telefonra érkezik riasztás vagy az okoskamerán gyanús mozgást látunk, ne menjünk egyedül „ellenőrizni”. A távfelügyelet és a rendőrség feladata a beavatkozás.

Külföldi óriáscég vásárolja fel a nagy magyarországi élelmiszergyárat

A Global Green Europe Kft. jelenleg mintegy 180 főt foglalkoztat, 2024-es forgalma körülbelül 15,5 milliárd forint volt, bár adózott eredménye 700 millió forintos veszteséget mutatott. A

Nagy István – Nem pestisesek nálunk a kiskérődzők

Ezzel visszaállt Magyarország kiskérődzők pestisétől mentes hivatalos státusa, amely jelentősen hozzájárul a kereskedelem zavartalanságához.

NAV: az szja-mentesség mellett is jár a családi kedvezmény

A háromgyermekes anya munkabére adómentes, de más, nem munkával szerzett jövedelmeire is igénybe tudja venni a családi adókedvezményt és a családi járulékkedvezményt is.

Lázár János: út és vasút épül a főváros és a repülőtér között

A tervek szerint 2028 végéig kétszer három sávos új közút, illetve 2035-re új vasútvonal épül a főváros és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér között

Itt a közszolgák otthontámogatási tervezete

Társadalmi egyeztetésre került a régóta várt jogszabálytervezet a közszolgálati dolgozóknak járó, évi nettó 1 millió forintos otthontámogatásról, mely jelentős segítséget nyújt a lakásvásárlás előtt állóknak és a meglévő hitelüket törlesztőknek.

Összefogás a hazai szőlőültetvények megvédésére

Az együttműködés erejével remélhetőleg sikerül gátat szabni a hazai szőlő-bor ágazatot fenyegető betegség további terjedésének.

Elvesztél az Otthon Start módosításai között? Segítünk képbe kerülni

A jelenlegi szabályozás szerint csak a 2022. január 1. után tett egyszerű bejelentéssel, véglegessé vált építési engedéllyel megkezdett építkezések finanszírozására igényelhető az Otthon Start lakáshitel
Hirdetés

Gazdaság

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak a hazai kkv-knak, különösen a működés finanszírozásában: a vállalkozások által fizetendő nettó kamat október 6-tól...

Tisztázzuk a vagyonadó terveket: ma egymilliárdosnak lenni már nem akkora szó, mint tíz éve

Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.

Oda az MBH kapcsolat, de marad a régi gondoskodás

Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...